Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2019. január 22., kedd

Variációk egy témára

...avagy csoki csokival. Szülinapok a közelmúltból:
 

gesztenyés

erdei gyümölcsös (málnás-tejszínes)



túrós


vaníliás


2019. január 1., kedd

2018

Az óév vége - új év eleje mindig arra késztet, gondoljam végig, mi minden történt velünk az elmúlt esztendőben.
Amint a bejegyzések gyakorisága is jelzi, levegőt se nagyon volt időnk venni, mégis sok jó dolog történt velünk, amiért hálás vagyok az Úr Istennek.
Gyerekeink háza táján minden rendben van. Rendesen tanulnak, becsületesen, odaadással végzik dolgaikat a kötelezőn felül is. Lehet, hogy kicsit többet kütyüznek, mint azt szeretném, de le tudják tenni, ha arról van szó és más értelmes dolgokkal is el tudják magukat foglalni. Például egyre lelkesebben tevékenykednek a konyhában, de bármi másban is szívesen segítenek. 😊 Zúgolódás nélkül járnak velünk a gyülekezeti alkalmakra, és az idén már mindegyik részt vett a betlehemezésben, a nagyok önállóan, felnőtt nélküli csapatban is. Hálásak vagyunk értük, hogy vannak, hogy olyanok amilyenek és büszkék lehetünk rájuk mindenféle téren. 
Zsombor ki sem látszik az iskolai teendőkből, se télen se nyáron, se iskolaidőben se szünidőben, semmikor. Emellett ő viszi a gyülekezeti gyerekmunkát is (az állami iskolás hitoktatás kivételével), úgyhogy még hétvégéje sincs. Jó lenne, ha akadna segítség ebben, de egyelőre se híre se hamva ennek a lehetőségnek. Az eredmény azért látszik, sokan járnak gyermek istentiszteletre, egyre többen. Ez jól is van így.
Nekem a könyvem volt az elmúlt esztendő legnagyobb kihívása és élménye, de erről majd később részletesebben.

A Január egyik legfelemelőbb eseménye volt, amikor a homoródszentmártoni református énekkar ellátogatott hozzánk. Ők a Nőikar énekét látva-hallva alakultak meg, s az imahét hétvégéjére eljöttek közénk. Az iskolában egy rögtönzött kiállítást is berendeztek a szentmártoni művészek alkotásaiból. Jó volt, hogy itt voltak, hogy együtt lehettünk és épültünk egymásból. (KATA írása erről az eseményről) (Beszámoló a gyülekezet honlapján)




Februárban az osztályom keringőzött farsangkor. Ez izgalmas volt - egyrészt voltak súrlódások, ki-kivel akarna táncolni, párt váltani, másrészről az egyik gyereket majdnem kirúgta a főnök nem sokkal az esemény előtt (év vége előtt két hónappal aztán véglegesen meg is tette, pont a tablófotózás napján...). Én mentem velük ruhát próbálni is. Megható volt látni őket, ahogy próbálgattak, majd még meghatóbb volt, amikor táncoltak :-) (VIDEO a táncról)
Februárban a betegség is házhoz jött, engem éppen aznap vett le a lábamról, amikor el kellett volna indulnunk a karácsonyra kapott kettesben eltöltendő hosszú hétvégénkre. Szerencsére a foglalást lehetett módosítani, így a karácsonyi ajándékból szülinapi ajándék lett.
A Kodály-esten előadott Kityrákotty mesénk olyan tetszést aratott, hogy meghívtak bennünket a katolikus bálba is műsorszámnak vele. A felkérést örömmel el is fogadtuk, hiszen a gyerekeink között akadnak katolikusok is. 
A Kalevala esten iskolásaink táncoltak, a Nőikar finn dalokat énekelt. 
Közben az osztályomnak intézni kellett a továbbtanulási papírjait, ami nem volt egyszerű - nem tudták, mit akarnak, volt olyan, akinek én néztem utána, hol és mit tanulhatna, mert a szülők képtelenek voltak erre...
Az iskola tényleges születésnapján nem voltunk idehaza, mert Zsombor tanfelügyelt, de két jó programot szervezett házhoz a népnek: mozgó planetáriumot, melyet aztán a Petőfisek is megnézhettek, mert csak a Sportcsarnokban volt elegendő hely a felállításához, illetve a Ládafia mozgó iskolakiállítást. Mindkettő érdekes volt. A születésnapi ünnepség megint a mi feladatunk volt, s most a büszkeségeinket szerettük volna bemutatni. Így sikerült:
 

Ugyanezen a hétvégén két kislányunk részt vett a zeneiskolában rendezett négykezes találkozón is. Nagyon ügyesen zongoráztak, és emellett sok szép és érdekes zeneművet hallgathattunk mások előadásában is.  
A következő hétvégén sem unatkoztunk: Szombaton továbbképzés volt az iskolában, Vasárnap Solton énekeltünk a Népdalkörrel (ez volt a Bukoviani csokrunk első előadása - nagyon izgultam, de jól ment). Innen hazajőve még gyerekdélután is volt...  
Ebben az évben a március 15-i nemzeti megemlékezés is iskolánk feladata volt:


A következő hétvégén aztán pihenhettünk végre - elutazhattunk kettesben Misefára. Szuper hétvége volt - minden nap elmentünk Kehidakustányba fürdeni, felfedeztük a környéket és Zalaegerszegen is jártunk, ahol a skanzent néztük meg. Csodaszép volt. 



Jártunk színházban is az iskolásokkal, Dunaújvárosban néztük meg a Toldi-t. Határozottan tetszett az előadás, megérte elmenni. 
A tavaszi szünetben voltunk Liszkán anyósomnál, ahol éppen időben voltunk ott, hogy megmetszhessem a fákat. Hazafelé hatalmas dugóba kerültünk az M0-on, alig tudtunk elmenni Kecskemét felé, s itt is Dabasig állt a sor az M5-ön a Pest felé haladó sávban. Ilyet még nem pipáltam, hogy a körgyűrű miatt az autópálya is így bedugul...
Áprilisban Teri néni (a zongoratanárnő) meghívta magához Klárit egy délután. Nagy esemény volt - egyedül ment át busszal a városba, ahol persze már várták, és egyedül is buszozott haza. (Ezt később Mártival együtt is megismételték.) 
Az iskola történetében először bál volt az iskolában. A szülői munkaközösség szervezte. Nekem eleinte nem volt túl sok kedvem hozzá, de végül jól sikerült az egész és jó, hogy megszervezték. A bevételt az iskola játszóterének kialakítására szánták. 
A kislányok a zeneiskolában etűdversenyen is részt vettek, ahol Klári eredményt is ért el. Részt vettünk a szülő-diák hangversenyen is, a "Fa fölött, fa alatt" kezdető népdalt adtuk elő zongora-furulya-ének felosztásban. Nagy siker volt. 😊 A lányok zongoratanárnőjét is köszöntöttük a növendékkoncerten, aki ezután nyugdíjba készült. Szép élmények voltak ezek mind. 

Áprilisban egyházmegyei hittan verseny is volt, ahol mindkét csapatunk szépen helyt állt, s csak a nem teljesen fair pontozásnak volt köszönhető, hogy csupán az egyik csapat ért el helyezést... De ilyen az élet - a lényeg, hogy jól érezték magukat a gyerekek. 
A tablófotózás is ebben a hónapban volt. Kissé későn kezdtem keresgélni fotóst, végül az az úriember vállalta el, aki Jankáék tablóját csinálta. Nagyon rendes és korrekt volt. Hogy a tablónk hogyan nézzen ki, azt nem tudták eldönteni a gyerekek, így egy tesi órájuk alatt összeraktam egy skiccet, amire rábólintottak, s a végeredmény bizony tetszetős lett. 
 
Ez a hónap szomorú eseményeket is tartogatott nekünk - meghalt az egyik általános iskolai osztályfőnököm (akitől a zongoránkat vettük, mikor ideköltöztünk, hogy tanulhassak), és a Nőikar egyik alapító tagja is, aki már évek óta kilépett a kórusból, de ettől még közel állt hozzánk. Fiatalon vitte el a rák hosszú küzdelem után... Ez utóbbiban egy jó hír mégis van, a mennyei kórusban tovább énekelhetünk majd együtt. 😊
A május egy izgalmas programmal kezdődött. Dunaújvárosban horgonyzott a Lajtha monitorhajó - múzeumhajó, amit két turnusban (alsó/felső) megnéztünk. Rendkívül érdekes volt, érdemes volt átbuszozni miatta a városba, meg kutyagolni egy csomót a kikötőig. 
A következő hétvégén újabb továbbképzés volt az iskolában. A Kedvesház alapítója, Lázár Péter jött el hozzánk párjával, akik programja alapján jött létre a Kollégium PLUSZ. Jó hangulatú hétvége volt ez, jó volt hallgatni őket. 
Ugyanezen a hétvégén a Népdalkörrel Kunpeszéren énekeltünk.
Május végén a kollégisták több helyi diákunkkal karöltve a Duna-kanyarban kirándultak (mi is). Szentendre - Skanzen, Visegrád (palota, bob), Esztergom, Rám-szakadék. Szuper kirándulás volt, sok élménnyel fűszerezve. Egy kempingben volt a szállás, ahol érettségiző gimisek voltak a "hálótársaink", akik úgy gondolták, még egyszer utoljára jól kitombolják magukat - egész éjjel ittak és ordítoztak... Zsombor végig kint ült a gyerekek szállása előtt, hogy valamennyire csitító hatással legyen a "baromcsordára". Másnap takarították maguk után a ganét, a tanár mondta nekik, hogy öntsék a maradék piát a ház háta mögé. Erre megszólalt az egyik nyolcadikos fiam: - Gratulálok tanár úr, ez aztán a nevelés! - Nem mert neki visszaszólni... A buliban a tanárok is benne voltak. Az asztaluk reggel teljesen tele volt üres üvegekkel... 
Nekem sajnos félbe kellett szakítanom a kirándulást, mert vasárnap a Népdalkörrel énekeltünk a hősök napi megemlékezésen. Szégyenteljesen kevés megemlékező volt jelen...
Június elején befejeztem a regényírást. Azaz a végére értem a történetnek. Vettem egy nagy levegőt, és elküldtem Balogh Mihály tanár úrnak, aki a leginkább ismeri Vecse történetét és bíztam benne, hogy hajlandó lesz elolvasni és véleményezni az írásomat. Először azt mondta, egy hónapig még van elfoglaltsága és utána majd belenéz. Végül az egész nyarat átdolgoztuk vele, hogy a kéziratból könyv legyen. Sosem tudom neki eléggé megköszönni ezt a segítséget. 
A trianoni megemlékezésen is énekeltünk a Népdalkörrel. Meglepetésként ért, hogy polgármesterünk a neki szintén elküldött kéziratomból is idézett a beszédében - ezek szerint nem olyan rossz, amit írtam... 
A következő hétvégén ismét továbbképzés volt az iskolában. A Népdalkörrel Tasson is énekeltünk. 
Ismét megrendezték a tehetségnapot is a művelődési házban, ahol a három iskola tanulóin kívül Apostagról és Kiskunhalasról is érkeztek fellépők. Legnagyobb meglepetésemre az apostagi gyerekek egy Zalai virágének című összeállítást énekeltek - az én népdalfeldolgozásom dalait egy szólamban, megspékelve a Széles a Balaton című népdalfeldolgozás pár dalával... Először csak bámultam, hogy mi van???!!! Aztán meg kellett állapítanom, hogy aki nem tud alkotni, az csak lopni tud és más munkájával villogni... Ráadásul a két csokrot összepasszítva már a cím sem igaz... Kellemetlen. 😰😷😵 Ami még ennél is kellemetlenebb volt, hogy a nap során részt vevő gyerekek csak jöttek szerepelni és el is mentek, nem nézték meg a többiek műsorát - kivéve a mi gyerekeink, mert mi végig ott voltunk. Így adódott olyan helyzet is, hogy csak saját magunknak adtuk elő amit vittünk. Ez a hozzáállás kicsit unszimpatikus volt. 
Elérkezett a ballagás napja. Nem vártam. Eléggé a szívemhez nőttek a gyerekeim az elmúlt pár év során. Ráadásul a felvételik utáni egészségügyi vizsgálatokon derült ki kettőről is, hogy nem mehet oda, ahová eredetileg menni akart és fel is vették. Ilyen még nem volt... Kapkodás az utolsó pillanatban. Végül mindenkinek lett helye. 
Az évzárón három kitűnő gyerekünk lett megint. Örömködés! 😊 Suli után a két kislányunk ökotáborban vehetett részt Annafürdőn, amire az önkormányzat nyert pályázatot. Életükben először táboroztak nélkülünk és csodák csodájára jól érezték magukat! Ez így van jól.
Elérkezett a Sándor-unokák közti első esküvő is. Megható esemény volt.
A házassági évfordulónkat Kecskeméten ünnepeltük ismét egy családi mozizással.
A gyülekezeti táborok előtt kétszer is voltunk Alsóörsön, hogy rendbe tegyük a házat. Tahiban csak a gyerekeink tudtak részt venni az Ablonczy családi találkozón, mert a Népdalkörrel a Fehéregyházi iskola találkozóján énekeltünk, amit ráadásul az iskolánkban rendeztek meg, úgyhogy kétszeresen is itthon kellett lennünk. 
A gyerektáborban a homoródszentmártoni gyerekek is ott voltak. Én Jankával most is itthon voltam, teljes gőzzel dolgoztam a könyv javításán, nyomdát kerestem. Kiadót nem találtam. A Harmatnál próbálkoztam, de válaszra sem méltattak. A Kálvinnál nem is akartam próbálkozni, mert akkor nem lett volna kész határidőre a kiadás, de egyébként sem volt bizalmam hozzájuk, hogy érdekelné őket. Mert októberre készen kellett lennie a könyvnek. A nyomdák lehetőségei közül a felvidéki nyomdászhoz volt a legtöbb bizalmam, aki apósom könyveit is nyomtatta. El is vállalta tördeléssel, mindennel együtt, és minden bizonnyal a legolcsóbban is. Közben egy közbenjárás útján sikerült megismerkednem Berde Károly egykori tanító unokájával, akivel találkoztam is, mikor Vecsére utazott. Sok érdekességet tudtam meg tőle, mutatott fényképeket, levelet, elismerő okiratokat a nagypapája tevékenységével kapcsolatban. Ez az ismeretség az év egyik ajándéka volt számomra, ami megint csak segítette a munkámat a könyvvel kapcsolatban. Amikor már feladtam, hogy találok élő rokonát Károly bácsinak, akkor valakit arra indított az Isten, hogy mégis megismertessen vele. Ez a felsőbb rendezés. 😊 
Július közepén végre el tudtunk szabadulni családostul is pár napra pihenni. Az utolsó pillanatban ez is majdnem dugába dőlt, mert Zsombornak beszerveztek egy fontos megbeszélést pont a hét közepére, de addig hadakoztam, hogy mindenkinek jár szabadság, neki is, hogy végül áttetette a megbeszélést máskorra. Alsóörsön tanyáztunk és közben kirándultunk mindenfelé. Minden nap voltunk a strandon is, nem csupán a fürdés miatt, de úgy döntöttem, most én is szabadságon vagyok, és nem fogok főzőcskézni meg hasonlók, úgyhogy a szokott helyünkön ettünk minden nap. Odafelé menet bementünk Dégre megnézni a kastélyt. Csak a parkot járhattuk körbe, mert a kastélyt renoválják, de ez is igen elnyerte a család tetszését. Útközben aztán Vilonyára is benéztünk - lássák, hol született mama és hol töltötte a gyerekkorát. Másnap Zalaegerszegen voltunk, mert szerettük volna a skanzent a gyerekeknek is megmutatni - nekik nem jött be annyira, mint nekünk a tavasszal, pedig most még érdekesebb is volt. Visszafelé megmásztuk a Szent-György hegyet (cserkészeink nyomában járva 90 év múltával). Az autó félúton meghalt, nem bírta a hegymenetet, így ott hagytuk egy kapubejáróban, remélve, hogy nem éppen akkor jön a gazda... A bazaltorgonák fantasztikusak voltak. Csak Klárit rettentette a tériszony, úgyhogy alig várta, hogy elinduljunk lefelé. Harmadik napon végig a strandon voltunk. Éppen akkor volt a Kék Szalag vitorlásverseny, úgyhogy egész nap a versenyző hajókat nézegethettük - először a mi oldalunkon, utána a túloldalon is. Felejthetetlen tarka élmény volt. Negyedik napon Tihanyba hajóztunk. Ott megnéztük a Babamúzeumot és sétáltunk egy nagyot. Zsombor megkóstolta a levendulás sört is - nem jött be neki, de becsületből azért megitta. Hallottuk, hogy vihar közeleg, így lementünk a partra. Láttuk is a vihart a távolban, de felénk nem közelített. Inkább azon izgultunk, hogy a strandbüfé nyitva lesz-e, mikor visszaérünk, vagy bezárja az eső utáni érdektelenség. Szerencsénkre nyitva volt, így nem maradt el a főtt vacsora. Másnap jöttünk haza. Kellemes pár nap volt, szükségünk is volt már rá. 😊










Hazajőve elmentünk Szalkra, ahonnan két kiskutyát ígértek nekünk. Hogy is volt ez? Szerettünk volna újra kutyát, mivel a télen valami vadállat a teljes baromfi-állományunkat kinyírta az ólban. Először berni pásztort kerestem, de mikor kiderült, hogy többe kerül egy kölyök, mint a havi fizetésem, azt mondtam, hogy NA NE MÁR!!!! Berni pásztor ugrott. Lett helyett két jópofa, csíntalan kis UV kutyánk. Már előbb volt két kölök macskánk is, amit egy kolléganőtől kaptunk. Tudtuk, hogy a kutyák macskás helyről származnak, így bíztunk benne, hogy nem nyírják ki a macskákat. Azt nem is, de azért néha elég durván játszanak velük. Szóval most van négy négylábúnk, akikkel a gyerekek nagyon szeretnek játszani, és akik nekünk is adnak egy kis játékot, aminek a neve: Hol a lyuk a kerítésen? Merthogy a két kutya előszeretettel szedi szét a kerítést hol itt, hol meg ott, mi meg nem győzzük foltozni, mert a szomszédok idegeire mennek. Most a szünetben már vashálót tettünk körbe mindenhová, hátha így nem tudják úgy szétszedni, hogy meglóghassanak...
Az alkotótáborunkban ismerkedtünk meg az új kollégákkal. Mert két kollégánk itt hagyott bennünket - egyik vissza óvónéninek, a másik meg elment egy üzembe hegesztőnek (nyugalmasabb, mint tanítani...). Szóval megint ismerkedni kellett. A táborban nem volt sok gyerek, de a szentmártoniak most is itt voltak, gyarapítva csekélyke létszámunkat.
Utána két napig itt volt a majdnem teljes Sándor család, s jókat lehetett beszélgetni. Egyik este véletlenül megszólalt a tűzriasztó az iskolában. Zsombor a szokott módon fel is hívta akit eddig, hogy lemondja, mert téves a riasztás. Igen ám, de pár perc múlva megjelentek a helyi tűzoltók, s kisvártatva a Dunaújvárosiak is. Mi történt? Éppen akkortájt változott a rendszer, egy új, központi számot kellett volna hívni (amit még a tűzoltók se tudtak), hogy lemondjuk a riasztást. Tiszta gáz volt, hogy akkor most kell-e fizetni a kivonulásért, vagy sem, de végül nem kellett, mert Zsombor lemondta, s nem ő volt a hibás, hogy nem adták tovább a riadó lefújását a megfelelő helyen...
Az ifi tábor augusztus közepén volt, ez is a szentmártoniakkal közösen. Én ezen sem voltam, mert most meg a kicsikkel voltam itthon. 
Augusztus 20-án a templomban énekelt a kórus az ünnepségen. Ez megint jó sztori volt. Még az év elején megbeszéltük, ki mit vállal az ünnepségekből. Mi vállaltuk ezt is. Igen ám, de a szervezők megfeledkeztek róla. Apu kitalálta, hogy jó lenne, ha úgy énekelnénk, hogy igehirdetés közben, az istentisztelet része legyen minden dalunk. Mondtam, beszélje meg a szervezőkkel, mert nem tudom, ők hogyan képzelték a műsor menetét. Kiderült, hogy minket sehogy sem... Itt is megláthattuk, hogy Isten a legnagyobb rendező, mert mi hiába készültünk volna becsülettel a Nőikarral, ha apunak nem jön az ötlet, hoppon maradtunk volna... Pedig:

Augusztus utolsó hétvégéjén Kisapostagon énekeltünk a Népdalkörrel. Másnap a templomban Lajos bácsiék 60-ik házassági évfordulóját ünnepeltük, ahol Csőpi nénivel megerősítették egykori fogadalmukat, mi pedig énekszóval köszöntöttük őket. Ezután ebédre volt hivatalos az egész gárda, mint Lajos bácsiék "második családja". Nagyon szép és megható esemény volt, kevés ilyen adatik az életben. 
Még évnyitó előtt kirándultunk egyet - elmentünk Jankáért Mátraházára, ahol kórustáborban volt, s egy parádi ebéd után továbbautóztunk Kazárra, ahol felkutattunk egy különleges kőzet-jelenséget. Megkerestük a riolittufa képződményt.  Nagyon szép látvány volt. 
Szeptemberben annak rendje és módja szerint elkezdődött az iskola, de a naptárunkba nézve az ájulás környékezett  - az őszi szünetig nincs egy üres hétvége sem... Örömünk is volt: az iskolának pályázati pénzből rengeteg hangszert vásárolhattunk. Sőt, az énekkarosoknak is tudtunk egyenpólókat készíttetni - a lányoknak rózsaszínt, a fiúknak zöldet, külön énekkarra átgondolt címerrel. Nagyon klassz lett. 
A kislányaink az első félévben (helyettesítés miatt) kivételesen itthon jártak zongoraórára, nem kellett áthordani őket a városba, ami nagy könnyebbség volt. Klári elkezdett íjászkodni, Márti pingpongozni. Barni és Márti érmeket is hoztak körzeti ill. református országos pingpongversenyekről. Klári atlétikaversenyen, távolugrásban szerepelt ügyesen. Versmondó versenyeken is voltak, szépen szavaltak, itthon több, máshol kevesebb sikerrel.
Janka keményen küzd a tanulással, de közben sok más egyebet is csinál, pl. egy hétig Debrecenben volt cserediák, ahonnan rengeteg jó élménnyel tért haza. Szerepelt a szalagavató műsorban (szólót is énekelt), amire nagyon készült. (Ezzel most kicsit előre ugrottam az időben.)
A második őszi hétvégén Homoródszentmártonba mentünk a Nőikarral, meg egy kis küldöttséggel az ottani falunapra, ahol énekeltünk. Emlékezetes kirándulás marad, szép és kevésbé szép élményekkel (a kevésbé szép élmények az útitársainkhoz kötődnek, illetve az ő érdeklődésükhöz irányunkban). A falunap, a vendégszeretet minden elképzelhetőt felülmúlt. Így írtam meg ezt a Dunamellékben:

"Szeptember elején a Vikár Béla Nőikar másodszor juthatott el erdélyi testvértelepülésünkre. Városunkat képviseltük az első szentmártoni falunapon, melyet a falu határában, a festői környezetben lévő sportpályán rendeztek meg. Nagyon készültünk erre az alkalomra, izgatottan vártuk az utazást.

Péntek hajnalban indultunk két mikrobusszal, s délután öt óra körül értünk oda. Miután elhelyezkedtünk a már korábbról ismert szállásunkon a református vendégházban, próbáltunk egyet. Az egyik énekünkben egy virágról is szó esett, mely virág nagy számban megtalálható volt az út mentén a falu határában. Amíg mi énekeltünk, sofőrünk - református tiszteletes urunk egy helyi legénnyel elment és hozott nekünk egy-egy szálat ebből a virágból.  Az udvaron próbáltuk éppen a szabadtéri hangzást, mikor visszaértek és kiosztották a virágszálakat. Nagyon meghatódtunk ettől a kis meglepetéstől. Este díszvacsorán láttak bennünket vendégül a művelődési házban, melyen egyszercsak megjelent az abásfalvi cigányzenekar, s fergeteges hangulatot varázsolt a terembe.

Szombaton a református kórus tagjai láttak el minket finom és igen bőséges reggelivel. Ezután végig vonult a falun a homoródalmási fúvószenekar, s kis késéssel ugyan, de jókedvű ébresztőt fújt a lakosság és a vendégek fülébe. Ezután próbáltunk egy rövidet a vendéglátó kórussal és a helyi gyerekekkel, majd igyekeztünk vissza a művelődési házba, ahol az előző délután berendezett szerény kiállítást nyitotta meg Tischler Kata az Alkotársak nevében. Innen a sportpályára vonultunk, ahol ökumenikus istentisztelet nyitotta meg a falunapot. Az éneklésünkre délután került sor egy ijesztően nagynak tűnő színpadon. Sajnos addigra az idő igencsak elromlott. Nagyon fújt a szél és az eső is cseperegni kezdett, úgyhogy a falu népe behúzódott a sátrak alá. Műsorunkat a szentmártoni református gyerekekkel, majd kórussal közös dalokkal kezdtük. Ezután Petőfi-verseket és népdalfeldolgozásokat énekeltünk. Küldöttségünk tagja volt Dér Gabi is, aki szintén énekelt. Őt már úgy hallgattuk végig, hogy a kottáinkat tartalmazó mappákból csináltunk ereszt a fejünk fölé, hogy ne ázzunk meg annyira. Meg kell hagyni, a hangosítók profi munkát végeztek, úgyhogy szél ide és eső oda, tökéletesen lehetett hallani az egész faluban, mi zajlik a színpadon. Az esőfelhők elvonultával csodás naplementében lehetett részünk, miközben hallgattuk a koncerteket (Terra Siculorum, Piramis). Az estet tűzijáték zárta.

Vasárnap részt vettünk a református istentiszteleten, ahol tiszteletes urunk prédikált, mi pedig énekeltünk. Ezután hamarosan útra keltünk, s kissé fáradtan, de mégis felüdülve, élményekben gazdagon térhettünk haza.

Köszönjük az utazás lehetőségét, és hogy képviselhettük városunkat ezen a hétvégén!"




Következő hétvégén Martonvásáron voltunk, a Magyar Népdal Napja rendezvényen, ahol ismét énekelt az 500 fős gyerekkórus. Megint szép volt a nap, még Kolompos koncertet is hallhattunk. Sőt, ismét gazdagabb lettem egy furulyával... 😊
Következő héten Dunaújvárosban voltunk dalos találkozón a Népdalkörrel. Szép lett volna, ha ez a nagy városi művelődési ház normálisan tudna szervezni, de nem tud. Kicsi, szűk teremben voltunk, nem volt elég ülőhely, se hangosítás...
Az iskolában papírgyűjtés volt, amikor is egy csomó kiszanált könyvet is kaptunk adományként. Ahogy nézegettük, egyszer csak odanyújt egy könyvet a kolléganőm: - Nézd csak! Milyen pecsét van ebben?! - Hát, egy olyan történelmi könyvet talált, ami az államosított polgári iskola könyvtárából származott... Azt hittem elájulok... Egy hétig erről áradoztam, mit találtunk. 

Szeptember utolsó péntekén ismét volt "Szeptember végén" irodalmi rendezvény a könyvtárban, ahol a Nőikarral énekeltünk természetesen Petőfi-dalokat. A meghívott vendég Csomor Csilla színművésznő volt, aki mesélt és verseket szavalt, s a dalok az ő mondandója közé voltak beillesztve. Nagyon szép este volt. 

Másnap nálunk volt a népdalos találkozó, bent az iskolában, mert a művelődési házunkban feje tetejére állt a rend az ősszel kezdődött épületfelújítások miatt. Változtattunk az eddig megszokott renden, s az éneklések alatt nem volt se evés, se beszélgetés. Több népdalkört hívtunk meg, mint eddig s iskolás gyerekeink is felléptek meglepetésként. A műsor után állófogadás volt az aulában. A tapasztalat szerint bejött ez a vendéglátási forma is, a vendégek jól érezték magukat. Így írtam erről a Dunamellékben:

„Repülj fecském…”
Tizenkettedik alkalommal rendezte meg dalos találkozóját a Kék Duna Népdalkör, melynek az építkezések-átalakítások miatt most a Református Iskola adott otthont. A találkozón 8 népdalkör vett részt, akik Dunaegyházáról, Dunaújvárosból, Kisapostagról, Kissoltról, Kunszentmiklósról, Szabadszállásról és Tassról érkeztek. Megörvendeztettek bennünket énekükkel a Kunszentmiklósi Kicsinyek Kórusának gyermekei is. A házigazdák köszöntéseképpen a református iskola diákjai, Sándor Klára, Sándor Márta, Juhász Réka és Novák Koppány furulyáztak és énekeltek a vendégeknek. A műsorok elhangzása után a résztvevőkkel elsétáltunk a Művelődési Ház előtt álló Vikár Béla szoborhoz, melynél elhelyeztük koszorúinkat a 73 éve elhunyt néprajzkutatóra emlékezve. Szomorúan kellett megállapítanunk, hogy a szobrot becstelen tolvaj kezek ocsmány módon megcsonkították. A koszorúzás után, az iskolába visszatérve fogyaszthattuk el a megterített asztalon bennünket váró finom falatokat, miközben jóízűen beszélgethettünk a dalostársakkal. Itt szeretnék köszönetet mondani az Önkormányzat anyagi támogatásáért, a Református Iskolának a helyszín biztosításáért és a segítő kezeknek, melyek széppé tették a helyszínt, emléklapokat és eledelt készítettek, helyeztek az asztalokra, hogy a rendezvény minden résztvevője a lehető legjobban érezhesse magát Dunavecsén.   
 

 

 A következő héten mehettünk Felvidékre az elkészült könyvekért. Hihetetlen érzés volt a kezembe venni, látni, tapintani, illatolni a frissen elkészült könyvemet. A nyomdász nem akarta elhinni, hogy ezt az irományt csak egy énektanár írta, nem pedig valami magyar vagy töri szakos... 😉 Bele-bele olvasott amíg dolgozott vele, s vitte magával az írás, alig bírta abbahagyni... 😃 A könyv első példánya anyósom ajándéka lett, akit útközben meglátogattunk. A második a szüleimé, a harmadik pedig Lajos bácsiéké lett, akikkel hétvégén Dunaegyházán voltunk dalos találkozón, ahol a Népdalkör is énekelt ismét. A könyv kiadását az iskola fizette nagy részben, de az önkormányzat is hozzájárult, ami megtiszteltetés számomra.



 A következő hét lázas készülődéssel telt el, hiszen jött a Teleki Nap, amikor a 100 éves polgári iskolára emlékeztünk, melynek része volt a könyvem bemutatója is. Így írtam erről a Dunamellékben:

Gróf Teleki Nap (2018.10.13.)

Gróf Teleki Napunkat idén is nagy készülődés előzte meg, hiszen iskolánk ebben az esztendőben ünnepli 100 éves jubileumát. Az udvaron felállításra kerültek a kültéri kondigépek és az új trambulin. A gyerekek különféle műsorszámokat gyakoroltak szorgalmasan (csikós bemutató, néptánc, énekkari szereplés), a felnőttek a kiállítási tereket igyekeztek minél érdekesebben berendezni a "Régi és új" szellemében. Így a művészeti teremben kapott helyet a polgári iskola emlékeiből összeállított kiállítás, az aulában pedig a régi használati tárgyak, kézimunkák, az újraindult iskola tárgyai, képei, a számítástechnika fejlődését bemutató eszközök. A gyerekek kedvence az írógép volt, aminek kiállított darabjai mellett folyamatosan sorban álltak, hogy kipróbálhassák.

A nagy nap délelőttjén a templomban gyülekeztünk - diákok, a Vikár Béla Nőikar, a Kék Duna Népdalkör, egykori polgáristák, meghívott vendégek. Kiss Albert homoródszentmártoni lelkipásztor igehirdetése után a Nőikar énekelt, majd a 100 éve indult polgári iskola életéről láthattak vetítést a jelenlévők a gyerekeink énekének kíséretében. A műsort a Népdalkör énekei zárták.

Az istentisztelet után az iskolában folytatódtak az események. A polgárista kiállítás termében könyvbemutatón lehetett részt venni. Sándorné Ablonczy Zsuzsanna, iskolánk tanára elkészítette a polgári iskola történetét bemutató könyvét, melyből Sándor Janka, iskolánk egykori diákja olvasott fel részleteket, és a szerző valamint Balogh Mihály tanár úr mondta el gondolatait a könyvvel kapcsolatosan, ezután jóízű beszélgetés alakult ki a megjelent polgáristákkal közösen.

Eközben az udvaron  kötélhúzó versenyt rendeztek a Solti Bikák, bemutatót tartottak a tűzoltók, a gyerekek ugrálhattak az iskola két légvárában, élvezhették a ládavasutat, a gokartot és más egyéb kinti játékszereket. Az aulában az Egészségfejlesztési Iroda munkatársaival lehetett egészségügyi témákban beszélgetni, tanácsokat kérni, vérnyomást mérni stb... A kreatív sarokban Lenke nénivel tök-formájú papírtasakot lehetett készíteni. Munkában állt az iskola lovaskocsija is.

Ebédre finom pörköltöt főztek a középiskolások Tünde néni vezetésével, amit fel is szolgáltak a vendégeknek, jelenlévőknek. Egész nap működött a büfé, ahol fáradhatatlan anyukák szolgálták ki az éhezőket és szomjazókat.

Délután először az iskolásaink, majd a Gyöngyvirág Néptánccsoport mutatta be táncait, a csikóslegények lovagoltak, ostoroztak. Lehetett íjászkodni is, sőt egy rögtönzött kutyás bemutatóval is kedveskedtek nekünk a Hornai testvérek.

A Szegedi Látványszínház két előadást tartott a tornaterem színpadán: egy humoros, tanulságos mesét adtak elő a gyerekeknek, valamint Luther életét mutatták be a nagyobbaknak, felnőtteknek.

A napot tombolahúzás zárta, melyre ismét sok felajánlást kaptunk, amit hálásan köszönünk. A fődíj egy trambulin volt a Mezőgazdasági Rt. ajándékaként.
Köszönjük mindenkinek, aki segített bennünket (felajánlásokkal, tárgyakkal, kétkezi munkával, műsorszámok bemutatásával...), hogy ez a nap igazi ünnepnap lehessen. Aki velünk töltötte a napot, vagy annak egy részét, élményekben gazdagon térhetett haza. 


A Teleki Nap utáni hétvégén ünnepeltük anyósom 75-ik születésnapját, amire meglepetés köszöntést szervezett a család. Közben sikerült kályhást találnunk, aki ekkor rakta újra a cserépkályhánkat, még éppen fűtésszezon előtt. Hála Istennek, enyhe volt az ősz, sokáig volt jó az idő. 
Az október 23-i műsort megint az iskolásaink adták, és Zsombor mondta az ünnepi beszédet. Pár nap múlva a felsősökkel Pakson jártunk egy pénzügyi road show-n, aminek több volt a füstje, mint a lángja, mondhatnánk több volt benne a körítés, mint a haszon. Mindenesetre élménynek nem volt utolsó. 
Azután jött, amitől féltem. A könyv írása és az ezzel való munka teljesen kitöltötte minden szabadnak tűnő időmet a családom kárára is. Minden percét élveztem ennek a munkának, s mikor véget ért, tudtam, jönni fog a búskomorság, nem fogom találni a helyem. Új osztályt is kaptam, kicsiket, ötödikeseket, amibe 4 új gyerek is jött (azóta 3 elment), ami megint csak nem egyszerű feladat a nyolcadikosok után. Szóval sok volt ez itt mind, amit felsoroltam az őszről és a búskomorság bizony nem váratott magára. Nem volt kedvem semmihez sem, alig tudtam magam összekapni az énekkarokkal kapcsolatos teendőkkel is - új dalcsokrokat összeállítani, tanítani... Csak vonszoltam magam  kedvetlenül egyik lépést téve előre a másik után. A Teleki Nap után rövidesen jött a lesújtó hír is: Babi néni, aki a Népdalkörnek és a Nőikarnak is alapító tagja volt, elment. Őt is legyőzte a rák a sokéves küzdelme után... Egy valami vigasztal, a mennyei kórusnak ő is tagja már.😇
Az őszi szünetben már csak hab volt a tortán, hogy a reformáció emlékünnepén az iskolásokkal énekeltük el a Teleki Napon már előadott dalokat a képek kíséretében, kiegészítve minden dal előtt egy odaillő részlet felolvasásával a könyvemből (ha már a Teleki Napon nagyítóval is alig lehetett gyülekezetet látni, hallgassák meg most). Nos, a csalódás nem maradt el. A várható gyerekek szépen megjelentek, de a gyülekezet is volt kb annyi, mint a gyereksereg (az énekkar fele se érkezett meg, hiszen sok köztük a kollégista). Miközben olvastam, hallottam, hogy nyílik-csukódik az ajtó. Mire a végére értünk, három presbiterrel kevesebb ült a teremben, mint az elején. MOST MI VAN???!!! Ez komoly???!!! EZ GÁZ!!! 💥😨
Találj magadra ezek után, ha tudsz! Gyógyszerként fát vágtunk és aprítottunk a kertben, aztán meg bokrokat ültettünk át, új fákat ültettünk, új kerítésdrótot húztunk ki a régi elhasználódott helyett. Sajnos az aprítandó fa gyorsan elfogyott...
November első hétvégéjén templomi gyászistentiszteleten búcsúztunk Babi nénitől. Nagyon sokan jöttek el, tele lett a templom. Talán a köztársasági elnök jövetelekor voltak utoljára ennyien benne. Babi néni behozta a népet az Istentiszteletre, akik miatta, érte hallgatták az Evangéliumot, mert ott az szólt. 
Következő hétvégén több szép élményünk volt. Délelőtt a gyerekeink Tiszakécskén voltak a református iskolák országos mesés találkozóján. Mártiék kézműves csapata és Barni a német fordító versenyen szintén bronz minősítést szerzett. Nagy eredmények ezek. Este a könyvtárban láttunk egy fantasztikus kétszemélyes színi előadást, mely Petőfi és Arany barátságát dolgozza fel. Ajánlom mindenkinek, ha szembetalálkozik vele, érdemes megnézni!

Szombaton Zsomborral Harkányban voltunk a Református Szabadegyetem egyik előadási napján, ahol a Jeremiádot adták elő nagykőrösi társaival ismét. Jó volt látni a teljesen megtelt hatalmas termet a művelődési házban, s a könnyes, meghatódott szemeket, arcokat. Jó volt találkozni a régi társakkal is, s beszélgetni velük, mert kiderült, hogy a problémáinkkal nem vagyunk egyedül...

Következő héten volt Kecskeméten a nyílt nap a Refiben, Barnival ott jártunk. Jó volt ott lenni, órákat hallgatni, látni. Adódott azonban egy probléma - hosszú ideig álltam a nyitott ablak előtt és megfázott a vállam. Este már alig tudtam aludni, annyira fájt. Másnap elmentem a dokihoz, s egy röntgen után kiderült, hogy a vállam csak be van gyulladva, a főbb probléma a nyaki gerincemmel van - kissé elkopott a hosszadalmas ülő tevékenységtől. Nesze neked könyvírás... Hogy sérvem van-e avagy sem, eldönti majd a MRI vizsgálat. Ha fizetek érte, hamar meglesz, ha nem hónapokig várhatok. Hát fizettem. 
November utolsó hétvégéjén Pesten voltunk csapatostul egy pedagóguskonferencián, ami sok tanulságot rejtett magában. Pl. egy kollégánknak elég keményen oda kellett szólnom, hogy félidőben ne hagyjon ott bennünket, mert ő megunta (ő volt a sofőr). Magam is meglepődtem a határozott és kemény fellépésemen, de végül megvárt minket. 
December első vasárnapján mehettem az MRI-re. Összekötöttük egy családi kirándulással a kecskeméti adventi forgatagban, ami a vizsgálat elhúzódása miatt elég rosszul indult, de végül jól alakult. Kivételesen volt McDonalds (akkor még a kórházban voltam), volt vásárlás, volt dodzsem. A vizsgálat végül kimutatta, hogy sérvem nincs, csak meg van vastagodva a gerincvelő körül a burok, s ez okoz némi problémát. Kaptam valami spéci étrend kiegészítőt, a vállamra egy hónapig szedtem a gyulladáscsökkentőt, meg tornáznom kellene. Nos, ez utóbbi még várat magára, de egyenlőre elvagyok. 
Decemberben kétszer is szolgáltunk az adventi gyertyagyújtáson a főtéren. Egyszer magunk, egyszer meg a katolikusokkal közösen. Ez utóbbin eredetileg nem vettünk volna részt, mert Jankáéknak hangversenye volt Kecskeméten és meg akartuk hallgatni, de sajnos a leány megbetegedett, úgyhogy itthon maradtunk. 
Az iskolai csendesnap és a műsor is jól sikerült. Másnap az egész családom betlehemezett, én meg szülinapi ebédet készítettem a páromnak. Miután délben megünnepeltük, délután még a városi karácsonyra is kinéztünk kicsit.

Az ünnepben voltunk anyuéknél, voltunk Ablonczy karácsonyon Pesten, majd egy rendrakós nap után anyósomat is meglátogattuk. 
Tegnap este az istentisztelet után a Nőikarral a Petőfi-házban énekeltünk a születésnapi megemlékezésen. Klasszul sikerült ez az éneklés is. 😊

Hálás vagyok ezért az évért. Kaptam egy olyan feladatot Istentől, amit nem akartam elvégezni, mert nem tartottam rá képesnek magam, de Ő mindent megadott hozzá, hogy el tudjam végezni a munkát. Még mindig hihetetlen, hogy ez a könyv megszületett és sokak örömére szolgál. Egészen bizonyos, hogy célja volt vele az Istennek és hálás vagyok, hogy az eszköze lehettem. 
Közben rájöttem, hogy írni klassz dolog, nem csak újságcikkeket és blogot, hanem mást is. Most vetekszik bennem az írás a zenével, mert az előbbi most jobban vonz, de az utóbbival folyamatos feladataim vannak, amiket el kell látnom, mert felvállaltam. 
Elborítanak a feladatok, de visszatekintve csupa szép és jó dolog történt velünk, még ha olykor nehéz is volt. 
Az iskolai énekkarom csodálatosan fejlődik, még akkor is, ha a felvételeken hamis hangok is hallatszanak (ők még kezdők, és a fejlődés még előttük van). Ügyesek, a fiúk közt is egyre több az érdeklődő, jó hangú legényke, klasszul be lehet vonni a hangszereseket is. Pár éve még sírtam, most boldog vagyok, hogy velük dolgozhatom. Jó látni bennük a változást és azt, ahogyan megérintik őket a dalok, amiket éneklünk. Úgy tűnik az én kezemben minden énekkar misszióvá válik előbb vagy utóbb... 😉



Soli Deo Gloria