Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2024. február 23., péntek

Próbatételek - megint

 Kicsit kezdem magam Jób-ként érezni. Amikor fontos feladataink vannak, a patás mindig elővesz bennünket különpróbára.

A farsang délutánján, miután hazavittem a lányokat, a Művház bejárójánál belémtolatott egy fiatal cigánykölök. Kb fél méterről, úgyhogy hála Istennek nem lett óriási baja, de javíttatni kell a kocsit. Erre aznap pont nem volt szükségünk a milliónyi feladatunk közepette. Érdekes módon nem lettem halál ideges, mert a kocsi működőképes maradt. Viszonylag higgadtan sikerült lerendezni a dolgot.  

Több hete, kb egy hónapja fáj a bal kezem. Ízület. A gyerekeket fel tudtam készíteni az iskola szülinapi előadásra, a zenei alapot is sikerült a múlt héten megcsinálni az énekkarnak. De ezután feladta a kezem. Napokig fásliztam, kenem kenőccsel és elkezdtem gyógyszert is szedni, hogy helyrejöjjön. Még nem igazán jó, de kezd alakulni. Kedden a Kalevalán tudtam játszani, de azért még igyekszem kímélni.

Hétfőn este mintha vmi rátelepedett volna a torkomra. Kedden tiszta rekedt voltam, a Kalevalán beszélni is alig tudtam már, énekhang meg nem jött ki a torkomon, csak tátogtam a kórus mellett. Szerda reggel óta csak suttogni tudok, nincs hangom. Nem tudok éneket tanítani és az iskola szülinapján énekelni sem fogok tudni minden bizonnyal a jövő héten, pedig a saját dalomban szólórészem is lenne. Lemondhatok róla és félárbócon csinálhatom végig a rám bízott műsort. Ez azért fáj. (Tavaly is hasonló volt a helyzet - készültünk ezzel-azzal az osztályommal és a befektetett munka után nem lehetett előadás - több ízben is...) A tanítás, udvari ügyelet nehézségeiről meg ne is beszéljünk. Hangszálgyulladással suttogni se lenne szabad... 

Szó-böjt. Ez jutott most nekem, és nem esik jól. 

 ... Hab a tortára - következő hét. 

Csillag beteg. Randán folyik az orra, köhög, rút a torka, lázas volt és az egész teste tele van valami ragyával. A drnő szerint nem skarlát, vmi allergia. Mindenesetre kiírta egész hétre antibiotikummal meg egyebekkel együtt. Itthon maradtam vele, mivel úgyse tudok beszélni. Pénteken az iskolai kirándulás helyett vihetem vissza a drnőhöz... És vasárnap ünnepség, amit nekem kellett szervezni, úgy, hogy egész héten nem vagyok suliban. Kétszer bementem próbálni 1-1 műsorszámot a gyerekekkel. No, ez gáz a javából... még jó, hogy a gyerek is meg a hangom is kezd javulni így a hét vége felé...

Visszatérés

 Furcsa volt nem kántorként jelen lenni az istentiszteleten. Minden tiltakozásom ellenére kaptam megköszönő ajándékot és visszahívó szót is. 

Az iskola szülinapi munkámhoz szükségem volt anyakönyvi adatokra. Mivel a lelkészünk egy kis csapattal több hétig Kenyában segített, a feleségétől kértem ebben segítséget. Készséges volt és kb 15 perc alatt ki is fényképeztem, ami kellett.

Menet közben az én osztályomé volt a családi istentiszteleten a szolgálat, amit meg is csináltunk. Utána megköszöntem a kolléganőmnek, aki a háttérben maradva gyakorolta a verseket a gyerekekkel. Aznap este Kenyából kaptam egy számonkérést - miért kényszerítem a tiszteletesasszonyt arra, hogy dolgozhassak az anyakönyvekből? Mit akarok én azzal, hogy külön köszönetet mondok a kolléganőmnek, akinek bent már meg lett köszönve a segítsége? ... Mi van????.... Kenyából idáig látó szeme van vkinek, vagy csupán vkinek árulkodni volt kedve - ráadásul hamis információval, hogy rámuszítsa a lelkészt? Mert ez itt kicsit üldözési mániára hajazott...

No, ment a harakiri a prsebiterek között is, úgyhogy mikor hazajöttek, vasárnap istentisztelet után ottmaradtak a presbiterek is, én is, aztán felvázoltam a problémámat, mások meg más egyéb problémákat is. Én végig nyugodt voltam, nem volt bennem semmi félsz vagy ingerültség. Bár a szenvedélyes beszédstílusom azért nem hagyott el most sem. Elmondtam amit gondoltam, s megbeszéltük a lelkészünkkel (aki láthatóan megnyugodott, hogy nem csupán vele van bajom és nem célom kicsinálni),  hogy mikor beszélünk részletesen, amiről szükséges. Meg is beszéltük, és azóta tudunk normálisan együtt dolgozni. Visszamentem az orgona mellé és megkezdődött az énektanítás is. 

Hála Istennek épülés lett a vége a történetnek, több szinten is, mert azóta van ifi is és a hangulat is békésebb.