Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2017. szeptember 24., vasárnap

Janka nyári-élmény rajza

Nagyon ötletesnek találom - és szépen is kivitelezte, ezért bátorkodom itt megosztani :-)

Mátraháza, Martonvásár

A szünet végén Jankáék Mátraházán voltak kórustáborban. A záráskor érte mentünk, gondoltuk, kirándulunk egyet közben.
Istentisztelet után indultunk (Vasárnap lévén), s pont az ebéd végére értünk oda. Miután átvettük leánykánkat, lesétáltunk a Rákóczi-forráshoz. Lefelé nem is volt semmi gond. Útközben megdöbbenve néztük, ahogy a fél erdő elpusztult állapotával találtuk szembe magunkat. A forrás vize azonban nagyon finom volt. Viszont a felfelé út... Csak háromszor kellett megállnunk, mert nem bírtam tovább menni... Ajaj. Itt valakinek az állóképessége, edzettsége egyenlő lett a nullával... A kislányaink viszont nem bírták ezt a lassú tempót, s kérték, hadd menjenek előre. Jó. Figyeljék a jelzést, nagyon nem tévedhetnek el, hiszen a táv nem túl nagy, s egyszer odafelé már végigmentünk az úton. A nagyobbak fogadtak apával, hogy a kicsik el fognak tévedni, s megkaptuk, milyen felelőtlenek vagyunk... Nagy nehezen végre felértünk az üdülőhöz. A kicsik sehol. Először azt hittük, hogy a szintén előretörő nagyok elbujtatták őket, de nem. Tényleg eltévedtek. Nesztek nektek felnőttek... Na, jó. Mindenkinél van telefon. Én fent maradok, hátha közben odaérnek (meg amúgy se tudok már egy tapodtat sem mozdulni), a többiek háromfelé szétszéledve keresni kezdték a kicsiket. Nagy kiabálás: Mááártiii! Kláááriii! Úgy 10 perc múlva csörög a telefonom - Megvannak! Valóban eltévedtek, de rájöttek és visszafordultak, de mi addigra már nem voltunk ott. Klárinak kibicsaklott a bokája, s a sírását hallották meg, úgy találtak rájuk. Apa a nyakában hozta fel az autóig. Bekötöztük vizes pólyával a lábát, beültettük leghátulra, mert ott fel tudtuk pockolni a lábát (jól megsértődött, mert hazáig ott kellett utaznia). 
Ezután felmentünk a Kékestetőre. Még sose voltak itt a gyerekeink, így ideje volt, hogy lássák. Klári hősiesen bicegett a fájós, immáron szépen feldagadt lábán, de a kilátót nem akarta kihagyni. Csodás látvány volt, ahogy körülnéztünk. Frissítésként jégkrémeztünk is egyet - ha lúd, legyen kövér alapon. Szép délután volt, nagyon élveztük minden bajával együtt. :-)



 Szeptember 16-án Martonvásáron voltunk, a Magyar Népdal Napja nevezetű fesztiválon. Az idő elég borongósan indult, de aztán az eső mégis időben elvonult. 
Először az óvodamúzeumot néztük meg - ha már ott voltunk, s ennek az udvarán kezdődtek az események. Nagyon érdekes kiállítás van ott, érdemes megnézni. Ezután a kirakodóvásárt vettük célba, miután furulyaszó ütötte meg a fülünket. Bán Gyuri ügyesen csalogatta  a vevőket magához. Gondoltam, baj lesz, ha én odamegyek. Hát igen. A pénztárcánk laposabb lett, de végre van igazi dunántúli népi furulyám, körtemuzsikám. Elvarázsolt a hangja az az igazság. :-)


Hamarosan jöttek a Langaléta Garabonciások, akiket Szeremlén már láttunk Pünkösdkor. Most a Háry Jánosról szóló műsorukat adták elő. Természetesen ezúttal sem maradhattunk ki mi sem a szereplésből. Apát rögtön beválasztották "Evörlászting" bárónak, de később Barni is kipróbálta, hogy a csapszéket át tudja-e ugrani. Vicces műsor volt, jól mulattunk.

Ezután a Bahorka Társulat vásári komédiája következett sok énekkel, játékkal. Itt is szinte mindannyian szerepeltünk - én seprűn lovagoltam, Barni Kossuth bajszáért küzdött, Apa lóvá alakult egy másik fickóval együtt és megpatkolták őket, Mártinak megjövendölték, hogy karmester lesz (!) - na, ezen aztán vihogtunk nagyot - és még vezénylet is, amíg énekeltünk, mindkét kislány táncolt, célbadobott, szóval nagyon jó kis műsor volt ez is.



Ezután ebédet kerestünk magunknak. Nos, az ára meglehetősen borsos volt, bármit is nézegettünk. Végül a fiúk sült kolbászt ettek, Márti palacsintát (amitől természetesen nem lakott jól), Klári lángost (amit nem bírt megenni), mi Jankával laskát kértünk, s végig is néztük, hogyan készül el. Nagyon érdekes volt. A tésztája olyan mint a lángosé, csak krumpli is van benne. Ezt a sparhelten kerekre kilapítják. Mikor az egyik oldala megsült megfordítják, s amíg a másik is sül, megkenik tejföllel, tesznek rá hagymát, savanyú uborkát, sajtot és valamilyen húsfélét, amit kér az ember, végül félbehajtják. Nagyon finom volt! 
Ebéd közben már hangoltak a gyerekek a színpadon. 450 gyerek énekelt két népdalcsokrot, az egyiket a Csík zenekar kísérte. Ezenkívül mindegyik csoportnak saját műsora is volt. Gyorsan foglaltunk magunknak helyet jóval a műsor megkezdése előtt, mert éltünk a gyanúval, hogy különben végigállhatjuk - jól is tettük. Hosszú volt azonban még az idő, így apa a két kislánnyal elment a játékokat felfedezni. Igen klassz játékok voltak itt is, ugyanúgy, mint Szeremlén, csak ezek mások voltak. 


A gyerekkórusok koncertje fantasztikus volt. Mögöttünk azonban egy sornyi nyugdíjas énektanár csücsült, akik folyamatosan kommentáltak, ami eléggé zavart minket. Klári tátott szájjal hallgatta az előadásokat, Barni aludt a kabátja alatt. Márti elhagyta a kabátját valahol, nem is találtuk meg. Az ének végére megérkezett a műrepülő pilóta is, jó nagy hanggal, úgyhogy majdnem frászt kaptunk tőle. Bemutatója után mi hazaindultunk, mert eléggé elfáradtunk, s ekkorra már igen nagy volt a tömeg, mert a java még ezután következett. Nekünk azonban ennyi is elég tartalmas és nagy élmény volt, úgyhogy megelégedve indultunk haza. 

A helyi iskolások műsora:

2017. augusztus 18., péntek

Nyáron történt

Június 22. - Tata
Mivel Zsombor még a nyári szünetet is tanfelügyelettel kezdte, ezért mi, többiek összekötöttük ezt egy kirándulással. Amíg apa a kijelölt oskolában rostokolt, mi felfedeztük Tatát, ahol még sosem jártunk. 
Első célpontunk a vár volt. Gyerekeimnek várakozáson felül elnyerte tetszését, főleg a várfal, amit mindenhol megmásztak. A várárokban felfedeztek egy jó nagy kígyót is, ami éppen felfelé próbált mászni a falon - szerencsére igen messze tőlünk. 
A vár után egy kis sétát tettünk a tóparton, ahol már erősen zajlott a hajós időszak - kajakosok, sárkányhajósok lepték el. A parton valami fesztiválra készültek, tele volt rakodva mindenféle bódéval, körhintákkal és játékszerekkel. 
A tópart után a Kálvária-dombhoz mentünk, amit meg is másztunk. A vakmerő kölykeimet alig tudtam leparancsolni a sziklafalról a kijelölt útra, pedig igencsak csúszott. Mikor már lejöttünk, Klári megszomjazott, s úgy emlékezett, hogy fennhagyta az üvegét. Barni felszaladt érte, de nem találta. Közben Klári a domb tövében rátalált az elhagyott üvegre. Barni cseppet sem volt ideges, hogy a déli hőségben fölöslegesen megmászatta vele a hegyet... :-)







Június 21 - Július 1. - Erdély
Téma - Bunyan: Zarándok útja
Homoródszentmártonban voltunk ifitáborban (10 gyerek, 4 felnőtt - két kocsi). 
Hétfőn hajnalban indultunk. Előtte este nálunk aludt két fiam az osztályomból, akik szintén velünk jöttek. Odafelé menetben is kirándultunk - Torockóban jártunk, megnéztük a Székelykőt, és a csapat nagyobb része besétált a Tordai-hasadékba. Én inkább aludtam a kocsiban, mert igencsak elfáradtam. A gyerekek kaptak 1-1 hátizsákot, amibe értékes köveket kellett gyűjteniük, akkor még nem tudták, mi célból. Az út további részében ismét nagy esőt kaptunk (mért nem lehet ezt sosem kihagyni?), ami közben elvesztettem aput szem elől, és elindultam másfelé, mint amerre ő ment. Mikor rájöttem, szóltunk nekik, hogy ez már így alakult, majd Szentmártonban találkozunk. Nálam persze még térkép sem volt, csak a korábbi évek tapasztalata. De nem tévedtem el, még Udvarhelyen sem, úgyhogy simán odaértünk nem sokkal a többiek után, de már a kezdő áhítat közben. Itt derült ki, hogy most már mindenkinek egyfolytában hordania kell a hátán az értékes köveit, amit gyűjtött magának. Rékáék vacsorával vártak bennünket, amit a sátorépítés után fogyasztottunk el jó étvággyal.


Székelykő
Tordai hasadék
Kedden a Bágyi-tető megmászását tűztük ki célul, de elmosta az eső. Helyette a helyi tájházat nézték meg a gyerekek Zsombor vezetésével. Az áhítatok során kiderült, hogy az értékes köveink már lehet, hogy nem is annyira értékesek, de ha azok is, nagyon kényelmetlenek. Szimbólumok - rossz szokások, tulajdonságok, titkos vagy nyílt bűnök rejlenek a kövekben, melyeket most tettlegesen, egész nap hordunk a hátunkon. Jó lenne megszabadulni tőlük, mert nélkülük könnyebb létezni. Mindenki ráírhatott 1-1 kövére olyan tulajdonságot, bűnt, amitől szeretett volna megszabadulni, s a templomból kifelé menet letehette a kereszt alá az ajtóban. Utána ajándékokat kapott megőrzésre - tekercset, mely Isten szavát, igéjét tartalmazta, karszalagot, melyre rá volt írva: Jézusé vagyok, s egy kulcsot a nyakába, melyre rá volt írva: Isten ígérete. 
Tájház
Szerdán végre megmásztuk a Bágyi-tető, bár odafelé majdnem kinyírtuk az autókat a hegyi úton - azért túlélték. A hősök feljutottak a hegy tetejére, a tunya (aki én vagyok) a felénél megpihent. Ez a nap egyéni beszélgetésekkel telt el, s páncélkészítéssel. A páncél 1-1 póló volt, amire mindenki maga írhatott fel 1-1 idézetet a Bibliából vagy egy énekből, ami megerősíti őt. Este megismerkedtünk az Ige kardjának hatékonyságával is.



Csütörtökön nagy kiránduláson vettünk részt. Első úti célunk Fotosmartonos volt. Itt született Berde Károly, egykori Dunavecsei tanító, cserkészparancsnok, akit rendkívüli emberként ismertek meg, akiknek volt szerencséjük hozzá. Én már csak az írásaiból ismerhetem, de ezek nagy hatással voltak rám, ezért szorgalmaztam ezt a kirándulást. A délelőtti áhítat tehát a Fotosmartonosi templomban volt, ahol 120 évvel ezelőtt keresztelték meg egykori, nagy tisztelettel övezett tanítónkat. A helyi lelkipásztor nagy szeretettel fogadott bennünket, megvendégelt, megismertette velünk a falu és a gyülekezet múltját, s még ajándékot is kaptunk tőle, 1-1 tollat. Innen a Szent Anna tóhoz mentünk. A fürdést már mindenki nagyon várta, alig lehetett kiszedni a társaságot a vízből, amikor már indulni kellett haza. Ahogy mentünk fel a hegyoldalon, egyszer csak elénk ugrott egy zord fickó (Nágó Pista bátyánk, aki egyébként az útitársunk volt), s nem akart továbbengedni a parkoló felé. Közölte, hogy tilosban járunk, s most itt fogságba is fogunk esni, nem mehetünk tovább. Ráadásul, ha nem vigyázunk, még a medve vacsorája is lehetünk, aki nem sokkal korábban ott járt (erre a földön heverő ürüléke volt a bizonyíték). Mit tegyünk most, hogyan szabadulhatunk innét? Hamarosan rájött az ifjúság, hogy a nyakában lóg az Isten ígéretének kulcsa, amivel legyőzheti a Kétségbeesés Óriását, s így kiszabadultunk, továbbmehettünk. 
Fotosmartonos
 

A Szent Anna tónál
 
Pénteken a Homoródban való fürdőzés volt a program. Este tábortüzet ültünk, s a helyi gyerekekkel, fiatalokkal sütögettük  a parázs felett. Közben mindenki elmondhatta, hogy önmaga szerint hol jár Zarándok útján, amiről egész héten beszélgettünk. 
 Egy kedves momentum végigkísérte a hetet. A múlt nyár óta,  mikor a nőikarral ott jártunk, alakult a gyülekezetben egy zenekar (furulyák, hegedű, billentyűs), és énekkar, akik egész héten készülődtek a helyi Szent László napi rendezvényre. Őket is meghallgathattuk, ami élmény volt. A másik, hogy minden nap más hozta nekünk az ebédet - olyan szülők, akiknek gyermekük vagy unokájuk járt korábban nálunk táborozni. Nagyon kedvesek voltak, s minden nap finom ebéddel láttak el bennünket. 
Szombaton reggel indultunk haza, útközben még megnéztük magas Déva várát, ami alól a Székely hadosztály elindult az I. világháborúban, Berde Károllyal együtt, hogy megvédelmezzék a hazát. Őszintén sajnáljuk, hogy ez nem sikerült nekik - a váron lobogó hatalmas román zászlót mindannyian letéptük volna a legszívesebben, s kicseréltük volna a mienkre - de túl magasan volt... Viszont megértettük Kőmíves Kelemen balladáját, mert olyan hihetetlen helyre és kőzetre épült ez a vár, hogy nem csodálom, hogy megszenvedtek vele az építők.       
Déva
A Július első hetében a család nagyobbik fele (Zsombor és a három kicsi) Alsóörsön volt gyülekezeti gyerektáborban. A téma ugyanaz volt, de a feldolgozás kicsit eltért, a hely adottságainak megfelelően. Mi Jankával itthon kihasználtuk az időt, és átalakultunk piktorokká. Lefestettük a lépcsőt és az összes ablakunkat, meg a földszinti ajtókat. Kegyetlenül büdös volt egész héten a lakásban. Sőt. Majdnem meg is szívattuk magunkat. Nekiálltunk a bűzben ebédet főzni. Meggyújtottam a lángot, s éreztem, hogy igen égett műanyag szag kezd lenni. A lábosra ragadva semmi nem volt, így gyorsan rájöttem, hogy a levegőben lévő hígítógőz ég. Gyorsan még azt az ajtót ablakot is kinyitottuk, ami addig csukva volt... Még jó, hogy nem robbantunk fel...

A házassági évfordulónkon Kecskemétre mentünk. A gyerekeink a kitűnő bizonyítványaikért cserébe a Malom Mozitól ingyenjegyet kaptak a kiválasztott előadásra, ezt használtuk fel. Egy ropi naplója - A nagy kiruccanás c. filmet néztük meg. A fogadtatás vegyes volt... Hát mondjuk azt, hogy egyszer meg lehetett nézni. Utána ott meg is ebédeltünk, aztán irány haza.

Július 13-án Pesten voltam a Ráday Levéltárban. Nem biztos, hogy nagyon örültek nekem, mert igencsak megdolgoztattam őket. A munkamódszerem ugyanis az volt, hogy minden dokumentumot, amit előszedtek, lefényképeztem, így túl gyors voltam. A végén már a dobozokhoz mentem a levéltáros hölgy mellé, aztán ő megkereste, én fényképeztem, ő visszarakta az iratot, majd a jó nehéz dobozt is a polcra, s jöhetett a következő. Majdnem minden irat más dobozban volt. Szegény - biztosan jól elfáradt... De kb. 200 oldalnyi anyaggal jöttem haza, amit itthon kinyomtattam (egy csomót ott helyben fénymásoltak is nekem). Megint érdekes adatokra leltem a polgári iskolánkkal kapcsolatban - iskolalátogatási jegyzőkönyvekre, levelekre egy-egy fontos információval. Szépen alakul ki a kép a puzzle-kockákból, ahogy írom az iskolatörténetet. Nagyon élvezem ezt a munkát, rendkívül izgalmas. Nem bánom, hogy rámegy a teljes nyaram, csak az a baj, hogy nem fogok elkészülni vele az iskolakezdésig, utána meg jóval kevesebb időm lesz rá. Ja, a levéltárba még vissza kell mennem, mert nem sikerült mindent átnézni... Szegényeket előre sajnálom... :-)  

Július 21-23-ig végre eljutottunk családilag is "nyaralni". Két és fél napra, hétvégén. Ez jutott nekünk. Viszont a tartalma klassz volt. A táborhely - Alsóörs. Pénteken délután, mikor odaértünk, pancsolással kezdtük a szabadságot.
Szombaton a Sobri Jóska Kalandparkba szerettünk volna menni, de mivel esett az eső, erről lemondtunk. Elindultunk kirándulni, ami jó döntésnek bizonyult. Nagyvázsonyban  megnéztük a Kinizsi várat, ami egész érdekes volt, bár nem túl nagy várról van szó. Utána szerettünk volna fagyizni, de közölte a személyzet, hogy most nem ér rá kiszolgálni, mert azoké az elsőbbség, akik éppen ebédelni óhajtanak. Mi nem óhajtottunk, hanem méltatlankodva odébbálltunk.







Utána Tapolcára mentünk, de a tavas barlangnál kiderült, hogy csak este fél 7-re kaphatunk jegyet!!! Rövid habozás után megvettem. De mit csináljunk egész délután? Elmentünk Sümegre, ahol éppen várjátékok voltak (erről nem tudtunk). Láttunk íjászbemutatót sokféle íjjal, akrobatabemutatót, ami nagyon érdekes volt. Ezután az udvaron egy citerázó, népdalozó bácsira lettünk figyelmesek a lugas alatt, hát Jankával odaültünk mellé, s hallgattuk - addig apa a többiekkel felfedezte a várban, amit még lehetett. Amíg pihent a bácsi, kiderült, hogy pár éve költözött a Káli-medence egyik kis falujába Vaskútról. Nagyot vigyorogtam, s mondtam neki, hogy én meg ott voltam kisgyerek a szomszéd faluban, a nagynénémék meg ott laktak vele egy faluban - kiderült, ismeri is őket... Bármilyen furcsa, mindig rájövünk, hogy kicsi ez az ország, lépten-nyomon ismerősökbe botlik az ember.







Visszamenve Tapolcára még kicsit várnunk kellett, addig fagyiztunk - ha már Nagyvázsonyban elmaradt. A barlang a híréhez és az árához képest nekem kicsit csalódás volt, de egyszer ezt is jó volt látni. Mikor kijöttünk, elmentünk a Malom-tóhoz, amit alig találtunk meg, úgy el van dugva a belváros házai között. Az egy csodahely. Leültünk jégkásázni a partján, s valahogy nem volt kedvünk hazaindulni, annyira megkapó volt az egész környezet. Ebből adódóan este igen későn értünk haza Alsóörsre.



Vasárnap templomba mentünk, s mivel későn kelve későn is reggeliztünk, ebéd előtt még felmásztunk a Csere-hegyi kilátóhoz. Jó meleg volt, mi Jankával meg igen puhányok, így majd meghaltunk, mire felértünk. Pedig szép kilátó, megérte felküzdeni magunkat odáig. Visszatérve ebédeltünk, aztán ismét irány fürdeni. Csak este jöttünk haza. Merre jöjjünk - a pályán, vagy jó lesz a megszokott út? Ahogy átmentünk a pálya fölött, eldőlt a kérdés, ugyanis az 3 sávban volt beállva úgy, hogy az autók szinte nem is mozdultak rajta előre...


Következő hét második felében nagynénémék tartottak itt egy családos hetet, amin mi is részt vettünk bejárós jelleggel. Közben Ági  nénivel családfát is kutattunk, megosztottuk egymással az ismereteinket, és megkerestük azt a házat, ahol a dédnagymamám testvére lakott, és akinél ők gyerekkorukban  többször nyaraltak. Mikor megmutattam neki a házat, nem akarta elhinni, hogy az az a ház. Végül bekéretőztünk, mert olyan feltűnően bámészkodtunk, hogy az a tulajdonosnak is feltűnt, s végignéztük a házat. Akkor már Ági néni is felismerte, s igen boldog volt, hogy rátalált emlékei házára.  

Augusztus első hetében Alkotótábor volt az iskolában. Homoródszentmártonból 5 gyerek jött el Alberttel, a lelkésszel. Helyből is és vidékről is jöttek többen is, úgyhogy jól sikerült kis táborunk volt. A legnépszerűbb az agyagozás és a gyöngyvasalás volt megint, de Andi néni sem panaszkodhatott, sokan varrogattak nála ezt meg azt, amit éppen, s a többieknél is volt forgalom. Nálam is készült néhány lábosalátét rafiából, meg néhány csuhébaba is. Nekem viszont nagy élmény volt Veronka nénivel beszélgetni minden nap, akivel éppen jókor hozott össze az égi rendezés, mert pont annál az időszaknál jártam az iskolatörténet írásában, mikor az ő édesanyja járt oda, így megint sok érdekes információhoz jutottam általa. Délutánonként Györgyi és a férfiak úszni vitték a gyerekeket át a városba, így nyugodtan tudtam folytatni otthon az írást. 

Következő hét elején itt volt pár napig a Sándor család. Jókat beszélgettünk, játszottunk. A gyerekek számháborúztak bent az épületben aztán az udvaron is és még éjszakai bújócskát is rendeztek maguk között.  Ritkán, évente csak egyszer tudunk így együtt lenni, és ez most nagyon jó volt.

Augusztus 16-17. - Balaton-felvidék a Nőikarral
Nehézkes szervezés után végül 10-en vágtunk neki ennek a kirándulásnak, s aki eljött, bizonyára nem bánta meg. Aki nem jött, azért nem jött, mert nem tudott, pedig szeretett volna.  
Szerdán először Dégre mentünk, ahol ügyesen nem volt kitáblázva, merre is kéne odatalálni a kastélyhoz. Azért megoldottuk. A kastély most van felújítás alatt, bútorzata ezért még nincsen, csak sok fali tájékoztató szöveg mindenfélékről. A parkját viszont felújították már és mondhatom, csodálatos. Tündérkertben jártunk, amíg ott voltunk. 

Innen Szigligetre mentünk, ahol először elfogyasztottuk igen késői ebédünket, aztán megmásztuk a várat. Igen magasra kellett mászni, s a késői ebéd, amitől rettenetesen jól laktunk nagyon megnehezítette a mászást, de azért feljutottunk a vár legtetejébe is. Látványos volt, főleg a kilátás. A Tihanyi-félsziget erről az oldalról egészen más képet mutat.  Megállapítottuk, hogy Badacsonyt mindegy, merről nézzük, mert ugyanúgy néz ki. Na jó, erről az oldalról látszottak a bazaltoszlopai is. Mutattam a többieknek, hogy a Badacsonyhoz hasonló másik hegy a Szent György hegy, ahová szeretnénk még felmászni. Aztán mégse szerettünk volna, így a bazaltorgonáinak megtekintését elhalasztottuk máskorra. 
A Káli-medence felé vettük az útirányt. Kékkúton megálltunk a gombnyomásra működő forrásnál az ásványvíz palackozó üzem tövében. A kicsi falu tündéri volt az apró fehér, muskátlis házaival, szűk utcáival, élmény volt végigmenni rajta. Kővágóörs után hiába kerestük a híres Kőtengert - nyoma veszett. Ellenben a medence csodás látványa kárpótolt bennünket. Janka szerint olyan volt, mint a szavanna. Mindenhol fű, benne itt-ott egy két fa, körben a hegyek. Elragadó volt. Zánka felé menetben elhaladtunk a Hegyestű alatt, de mivel későre járt, ezt is csak az autóból néztük meg. Zánka fölött, ahogy ereszkedtünk le a hegyoldalból, nagyon szépen látszott a Balaton.
Hét óra körül értünk Alsóörsre, ahol megszálltunk. De először a strandra mentünk, mert a tikkasztó nap után jólesett kicsit kiáztatni magunkat a tó kellemesen langyos vizében. Fürdés után végigsétáltunk a kikötőben, s néztük a falu, meg a távoli Tihany fényeit - közben ugyanis ránk sötétedett. Felmentünk a szállásra. A fáradtak lefeküdtek aludni, a többiek még visszamentek a partra enni, s hallgatni az éppen zajló koncertet.
Csütörtökön Kádártára mentünk. Megnéztük az elvarázsolt halastavat meg a Hideg-forrást, ahol a flaskáinkat is feltöltöttük a finom forrásvízzel. 
Aztán irány Csesznek. A várút alján a falon írás - mielőtt felmegy, rendelje meg ebédjét, mire lejön, elkészül. Ez jó. Próbáljuk ki. 
- Menü van? 
- Megkérdem anyámtól.
Anyám elmondta, hogy kétféléből választhatunk, jutányosan sokkal olcsóbbért, mint amiért előző nap csak főételt ettünk. Jó. 
Felmentünk a várba. Ez is szép és érdekes volt. Egészen Pannonhalmáig el lehetett látni (annak, akinek sasszemei vannak). Valamit lehetett azért sejteni egy távoli hegytetőn, csak túl világos volt az ég alja, ezért nem jól látszott az apátság. A vár után már várt a megterített asztal Anyám finom főztjével. Jól jártunk ezzel a vásárral az biztos.
A vár után lementünk a Kőmosó szurdokba. Közben át kellett másznunk egy kidőlt diófán, ami utunkat állta. Elhaladtunk egy hegyoldalba helyezett régi zsidó temetőn, aztán már ott is voltunk. Lenéztünk.
- Hol van itt út? Ez egy patakmeder.
- De nincs benne víz, járható.
- Nem is lehet oda lemenni, forduljunk vissza.
Dehogy fordulunk! Mindenki le tudott mászni gond nélkül. A szurdok rövid, de szép. Vízzel még szebb lett volna, de ebben az esetben biztosan nem tudtam volna rábeszélni a bandát, hogy belemásszon... :-) Menet közben egy barlangot is felfedeztünk, amit Janka és Kata közelebbről is megnézett. Visszafelé az autóhoz már jött a sóhaj:
- Többet nekem senki ne említsen meg erdőt és mászni valót!
Nem is másztunk többet, ennyi éppen elég és kellemes volt mindenkinek. Irány Várpalotán keresztül Nádasdladány. Ahogy kiértünk Várpalota fölé a hegytetőn tátva maradt a szám a látványtól. Fantasztikus volt, ahogy a hegy alatt elterült  a környező síkság. 
Nádasdladányban megint csak nem volt kitáblázva a kastély. Ez kívülről szépen fel van újítva, belülről meg mostanában fogják. Vannak benne bútorok, de nem eredetiek, mert azokat eltüntette a háború. Utoljára egy német tiszt jött vissza két teherautóval a neki megtetsző bútorokért... Azért így is vannak benne gyöngyszemek. A lovagterem és a könyvtárszoba fantasztikus. A park itt még nincs felújítva, de ha elkészül csodás lesz. Pár év múlva vissza kell majd menni. 
Búcsúzásként még bevágódtunk Sárbogárdon zárás előtt tíz perccel a cukrászdába sütizni... :-)
Tartalmas két nap volt, sok-sok mindent láttunk.

Egyéb: