Diótörők

Miután a bögrés süti készítésekor elfogyott az összes megtört dióm, erőt vettem magamon, és kikészítettem a maradék fél zsáknyi diót a teraszra, hogy megtöröm. Miután a lurkók nagyon szeretnek diót / mogyorót törni, ott is termettek nyomban, hogy segítenek. Márti leginkább a megpucolt dió elfogyasztásában segédkezett, de Barni 1,5 órán keresztül rendületlenül törte és pucolta a diót. Ekkor kicsit elment fogócskázni, de később még visszajött segíteni, szó nélkül. Diótörés közben nótáztunk is kicsit, főleg a Március 15-re íródott Petőfi-dalaimat. Ennek hatására a diók katonákká váltak. A rossz diók a pokolba-szemétbe, madáreleségnek kerültek, a jó diók a mennybe-tálba jutottak. De ebben a csatában az összes katona megsérült, összetört, elpusztult. 

Két dolog lepett meg nagyon a munka közben: az egyik, hogy Barni ennyire kitartóan tudott velem dolgozni. A másik, hogy énekeltük a kedvenc dalát, a Ki gondolná-t is. Ez egy keretes vers, amit a zenében is visszaadtam, csak a végén úgy oldottam meg, hogy csupán az alt énekelte a dallamot, a két felső szólam tartott hangokat zümmögött fölé. Ezt a variációt Barni csupán kétszer hallotta: az előadás előtti próbán, és az előadáson. Most mégis, ahogy a végén én természetesen a dallamot énekeltem, elkezdte fölé a tartott hangos variációt dúdolni... Hát, leesett az állam. Ilyesmit J. S. Bachról olvastam... Nos, Barniból nyilván nem lesz Bach, de hogy hatalmas muzikalitással van megáldva, az egészen bizonyos.