Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

Petőfi dalaim

Sose gondoltam, hogy egyszer verseket fogok zenésíteni. Városunk nagy Petőfi - kultuszhely, sok kulturális program van évente vele kapcsolatban. Úgy adódott, hogy a kórusunk is rendszeresen részt vesz ezeken a programokon. Ha már Petőfi, akkor odaillően megzenésített verseket kéne eldalolni :-) gondolám én. Csakhogy az általam ismert dalok igen hamar elfogyatkoztak, így vettem a bátorságot, és elkezdtem keresgélni a verseskötetben, s vártam az ihletet... az csodák csodájára nem is váratott sokáig magára. A kész "műveket" először gyanakodva fogadta a kórus - ki követte ezt el?!?! Aztán kiderült, hogy csak a flúgos karvezető tevékenykedett... :-) De tanulás közben meg is szerették a dalokat, s a közönség is, ha értő fülű, szívesen hallgatja őket. Hogyan készülnek a dalok? Jönnek maguktól... általában könnyen megszületnek, de azért volt már olyan is, ami nagyon sok vajúdás után érte el végleges formáját. Szeretek festeni a zenével - és ez Petőfinél könnyű. :-)
Vessünk lajstromot, melyik versek kaptak általam dallam-ruhát eddig:

Az Alföld (1 szólam, gitár)
Nem nézek én, minek néznék? az égre... (3 szólam, gitár)
Szeptember végén (1 szólam, zongora)
Erdőben (1 szólam, zongora)
Szülőföldemen (1 szólam, gitár, Blankának sok szeretettel :-)
Egy gondolat bánt engemet (1 szólam, zongora)
Magyarország (2 szólam, gitár)
Toborzó (2 szólam, gitár)
Csatadal (1-3 szólam, gitár)
Egy estém otthon (1 szólam, zongora vagy gitár)
Hazámban (1 szólam, gitár)
A huszár (2 szólam, gitár + furulya vagy zongora)
Ki gondolná, ki mondaná... (1-3 szólam, gitár)
Ha (1 szólam, zongora vagy gitár)
Disznótorban (1 szólam, gitár)
Szeretlek, kedvesem (2 szólam, gitár, furulya, Blankának és Petinek sok szeretettel :-)
Est (3 szólam, gitár, furulya)
Őszi reggel (1 szólam, gitár)
Pinty úrfi (1 szólam, gitár)
Sorshúzás előtt (1 szólam, gitár)
Amióta szerelembe... (1 szólam, gitár)
Magány (1 szólam, gitár)
Deákpályám (1 szólam, gitár)

Talán nem hagytam ki egyet sem. Néhányat felvettem (jobb híján fényképezőgép hangrögzítőjével - irtó rossz hangminőséggel), és készítettem belőle videót, ami a YouTube-on megtekinthető. Készültek felvételek a kórus előadásában is, ezek is felkerültek a YouTube-ra. Íme:

HAZÁMBAN

DISZNÓTORBAN

ERDŐBEN

SZÜLŐFÖLDEMEN

AZ ALFÖLD
  

KI GONDOLNÁ, KI MONDANÁ...
 

A HUSZÁR
 

NEM NÉZEK ÉN, MINEK NÉZNÉK? AZ ÉGRE...

SZEPTEMBER VÉGÉN

CSATADAL

HA


ŐSZI REGGEL

AMIÓTA SZERELEMBE...

PINTY ÚRFI


SORSHÚZÁS ELŐTT

DEÁKPÁLYÁM

EGY GONDOLAT BÁNT ENGEMET 

"Szeptember végén" - 2021.
Szülőföldemen (zene: SAZs) Deákpályám (zene: SAZs) Magány (zene: SAZs) Füstbe ment terv (zene: Eleven Zsuzsi) Szeptember végén (zene: SAZs)

 

2 megjegyzés: