Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2014. március 30., vasárnap

Továbbképzés és annak hatásai

Ősszel jelentkeztem egy zenei továbbképzésre. Szokásomhoz híven kissé bizalmatlan voltam a dologgal kapcsolatban, és az első alkalomra nem túl nagy lelkesedéssel érkeztem meg.
Ám, már az első alkalom is tartogatott meglepetéseket. Pl. a 14 résztvevőből 12 óvónő... - mit is keresek én itt???? Aztán szép lassan kiderült, hogy mit is:
- A kb. velem egyidős előadó hölgy alapból egy magával ragadó személyiség, akinek eléggé más elképzelése van az ének és zene oktatásáról, mint a képző intézményeknek. Játszva tanulni - a jelmondata. Őszintén szólva, nem ártana, ha a tanárok képzésével foglalkozó intézmények meghívnák egy-egy kurzus erejéig, mert éppen arról tartja a továbbképzéseit, ami a hivatalos oktatásból kimarad és nagyon is hiányzik.  Tehát az első, amit tanulhattam tőle, az egy újfajta szemléletmód.
- Hogyan tanítsuk zenét hallgatni, zenét megérteni a gyerekeket - látványos szemléltetésekkel gazdagítva.
- Játékok készítésével, alkalmazásával hogyan fejlesszünk figyelmet, memóriát, hallást, hogyan tanítsuk az ütemfajtákat, fejlesszük a ritmusérzéket ... és még sorolhatnám.

Az eredmény:
- Beszereztem egy csomó hangszert (népi, csörgő, zörgő eszközök: www.magyardob.hu), tanítási segédanyagot (könyv, CD, nyomda...)
- Rengeteg játékot tanultam, amit alkalmazok is, és a gyerekek nagyon élvezik.
- Az ötletek továbbfejlődtek a fejemben, és újak születtek belőle (Barni meg is jegyezte, hogy - Anya, te mindig kitalálsz valamit! :-)
Pl. Hogyan tegyük élvezetessé azt az utálatos és érthetetlen kottázást? - Mondjuk színes kottafejekkel, melyek a táblára tapadnak mágnessel, és még a dallamokat is saját magunk találjuk ki hozzá.
Pl. Hogyan is ismerjük meg alaposabban a hangszerek népes családját? - Csináltam egy "hangszerek háza" -t, amiben 4 lépcsőház van, 4-4 szinttel, magastól a mélyig, ebben lakik a 4 hangszercsalád (szimfonikus zenekar alkotói). A hangszereket kinyomtattam kicsi kártyákra, belamináltam. Gyűjtöttem egy csomó zenét mindenféle hangszerhez, így magukban a hangszereket is lehet tanulni, és zenével, a hangszerek hangjával is lehet játszani. A hangszereket kinyomtattam A4 méretben is színes lapokra, kaptak a hátukra mágnest, így lehet pakolászni a táblára is. Az A4-es hangszerek táblára helyezett változata még a 8-osokat is lekötötte, az pedig nagy szó! :-)

Pl. Hogyan tanuljuk meg annak a bonyolult, se füle - se farka violinkulcsnak a lerajzolását (Ez nem saját ötlet, hanem felhasznált :-) : Előre lerajzoltam a "zenei tapéta-mintát", lefénymásoltam, és a gyerekek színessel átrajzolták. Közben hallgattuk Pachelbel D-dúr Canon-ját. Egész órán lekötötte őket, és nagyon élvezték. Lesz még egy hasonló tapéta, aztán egy - két óriási tapétát készítünk majd csomagolópapírra, de azokat már önállóan rajzoljuk majd meg.
Egy másodikos kisfiú nekem ajándékozta a művét :-)
Elkészültek a plakátok is: Violinkacsák a nyolcadnádasban. :-)                                     Találtam hozzá egy nagyszerű zenét: Telemann - A-dúr concertoját, mely "Békák" címre hallgat :-)                                                        Telemann - Békák










Végül pedig sajnálom, hogy már csak egy alkalom lesz, mert úgy folytatnám még! Bátran ajánlom bárkinek az Alap Pedagógiai Központ képzéseit, mert nekem nagyon nagy élmény volt és amellett még hasznos is.

2014. március 17., hétfő

Szabad a vásár

Helyi amatőr színjátszóink ismét megörvendeztették városunk lakóit egy színdarab előadásával a Március Idusa hétvégéjén. Rejtő Jenő - Szabad a vásár című bohózatát tanulták meg és adták elő. Miután drága párom is szerepelt a darabban, mi családilag a főpróbát néztük meg, mivel ott nincs annyi ember, nem baj, ha a gyerekek beszólogatnak vagy kicsit rendetlenebbek, viszont az előadás már majdnem az igazi. 
Kicsit tartottam a darabtól, mert az erkölcsisége, hát hogy is mondjam... nem a legszimpatikusabb. Azért a végén a bűnösök itt is elnyerik méltó büntetésüket... 
Végtére is igen szórakoztató darab a sikamlóssága ellenére is (sokaknak épp azért). És bizony megint csak azt kell mondanom, hogy hiába amatőrök játszottak benne, mégis felérnek egy-egy hivatásos színésszel. Élvezet nézni őket, bármit is adnak elő. Amíg egy rendes színház nekem általában csalódást okoz, ezt itthon még egyszer sem mondhattam el. :-)




Márti és a szobor

Valamelyik nap biciklizünk befelé a városba, mikor Márti hangosan gondolkodni kezd:
- Petrovics István az apja a szobornak. .... Anya, hogy is hívják a szobrot?

:-) Szabad a gazda! :-)

(Az ünnep előtt az ovisok kint jártak a Petőfi szobornál, vittek maguk készítette papír-kokárdákat, énekeltek, mondókáztak. Megnézték a múzeumot is, közben pedig tanulgatták Petőfi családfáját. Márti meg is jegyezte apját, anyját, csak a szobor nevét nem, mert hát, hogyan is lehet ennyiféle név egy családban? :-)

2014. március 7., péntek

Iskolánk 23. születésnapja

Minden évben, március 1-éhez legközelebbi hétvégén megünnepeljük iskolánk újraindítását, születésnapját. Miért pont március 1.? Mert az önállósodási határozatot ezzel a dátummal adták meg.
 Idén nagy meglepetés volt. A szokásos vetélkedős tanítási nap helyett egy egész iskolát átfogó egész napos kirándulást kaptak ajándékba a tanulóink, tanáraink. Budapesten jártak az állatkertben és a nagycirkuszban. Én sajnos nem mehettem velünk, mert a Kalevalás szereplésünk is ugyanazon a napon volt, és nem értem volna haza a kezdésig. :-(
Természetesen vasárnap rendes szülinapi ünnepség is volt istentisztelettel, énekekkel, versekkel, citeramuzsikával, színdarabbal, néptánc- és íjjászbemutatóval, diavetítéssel az elmúlt esztendő képeiből, hatalmas, 3 ízű tortával, kisebb vendégséggel.
Egy kicsit része lehet mindebből annak, aki végignézi az alábbi videót:

2014. március 3., hétfő

Melegház műanyag falokonokból

... tegnap apu nem engedte kidobni az üres műanyag flakonokat az iskola születésnapi ünnepsége után. Mint kiderült, üvegházat akar belőlük készíteni. Csak néztem, de az ötlet tetszett. Ma pedig a Fb-on is szembe jött velem. :-) ÉÉÉÉs: Nekem is kell ilyen!!!!!
Na, nyilván nem pont ilyen, mert ez inkább egy kedves kis nyári lak, nem növényház, de annyira jól néz ki! :-)
Keresőszavak: greenhouse plactic bottle