Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2011. március 12., szombat

Betegség betegség hátán... :-(

Klári után Márti is beteg lett. 5 napi láz és nem ivás után be is került a kórházba. Gyakorlatilag az egész légzőrendszere gyulladásban volt, a fejétől a tüdejéig. A fülét is felszúrták.

Kapott infúziót, meg a pillangójába (branül) minden nap kétszer antibiotikumot és egyéb nyalánkságokat. Azért napról napra jobban lett, lement a láza is. Viszont meggyűlölte a fürdőkádat (2x kapott drasztikus hűtőfürdőt), és kialakult a fehérköpeny-fóbiája is...  
3 napig voltunk bent, utolsó napon már rohangált a folyosó egyik végétől a másikig, közben meg majd megfulladt a köhögéstől. És természetesen összeszedtünk mind a ketten egy hányós-hasmenős nyalánkságot is, miért is ne!?
Alig vártuk, hogy végre itthon legyünk! Végre lehet rendes ágyon aludni, és csönd van éjszaka, és VÉGRE SÜT A NAP!!!
Igaz, a gyógyszerekkel még küzdeni kell, meg az itatással is, de lehet napozni, és maga az itthoni légkör is gyógyító hatású.








végre itthon... azaz éppen mamáéknál :-)






3 megjegyzés:

  1. Pici drágaság. gyógyulj meg gyorsan!!!!

    VálaszTörlés
  2. Nem irigyellek benneteket. Gyógyulást kívánunk.

    VálaszTörlés
  3. Hála Istennek, napról napra jobban, ma már egész jól van! :-)

    VálaszTörlés