"A kérdés, láthatom-e Istent, valódi kérdés. Kell-e látnom Istent? Ezen törtem a fejem. Nem valamilyen logikus választ kerestem. Egyszerűen feltettem a kérdést. Láthatom-e Istent? Szükséges-e, hogy lássam őt? A következő választ nyertem: Csak az hisz Istenben, aki közel van hozzá. Akihez közel van Isten. És fordítva, csak az van közel Istenhez, aki hisz benne. Aki látja őt, az már túl messzire került tőle. ...
Ha valaki az Alpok hegyeit, csúcsait szeretné látni, milyen messzire kell távolodnia, vagy esetleg más hegycsúcsra másznia. Ha látni akarom,messzire kell mennem. El kell távolodnom tőle. ...
Isten mennyivel nagyobb a hegyeknél, és aki látni akarja, el kell távolodnia tőle. Fizikai szemléletmódból következően. Aki látja őt, az már túl messzire került tőle. Isten látványának keresésében is mindig messzebbre akarunk menni tőle. Látni akarjuk, bizonyítékot akarunk róla. De mihelyt meglesz a bizonyíték, már nem ér semmit. Akkor már messze van. És sírunk az elmulasztott áldás nélkül, a magányban Isten nélkül, országa nélkül. Ott távolodik a bizonyságunkkal, és kerül egyre messzebb. Láttuk. Istent távolodni látni a múlt, az elmúlás.
A jelen Istennel élni. Ugyanakkor vele élni a jövő is. Nem láthatom most, mert olyan közel vagyok, csak érzem, hiszem. Itt van, beszél velem, minden bűnöm, gonoszságom ellenére. Velem van. Vele vagyok. Ő a hegy, amit a nagy szerelemben már nem látni akarok."
-Soós Szilárd- (Morfondír - Kálvin Kiadó 2009.)
Ezzel kapcsolatban egy ige jutott az eszembe:
"...mert hitben járunk, nem látásban"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése