Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2022. május 29., vasárnap

Petőfi-est

 Az emlékév kapcsán felkérést kaptunk városunk vezetőségétől, hogy énekeljünk a Petőfi-dalainkból egy csokorra valót egy önálló esten. Készültünk is lelkesen, majd az időpontot is kitűztük. 

Az előadás -szerintem- nagyon szépen sikerült, a daloknak lelke volt, örültünk Katának, aki hosszú idő után megérkezett közénk és konferált. Jó hangulat, családias légkör volt a teremben.

Az örömömet az sem tudta elvenni, hogy még soha ilyen kevesen nem hallgattak minket, alig 30 fő jött el a művelődési házba. De voltak közöttük gyerekek, tanítványaink, kollégák is, akiknek nagyon örültem. 



2022. május 4., szerda

Ötletelés a következő tanévre

 Nemrégiben beszélgettem a szomszédunkkal, aki varrónő. Elmondta, hogy sokszor olyan egyszerű feladatokkal találják meg, hogy  varrjon fel egy gombot, mert a megbízó ezt nem tudja megtenni. Nagyon meglepődtem, hogy ilyen létezik, hiszen számomra természetes a varrótű használata. 

Ma aztán beugrott, hogy akár énekórán is lehetne gyakorolni a varrást az alsósokkal. Hogy hogyan? Zenehallgatás közben színező helyett változatosságképpen... 

Ilyesmire gondoltam: