"Te tanítasz engem az élet ösvényeire...": április 2020

2020. április 14., kedd

Koronás napjaink

Március közepétől mondhatni leállt az élet, aki tehette, annak a #maradjotthon lett a jelszó. A koronavírus kishazánkat is elérte, s az iskolák bezárták kapuikat, később kijárási korlátozást is bevezettek. Kollégistáinkat hazaköltöztettük. Tanulás-tanítás, sokaknak a munkavégzés otthonról történik. Nem járunk sehová, itthon vagyunk. Kicsit lelassult az élet, ami bevallom, jól esik. Nagynéném kérdezte a családot, ki hogy viseli a bezártságot, hogy szolgál az egészsége, a következőket válaszoltam a kérdésére:

"Nekünk egyelőre áldás ez a helyzet. Zsombor csak délig van bent a suliban ügyelni, utána pedig itthon. Ilyen még nyári szünetben sem volt az utóbbi időben, úgyhogy mindenki ennek örül a legjobban. Kicsit kikapcsolhat, lelassíthat ő is az eddigi hihetetlen hajsza után és többet lehet velünk. Mivel ő a mászkálós, ő az aki a vásárlásokat is intézi és hozza haza a híreket (az egyik legérdekesebb az volt, amikor a gyógyszertár előtt akkora sort látott, hogy a zöldségesig ért a Fő úton - kb 200m).

A gyerekek nagyon szeretnek itthon lenni. A két nagy gimnazistánk azért, mert sokkal kipihentebbek, mintha suliban lennének a napi ezer órájukkal, és persze azért is, mert az anyjuk főztjét ehetik (Barni minden nap hálát ad ezért 😊). A kicsik azért, mert a tanuláshoz új tableteket kaptak (a régi üvege meglehetősen pókhálós volt) a tanuláshoz, meg Fb profilt is, így tudnak a barátaikkal kommunikálni. És persze ebben az állapotban ügyesen zajlik a kooperálás - mindenki segít a másik leckéjében (családon belül is, osztálytársakkal is). A legjobb dolga KisCsillagnak van, mert őt a végtelenségig kényezteti mindenki - örömmel csodáljuk, ahogyan napról-napra fejlődik, ügyesedik és nyílik az értelme. Igaz, vannak lemondással járó részletek is – Barniék nem mennek két hetes nyelvi oktatásra Németországba és Jankáéknak olyan különleges ballagása lesz, hogy nem lesz. Az érettségi meg majd kialakul valahogy. Készült az önkéntes diakóniai évre is, de, hogy az is hogyan fog alakulni, egyelőre rejtély.

Hálásak vagyunk a nagy udvarunkért, azért, mert a város szélén lakunk, így nyugodtan sétálhatunk is kicsit, mert nem nagyon jár itt kint senki. Templomban csak Zsombor volt az utóbbi két hétben. De én határozottan örülök neki, hogy a homoródszentmártoni testvérgyülekezetünk istentiszteleteit hallgathatom így 600 km távolból, mert ez valami olyan plusz, ami eddig nem volt. És a gyülekezetünkből többen is így vagyunk ezzel, ami jóleső és különleges. Örülök, hogy egy főiskolás barátunk gyermekistentiszteletet osztott meg tegnap, amit mi is továbbíthattunk a sajátjainknak (gyerekeink, gyülekezet, suli...). Anyu minden nap írja a reggeli áhítatokat, amit a gyüli Fb oldalára felteszek, és az emberek, akiket a templomban igen ritkán látunk csak, harapnak rá. Az osztálycsoportokban is megosztom, hiszen eredetileg azért készültek, hogy az iskolások nem maradjanak lelki táplálék nélkül.

Szülinapomra egy csodás varrógépet kaptam, amit nemes ügy szolgálatával avathattam fel - polgármesternénk felhívására én is beálltam maszkokat varrni, amiben a lányaim is segítenek (közdolgozóknak, helyi lakóknak készülnek a maszkok). Videókat készítettünk (és terv szerint még fogunk is), melyekben leginkább éneklünk, de oktató anyag is lesz belőlük. Ezekből láthattatok párat - boldogsággal töltött el, hogy mennyien fogadták örömmel ezeket (annak ellenére, hogy a tökéletestől messze állnak). Hálás a szívem, hogy a családomnak nem kellett könyörögni azért, hogy ezt megcsináljuk, hanem szívesen jöttek, és nagyon jól szórakoztunk közben. Közben megtanultam kovászt készíteni és azzal kenyeret sütni, mert van egy lelkes pék, aki elhatározta, hogy Fb-os élő adásban megtanítja erre a népeket (a videói visszanézhetőek: Szabi A Pék oldalán - szerintem nagyon jó).

Szóval jól vagyunk, és áldásként éljük meg ezeket a napokat. Remélem, nem csak mi vagyunk így ezzel! 😊"