Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2011. március 31., csütörtök

"Szeressétek ellenségeiteket"

Nemrégiben olvastam újra Gary Chapman: Egymásra hangolva című könyvét. Még a blogom elején írtam erről a könyvről egy bejegyzést. Mindenkinek ajánlom elolvasásra, mert hasznos olvasmány!
Most egy érdekes gondolatmenetet szeretnék megosztani veletek, amit Chapman doktor leírt a következő igeszakaszról:

"Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, 
tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; 
áldjátok azokat, akik átkoznak,
és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket...
És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak,
ti is úgy bánjatok velük.
Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok?
Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik."
Lukács 6,27-28;31-32

"Jézus itt egy alapelvről beszél, nem pedig arról, hogyan manipulálhatunk másokat. Arról van szó, hogy ha kedvesen és szeretettel viseltetünk az emberek iránt, általában ugyanezt váltjuk ki belőlük. Ez nem azt jelenti, hogy kedvessé tehetünk valakit azzal, ha kedvesek vagyunk hozzá. Mindenkinek szabadságában áll, hogy visszautasítsa a szeretetet, kitérjen előle, vagy akár szembe köpje. ...
Nyilvánvalóan nem táplálunk gyengéd érzelmeket azok iránt, akik gyűlölnek minket. Ez képtelenség lenne. Szeretetből fakadó cselekedeteket azonban megtehetünk értük. Ez csupán döntés kérdése. Csak reménykedhetünk abban, hogy a szeretet cselekedetei kedvezően hatnak majd a hozzáállásukra, a viselkedésükre és a velünk való bánásmódjukra."

A szeretet csodákra képes :-) Érdemes kipróbálni! :-) Ahogy anyukám szokta mondani: Az élet túl rövid ahhoz, hogy haragban éljünk egymással!!! :-)
És még valami keresztyén testvéreim figyelmébe: Nem válogathatjuk meg, hogy az Isten országába kik fognak bekerülni. Ha haragban vagyunk egy másik hívő testvérünkkel (okkal vagy ok nélkül), hogyan fogunk elférni vele majd az Isten országában - egy helyen?! ( Jó reménységgel feltételezve és bízva Isten kegyelmében, hogy oda kerülünk földi pályafutásunk után...)

1 megjegyzés:

  1. Nagyon köszi! Mármint a bejegyzést! Ez nagyon jó volt! Azt hiszem, ideje végigolvasnom végre a könyvet. (mindig csak beleolvastam eddig)

    VálaszTörlés