Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2021. július 18., vasárnap

Balatonfelvidék - geocaching

 Végre eljött a szabadság hete, és elmehettünk nyaralni. Nagy könnyebbség, hogy családi örökségeink folytán a szállásunk megoldott, csak az egyebekről kell gondoskodnunk. Pl. arról, hogy mit is csináljunk a strandoláson kívül. Fontos szempont, hogy mit nem láttunk még és érdemes megnézni. Kirándulásainkat most az is befolyásolta, hogy hol és milyen geoládákat tudunk találni. Minden napra jutott belőle.

Első nap a kedvenc kádártai forrásunknál jártunk, ahol a friss vízen kívül az első ládát is begyűjtöttük. A forráshoz minden reggel elmentünk, hogy friss innivalónk legyen a napra. Meglátogattuk nagynénéméket is, jót beszélgettünk velük.

Második nap strandoltunk. Éppen egyszerre értük a parkolóba a húgomékkal - megbeszélni se lehetett volna jobban. A fürdést mindenki nagyon élvezte, és jó volt beszélgetni is, mert rég láttuk már egymást. Este kerestünk egy évfordulós ládát, de nem találtuk, csak a rengeteg szemetet a kijelölt útszakasz mellett. Nem töltött el boldogsággal, hogy a falu egyik legszebb helyén ezt kellett tapasztalnom... Ezután egy másik láda nyomába eredtünk az erdőbe. Milyen jó, hogy Zsombor esze kereke máshogy jár, mint az enyém, mert az ő értelmezése volt helyes a láda helyét illetően. Míg én a bozótosban karistoltam magam, addig ő Klárival szép tiszta helyen megtalálta a ládát. 

Harmadik nap Cseszneken jártunk. A Kőárokban nagyon élveztük a sétát, akadálymászást. A közepén a fényképpel jól bemutatott helyen a ládát is megtaláltuk. Ezután megmásztuk a várat. A gyerekeknek nagyon tetszett. Sajnos a vár tövében nem működött az étterem, pedig nagyon éhesek voltunk. Ezért ittunk egy limonádét nagyon sok gyümölccsel, nagyon sok pénzért (mint kiderült, van ennél drágább is, ami nem a beltartalom minőségéről, hanem a helyről szól). Finom volt. Ezután jött a Kőmosó-szurdok. Emellett is volt egy láda fent a szikláknál, de nem találtuk meg. Kisgyerekkel nem volt jó ötlet oda felmenni, végig attól féltem, mikor esik le egyik vagy a másik... A szurdok viszont szép volt, még barlangot is jártak a bátrabbak. Nagyon elfáradtunk. Visszafelé Zircen ebédeltünk, mint utóbb kiderült egy jó drága helyen. De legalább jóllaktunk a késői órában. 


Negyedik nap Tihanyba hajóztunk. Csillag élvezte a hajókázást, föl-alá rohangált végig. Elmentünk a Belső-tóhoz, amit eddig még nem láttunk, aztán voltunk a Levendula-házban is. Érdekes volt. Eredetileg a gejzírkúpoknál lévű multiládákat akartuk megkeresni, de az előző napi csalódás és GPS hiányában nem volt kedvünk belevágni, mert nem találtuk volna meg. Inkább felmásztunk az apátsághoz, ahol volt egy másik, könnyen megtalálható virtuális láda. Itt is volt egy kis akadály - az apátságot éppen renoválják, és az állványozás kitakarja, amit látni kell. De pont jött egy másik csapat is, és a sasszemű apuka látta is amit kellett. Nagyon szomjasak voltunk, meg Klári kissé rosszul volt már a napsütéstől, ezért leültünk egy az eddigieknél is drágább helyre limonádét inni, ahol volt árnyék. Barni megállapította, hogy itt az alkohol kedvelőket részesítik előnyben, mert a sör olcsóbb volt a limonádénál, amit csak szörppel dúsítottak. 1:0 Csesznek javára! Hazafelé még meg akartuk keresni az évfordulós ládát, amit korábban nem találtunk. A szőlőt megtaláltuk, ami elvileg a láda közelében van, de a ládát sajnos megint nem. Pech. Itt fel is adtuk.

Ötödik nap megint strandoltunk. Ismét jó volt. Utána felmentünk a faluba egy multiládát keresni. Meg is találtuk az összes részét, és nem kellett szemétben, tüskebozótban járni hozzá, ami külön szívmelengető volt. Ezután meglátogattuk keresztanyámékat, majd indultunk vissza a szállásra. Félúton csörög Zsombor telefonja, és kiderült, hogy elvesztette a kistáskáját pénzestül, iratostul. Észre se vettük. Viszont valaki megtalálta, és a benne levő dolgok alapján kinyomozta a telefonszámát. Visszafordultunk, és egy megbeszélt helyen vissza is adta hiánytalanul. Mikor Zsombor kérdezte, mivel tartozik ezért, csak annyit mondott, hogy térítse tovább az embereket. Hihetetlen. Két dolog miatt is. 1 - Nagyon kevés ember tette volna ezt meg, hogy talál egy táskát, kinyomozza kié, és vissza is adja. Jó, hogy vannak még ilyen rendes, becsületes emberek! 2 - Egy Ige jutott eszembe: "Áldott az Úr! Napról napra gondot visel rólunk szabadító Istenünk." Zsoltárok 68,20  Most éppen küldött egy embert, hogy megkíméljen az igazolványok pótlásának procedúrájától, ami nem igazán jött volna jól, mert Zsombor a jövő héten is táboroztat... 

Hatodik nap hazafelé egy már ismert helyen gyűjtöttünk be egy ládát. Reggel indultunk, mert esett az eső, és itthon is volt mit csinálni.

Szép hetünk volt, jó volt kikapcsolódni, együtt lenni, kirándulni.


22

 Ennyi éve kértük Isten áldását házasságunkra. És meg is áldott bennünket. 😊

Az idén is különös élménnyel ünnepeltünk - anyósomtól hazafelé jövet (aki egy nagyon finom tortát sütött nekünk ez alkalomból) megálltunk Miskolctapolcán. A barlangfürdőt irányoztuk be magunknak, de odafelé egy csodaszép parkon vitt keresztül az utunk, ahol láttunk egy aranyos patakot, vízirózsákkal teli apró tavacskát és egy bátor mókust is, aki közvetlenül mellettünk rohangált. Csillagnak nagyon megtetszett ez a kis állat. 

A barlangfürdő szuper hely, kint is, bent is, különféle hőmérsékletű vizekkel, termekkel, hangulatvilágítással. Megérte elmenni ide, nagyon jól éreztük magunkat.



2021. július 9., péntek

Geocaching - Óhuta

 Családi látogatás közben mentünk el Óhutára. Egyszer jó régen már jártunk ebben a gyönyörű kis falucskában, most geoládákat keresni indultunk ide. 

Nagyon meleg volt, és erdei sétára gondoltunk, hogy vár ránk, ezért nem esett túl jól, hogy az út elején végig a fejünkre tűzött a nap. Örültünk, mikor végre beértünk a fák alá. Csillag nagyon ügyesen sétált mellettünk, de aztán sokat vittük is, mert elfáradt. Nagyon tetszett neki a sok fa, mohos kő. Klári látott egy őzet, és láttunk egy vaddisznótanyát is egy magasles közelében. A megadott jelzés egy helyen mintha másfelé indult volna, aztán meg elfogyott, és rájöttünk, hogy nem jó felé megyünk. Visszafordulva nagy nehezen megtaláltuk a jelzés folytatását .  Végül felértünk a hegygerincre, a kilátás csodás volt. Csillag toronyiránt el akart indulni a túlsó hegyre, nem baj, hogy szakadék volt alattunk... Megtaláltuk a geoládát is nagy mohosság alatt. 


Visszafelé megtaláltuk a Pálos forrást és kolostorromot is, fentről lefelé jőve jól látszott. Felfelé haladva csak valami kőhalom látszott az út mellett. Megérte megnézni, nagyon szép hely, gondozott, és a forrás vize is nagyon finom. A geoládát a megadott kép segítségével tudtuk csak megtalálni.


Szép délután volt, jót kirándultunk, szép helyeket láttunk, és még a két kiszemelt ládát is megtaláltuk. 🥰

2021. július 6., kedd

Szivárványos vita

 Nem olyan régen megosztottam egy posztot, mely az alábbi képet tartalmazta:

Ezután többen is jelezték, hogy ez bántó, esetleg gyűlöletkeltő, de az biztos, hogy elszomorító, meg struccpolitika, és emeljem ki a homokból a fejem stb... Akik ezeket mondták nekem, mind közel állnak hozzám, tisztelem és becsülöm őket, és nem is haragszom érte, hogy így reagáltak és nem tudunk egyetérteni ebben a dologban. 
A téma régóta foglalkoztat és érik bennem, sok mindent olvastam ezzel kapcsolatban és meghallgattam véleményeket. Miután a rövidke chat-es beszélgetések nem alkalmasak rendes okfejtésre, és emiatt valószínűleg félreérthetőek a válaszaim, ezért most itt próbálom meg összegezni a gondolataimat. 
 
Engem személyesen visszataszít és elborzaszt a homoszexualitás, és mindenféle nem normális szexuális viselkedés.

Sokan támadják a keresztyén embereket, hogy miért nem fogadják el a másságot, hiszen a jézusi szeretet nevében ennek így kellene lennie. Elemezzük ezt!

Másság - sokféle van: bőrszín, nemzetiség, testi fogyatékok stb... Ezekkel konkrétan semmi bajom sincs, hiszen ezek önmagukban senkinek nem ártanak, nem rosszak, nem mondanak ellent az Isten teremtési rendjének.

Bűn - nehéz kérdés, ki mit gondol bűnnek. Alap mondat ezzel kapcsolatban: A bűn az Isten akaratának való ellenszegülés. A bűn önmagában hordozza büntetését, hiszen mindig van következménye, a legapróbb hazugságtól, lopástól kezdve a legsúlyosabb gyilkosságig, mások megnyomorításáig. 

Az ember nem szereti nevén nevezni a bűnt, mert az kényelmetlen, és fáj. Főleg, ha más valaki olvassa a fejünkre, mit és hol hibáztunk. Nekem is fáj, amikor a saját bűneimmel szembesülök. De én nem másokat vagy a körülményeket okolom, hanem megvizsgálom magam, és ha kell, ha tudok, akkor igyekszem változtatni. 

Sokaknak fáj, amikor pl. az abortusszal kapcsolatban posztolok, mert érintettek a témában. De attól, hogy nem beszélünk róla, hogy mentegetjük magunkat, hogy igyekszünk elfeledni, attól még ami megtörtént az megtörtént, és aki megtette, azt élete végéig nyomasztani fogja, mert legbelül érzi, hogy nem volt helyes (posztabortusz szindróma). Szembe kellene nézni a viselt dolgainkkal, és akkor van lehetőség meggyógyulni, és nem cipelni tovább a terhét. 

Jézus szereti a bűnös embert, és nem utasítja el. Ez így van. DE a hozzá forduló bűnnel terhelt emberek élete megváltozik, amikor Vele találkoznak, más emberré lesznek, és nem ugyanúgy folytatják tovább az életüket. Mi történik?

- Szembesülnek mindennel, ami leterheli az életüket, a legapróbb hibájuktól a legnagyobb bűneikig.

- Ezt mind elmondják, megvallják Jézusnak. Mondhatjuk úgy is, megbánják a bűnüket.

"Ha megvalljuk bűneinket, ő hű és igazságos, hogy megbocsássa a bűnöket, és megtisztítson minket minden gonoszságtól." I. János 1,9

- A beismert, megvallott bűnt tudja Jézus megbocsátani. Ilyenkor leveszi a terhet az ember lelkéről, szívéről, és ez sokszor fizikálisan is érzékelhető. Az ember lelke felszabadul. "Amilyen távol van napkelet napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk bűneinket." Zsoltárok 103,12

- Végül mit mond Jézus? - "Én sem ítéllek el. Menj, és többé már ne vétkezzél!" János evangéliuma 8,11

Mit jelent mindez? Jézus a bűnös embert szereti, de a bűnt nem. A beismert, megvallott és megbocsátott bűnös élet tud meggyógyulni, mássá, újjá válni, aki már nem folytatja tovább azt, ami korábban megterhelte őt (bűne volt). 

Dávid így ír erről a 32. zsoltárban:

"1Dávid tanítókölteménye. Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. 2Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság. 3Míg hallgattam, kiszáradtak csontjaim, egész nap jajgatnom kellett. 4Mert éjjel-nappal rám nehezedett kezed, erőm ellankadt, mint a nyári hőségben. (Szela.) 5Megvallottam neked vétkemet, bűnömet nem takargattam. Elhatároztam, hogy bevallom hűtlenségemet az ÚRnak, és te megbocsátottad bűnömet, amit vétettem. (Szela.) 6Ezért hozzád imádkozzék minden hívő, amíg megtalálhat. Ha nagy vizek áradnak is, nem érik el őt. 7Te vagy az oltalmam, megóvsz a bajtól, körülveszel a szabadulás örömével. (Szela.) 8Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem. 9Ne legyetek olyan oktalanok, mint a ló vagy az öszvér, amelynek kantárral és zablával kell fékezni szilajságát, másképpen nem közelít hozzád. 10Sok fájdalom éri a bűnöst, de aki bízik az ÚRban, azt ő szeretettel veszi körül. 11Örüljetek az ÚRnak, ujjongjatok, ti igazak! Vigadjatok mind, ti igaz szívűek!"

Miért van bűn? A sátán más néven kísértő, vádló, szétdobáló, mint hiúsága miatt bukott angyal, igyekszik megrontani az Isten tervét. Az Isten az életre teremtette az embert, szépre és jóra teremtette a világot. "És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó." I. Mózes 1,31 A sátán bosszútól hajtva igyekszik mindent elrontani, szétrombolni, káoszt teremteni. Elég körbenézni magunk körül - a sátán munkájának eredménye, amikor a korábban egymást szeretők, tisztelők egymás ellenségeivé válnak. A sátán munkájának eredménye, amikor zűrzavart kelt az emberek fejében, lelkében és így hirtelen a jót és helyeset rossznak, elítélendőnek látják, de a rosszat jónak ítélik. Minden a feje tetejére áll, kifordítódik. Nem ez történik mostanság??? Egyre hevesebben. 

Elítélik, aki felhívja a figyelmet a bűnre. Kirekesztik, aki az Isten törvénye, rendelése szerint kívánja élni az életét (pedig mivel az embert Isten teremtette, Ő minden bizonnyal jobban tudja nálunk, mi a jó nekünk, mi a rendeltetése az életünknek, amivel boldogok lehetünk). Valahol törvénybe iktatják, hogy férfiak is szülhetnek gyereket. Ez lehetne nevetséges is - nem ismerik a biológiát? De sajnos nem az. Nem számít a biológia, a természet törvénye, csak az önző érdekek. 

"Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet" I. Mózes 1,27-28 "És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt. És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve. És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala. Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét. És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté." I. Mózes 2,18-24

Az Isten nem éti csigává és nem egylaki növénnyé teremtette az embert, hanem férfivá és nővé. Érdekes módon ezt évezredekig nem kérdőjelezte meg senki. Most igen. És aki erre felhívja a figyelmet, az gonosz, kirekesztő és homofób. Gondoljuk csak végig! Az Isten törvényének melyik kapcsolat tud eleget tenni - a homo vagy a hetero kapcsolat? Melyik tud természetes úton szaporodni és betölteni a földet? 

A homoszexualitás bűn voltáról Sodoma és Gomora férfiainak vétke szokott elsőként eszünkbe jutni (I. Mózes 19). A wikipédia cikkírója ezt a vétket ügyesen az erőszakra hangsúlyozta át. Szerinte nem a homoszexualitás, hanem az erőszak a bűn itt. Ha az Isten teremtési rendjét, szándékát, és az embernek szánt szerepét, feladatát nézzük, akkor egyértelmű, hogy nem csupán az erőszak a bűn, amiért ezeket az embereket, városokat elpusztította. 

Az Egyiptomból kivonuló választott népnek Mózesen keresztül törvényt adott Isten. Nem korlátozni akarta őket, megvonni valami klassz élménytől, hanem megvédeni attól, ami következményeiben megkeserítheti az életüket. Ebben többek közt ezt is olvashatjuk: "Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az. És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertőztessed, és asszony se álljon meg barom előtt, hogy meghágja őt; fertelmesség az. Egyikkel se fertőztessétek meg magatokat ezek közül; mert mindezekkel ama pogányok fertőztették meg magokat, kiket én kiűzök ti előletek." III Mózes 18, 22-24 Elég egyértelmű, és a környező versek is megfontolásra érdemesek...


Szeretet - Szeretet az, ha látom, hogy valaki a szakadék felé hajt teljes sebességgel, és nem szólok neki? Szeretet az, ha bíztatok valakit, hogy ugorjon bele a kútba, mert most ez a trend, és biztosan buli lesz, jó lesz, a tömeg így fogja elfogadni, szeretni, megtapsolni? ... Szerintem nem, de döntse el mindenki maga. Én a magam részéről mindig szólok, amikor ilyesmit látok, hogy vigyázz barátom, nem lesz jó vége. Az esetek többségében persze ezt nem fogadják meg, hülyének néznek, megbántódnak - de a lelkiismeretem tiszta, én megtettem, ami rajtam állt, az már a másik problémája, ha nem gondolja végig, mit csinál és mi lesz a következménye. Hogy mitől zavarodik meg valakinek a szexuális viselkedése? Sok mindentől lehet, ebbe nem mennék bele. De, hogy benne van a sátán keze, aki mindent megbolygat, káoszt teremt és tönkretesz, az biztos. Úgy fogalmaznék, hogy ezek az emberek a sátán áldozatai. Ilyen módon pedig Jézusnál ők is gyógyulást találhatnának.

Lehet nem egyetérteni mindezzel, amit leírtam. De számomra egyértelmű, hogy helyesen tettem, amikor megosztottam a fenti képet, mert a nem tetsző emberi reakciók után a napi Igében azt olvastam, hogy: "Harcold meg a hitnek szép harcát, nyerd el az örök életet, a melyre elhívattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt." I. Timóteus 6,12

.......

A nagyvilágban történik:

A finn Biblia-perről

A finn Biblia-per első fokú ítélete



2021. július 4., vasárnap

Geocaching

A tavasszal megosztottak egy településünkhöz kapcsolódó geoláda keresős játékot a Fb-on. Akkor nem tudtuk bejárni az utat, de ma igen. 

Délután bringákra pattantunk, és elindult a család apraja és nagyja. 4 geoládát kellett megtalálni adott helyeken. Az első 3 könnyen ment, de a negyedik feladta a leckét. Egy fényképről beazonosítottuk, hogy hol lehet a láda, de arrafelé ősbozót volt mindenhol. Az egyik oldalon vadmálnarengeteg, a másikon derékig érő sűrű galagonyaerdő és csípős hangyazápor. Ám a harmadik oldalon végül Zsombor rátalált a dobozra egy hangyákkal teli odvas fában. A kódos dobozkák után a láda megtalálása igazi nagy élmény volt. Nagyon jól szórakoztunk, és jól esett a biciklizés is. 

Visszafelé leesett a láncom. Csillag teljesen kétségbe esett amikor a fiúk felfordították a biciklit a szereléshez - most mi lesz????!!!! Ez így nem jól áll!!! Szerelés után hazafelé még fagyiztunk egyet, meg bementünk mamáékhoz is.

Jó kis délután volt, és a kincskeresés annyira tetszett mindenkinek, hogy biztosan lesz folytatása. 😁