Tegnap délután sétáltunk egyet a Duna partján, olyan szép volt az idő. Szép lehetett volna a vízpart is, de sajnos az ember rémes dolgaival kellett lépten-nyomon szembesülnünk: rombadöntött játszótér, műanyag flakonok az ártéri fák közt, zacskómaradványok fenn a fákon, ameddig az áradás felvitte... pedig szép is lehetne az ártéri erdő a maga vadregényességével!
Milyen igaz a mondás: A földet nem a felmenőinktől örököltük, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön! - Hát így kéne élnünk, és vigyáznunk rá. Néha elgondolom, milyen lesz 10-20-50 év múlva a környezetünk... és inkább gyorsan más teret keresek fantáziám szárnyalásához, mert elborzadok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése