Legújabb vers-megzenésítésem az iskolánk születésnapjára készült. Fantasztikus kollégáimmal mindig nagyon jó együtt énekelni, muzsikálni, hálás vagyok értük Istennek.
Ez a vers számomra egy kicsit az iskolánkról szól, nem véletlenül került elő a készülésem során, a téli szünetben.
Kicsit kezdem magam Jób-ként érezni. Amikor fontos feladataink vannak, a patás mindig elővesz bennünket különpróbára.
A farsang délutánján, miután hazavittem a lányokat, a Művház bejárójánál belémtolatott egy fiatal cigánykölök. Kb fél méterről, úgyhogy hála Istennek nem lett óriási baja, de javíttatni kell a kocsit. Erre aznap pont nem volt szükségünk a milliónyi feladatunk közepette. Érdekes módon nem lettem halál ideges, mert a kocsi működőképes maradt. Viszonylag higgadtan sikerült lerendezni a dolgot.
Több hete, kb egy hónapja fáj a bal kezem. Ízület. A gyerekeket fel tudtam készíteni az iskola szülinapi előadásra, a zenei alapot is sikerült a múlt héten megcsinálni az énekkarnak. De ezután feladta a kezem. Napokig fásliztam, kenem kenőccsel és elkezdtem gyógyszert is szedni, hogy helyrejöjjön. Még nem igazán jó, de kezd alakulni. Kedden a Kalevalán tudtam játszani, de azért még igyekszem kímélni.
Hétfőn este mintha vmi rátelepedett volna a torkomra. Kedden tiszta rekedt voltam, a Kalevalán beszélni is alig tudtam már, énekhang meg nem jött ki a torkomon, csak tátogtam a kórus mellett. Szerda reggel óta csak suttogni tudok, nincs hangom. Nem tudok éneket tanítani és az iskola szülinapján énekelni sem fogok tudni minden bizonnyal a jövő héten, pedig a saját dalomban szólórészem is lenne. Lemondhatok róla és félárbócon csinálhatom végig a rám bízott műsort. Ez azért fáj. (Tavaly is hasonló volt a helyzet - készültünk ezzel-azzal az osztályommal és a befektetett munka után nem lehetett előadás - több ízben is...) A tanítás, udvari ügyelet nehézségeiről meg ne is beszéljünk. Hangszálgyulladással suttogni se lenne szabad...
Szó-böjt. Ez jutott most nekem, és nem esik jól.
... Hab a tortára - következő hét.
Csillag beteg. Randán folyik az orra, köhög, rút a torka, lázas volt és az egész teste tele van valami ragyával. A drnő szerint nem skarlát, vmi allergia. Mindenesetre kiírta egész hétre antibiotikummal meg egyebekkel együtt. Itthon maradtam vele, mivel úgyse tudok beszélni. Pénteken az iskolai kirándulás helyett vihetem vissza a drnőhöz... És vasárnap ünnepség, amit nekem kellett szervezni, úgy, hogy egész héten nem vagyok suliban. Kétszer bementem próbálni 1-1 műsorszámot a gyerekekkel. No, ez gáz a javából... még jó, hogy a gyerek is meg a hangom is kezd javulni így a hét vége felé...
Furcsa volt nem kántorként jelen lenni az istentiszteleten. Minden tiltakozásom ellenére kaptam megköszönő ajándékot és visszahívó szót is.
Az iskola szülinapi munkámhoz szükségem volt anyakönyvi adatokra. Mivel a lelkészünk egy kis csapattal több hétig Kenyában segített, a feleségétől kértem ebben segítséget. Készséges volt és kb 15 perc alatt ki is fényképeztem, ami kellett.
Menet közben az én osztályomé volt a családi istentiszteleten a szolgálat, amit meg is csináltunk. Utána megköszöntem a kolléganőmnek, aki a háttérben maradva gyakorolta a verseket a gyerekekkel. Aznap este Kenyából kaptam egy számonkérést - miért kényszerítem a tiszteletesasszonyt arra, hogy dolgozhassak az anyakönyvekből? Mit akarok én azzal, hogy külön köszönetet mondok a kolléganőmnek, akinek bent már meg lett köszönve a segítsége? ... Mi van????.... Kenyából idáig látó szeme van vkinek, vagy csupán vkinek árulkodni volt kedve - ráadásul hamis információval, hogy rámuszítsa a lelkészt? Mert ez itt kicsit üldözési mániára hajazott...
No, ment a harakiri a prsebiterek között is, úgyhogy mikor hazajöttek, vasárnap istentisztelet után ottmaradtak a presbiterek is, én is, aztán felvázoltam a problémámat, mások meg más egyéb problémákat is. Én végig nyugodt voltam, nem volt bennem semmi félsz vagy ingerültség. Bár a szenvedélyes beszédstílusom azért nem hagyott el most sem. Elmondtam amit gondoltam, s megbeszéltük a lelkészünkkel (aki láthatóan megnyugodott, hogy nem csupán vele van bajom és nem célom kicsinálni), hogy mikor beszélünk részletesen, amiről szükséges. Meg is beszéltük, és azóta tudunk normálisan együtt dolgozni. Visszamentem az orgona mellé és megkezdődött az énektanítás is.
Hála Istennek épülés lett a vége a történetnek, több szinten is, mert azóta van ifi is és a hangulat is békésebb.
Ez a mai Ige-üzenet azért nagyon döbbenetes számomra az elmúlt időszak eseményeit mérlegre téve...
Ilyen is ritkán adódik. 😊
Szervízbe meg vizsgáztatni kellett vinni a kocsit, és a papírok miatt mind a kettőnknek menni kellett. Tudtuk, egész napos program lesz. A szervízben olyan rendesek voltak, hogy bevittek minket a belvárosba, majd délután be is jöttek értünk. Így a napot sétával vásárlással és mozizással töltöttük. Idejét se tudom, mikor voltunk utoljára kettesben moziban. A Semmelweis-t néztük meg. Jól sikerült film, nekünk legalábbis nagyon tetszett. Szép napunk volt. 😊
Ma ez az Igevers jutott nekem Istentisztelet után elmenőben. Köszönöm!
A bibliaolvasó kalauzban pedig ez volt:
Még nem tudom, milyen az. Az életem 2/3-át gyülekezetünk kántoraként éltem meg. 30 év. Belegondolni is hosszú. Nagyon sokáig szerettem, el sem tudtam képzelni az életemet nélküle. Olyan természetes volt, szinte minden más programot felülírt, ehhez igazítottam az életemet. Orgonáltam, ha kellett éneket tanítottam, énekkarunk is volt pár évig, énekkari találkozókon vettünk részt, amikor nálunk volt az emi kórutalálkozó, én vezényeltem az összesített kórust. Korálfeldolgozásokat írtam, saját darabokat, orgonakoncerten is játszottam. Esküvőkön orgonáltam és énekeltem, temetéseken is.
De mindez nem kell. Nem kell a gyülekezetnek és nem kell a lelkészünknek. Mióta elhangzott a "húzzanak innen az Ablonczyak" szlogen, nem tudom jó szívvel végezni a dolgom. Tele voltam keserűséggel. Aztán megjött az új lelkész. Elküldtem neki az elmúlt 10 év énekeit, amiket tud a gyülekezet. Minden vasárnap kiderül, hogy bele se nézett. Mindig van 1-2 ének, amit nem tud a gyülekezet. De nem érdekli. Amikor a tavasszal megpróbáltam vele beszélni, közölte, hogy őt ez nem érdekli - mármint a gyülekezeti éneklés témaköre. Fél év alatt sohasem keresett meg, hogy átbeszéljük az éneklés, kántori szolgálat kérdéskörét. Pedig nem ártott volna. De nem érdekelte ez a téma. A vasárnapi énekeket mindig Zsombornak küldte el, nem nekem. Az utolsó csepp a pohárba adventben érkezett el - 2x is elmondta a gyülekezet előtt, hogy a gyertyagyújtással kapcsolatban az éneklés ügyében majd beszél velem. Egyszer beszélt Zsomborral, hogy milyen éneket gondolt, de velem egyszer sem. Semmit. A felesége kicsit normálisabban kezelte ezt a kérdést, de aki Kántornak hívja a kutyáját... nos ez önmagáért beszél. Szerintem nem poén. Ennyi erővel Tiszteletesnek is elnevezhette volna...
Szóval ma az utolsó ének előtt felálltam. Úgy éreztem magam, mint a halálraítélt a kivégzése pillanatában.
- Az ének előtt szeretném elmondani a gyülekezetnek, hogy hosszas vajúdás után úgy döntöttem, hogy az új évben nem folytatom tovább a kántori szolgálatot a gyülekezetben. Köszönöm, hogy az elmúlt 30 évben elhordozták a szolgálatomat.
- Köszönjük szépen! - hangzott egybecsengően minden szájból.
Ennyi volt. Énekeltünk, s ment mindenki a dolgára. Egyedül egy barátom jött oda és a gondnok házaspár. A bejelentésem mindenkit váratlanul ért. Nem tudják azt sem, miért döntöttem így. Nem kérdezte senki.
A tavasszal megállított az Isten, most nem. Most engedte, hogy elengedjem. Sok volt az álmatlan éjszaka, a tehetetlen keserűség. És most először megkérdezte - Te is el akarsz menni? - Igen - mondtam. De nem Tőled, csak ebből az áldatlan szolgálatból. És engedte. Sőt egy idő után úgy éreztem, hogy ezt igen, az Ő akaratából meg kell tennem.
"De te, szolgám, Izráel, Jákób, akit kiválasztottam, barátomnak, Ábrahámnak utóda! A föld végén ragadtalak meg, annak széléről hívtalak el. Ezt mondtam neked: Szolgám vagy! Kiválasztottalak, nem vetlek meg! Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak. Megszégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyűlölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak. Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az ÚR, a te Istened, erősen fogom jobb kezedet, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítlek! " Ézsaiás 41, 8-13.
Most békesség van bennem. Hogy mi lesz a folytatásban, nem tudom. Egyelőre háttérben szeretnék maradni. Rendbe kell magamban is rakni a dolgokat. És mindenki másnak is el kell gondolkodnia egy kicsit ezeken a dolgokon. Ha visszahívnak, mert szükségük lesz rám, akkor visszamegyek. Ha nem, akkor nem.
