Nálunk az ünneplés Karácsony előtt 2 nappal kezdődik, mert Zsombornak akkor van a szülinapja. Erősen közelít apánk a xxxx-hez, de azért van még egy kis ideje :-)
Minálunk, mióta férjhez mentem, az volt a szokás, hogy Szenteste a saját kis családunkkal ünneplünk, Első napján anyuékkal, Másodnapján Apu terebélyes családjával, s aztán uccu neki, nyakunkba kapjuk az országot, és elszáguldunk a zempléni kis falucskába, ahol Zsombor családjával töltjük a szünidő egy részét. No, ez most másként alakult. Történt ugyanis, hogy a nagyhúgom és a férje lelkésznek készülődnek, így magától értetődik, hogy ha saját gyülekezetük lesz, már nem fognak itthon karácsonyolni, sőt a legációk miatt az elmúlt években sem voltak itthon. Hát eljött az utolsó pillanat, hogy itthon legyenek legátusok, és így még egyszer utoljára együtt töltse az egész család a Szentestét. Így aztán mi is anyuéknál voltunk. Miután szép számmal megjelentünk (csatolt részekkel együtt 16-an), és egyikünk sem úgy gondolja, hogy az Ünnep a méregdrága ajándékokról szól, jó előre kihúzott mindenki egy-egy nevet a családból, és neki készített valamit - pl. saját kézügyileg.
 |
| paleo-linzer mandulával, gesztenyével |
 |
| paleo-bonbon: mogyorós, mandulás, gesztenyés - az öcsémnek |
 |
| Zsombor terve és kivitelezése apunak, aki sokat segített az építkezésben |
 |
| Nagyszülőknek :-) |
 |
| Keresztszülőknek :-) élet(hű)kép :-) |
 | |||
| legátus húgicám :-) |
Jó volt együtt ünnepelni, szép pillanatokat éltünk meg így együtt :-) Észre se vettük, hogy eltelt az idő, csak Márti aludt el majdnem a fotelben, s akkor jöttünk rá, hogy elmúlt 10 óra, ideje hazamenni :-)
Másodnapján Pestre mentünk, ahol a nagy család gyülekezett egybe, most a legrégibb-legújabb helyszínen, a rózsatéri gyülekezet templomában. Közös áhítattal kezdődött az ünneplés, amire a testvérek közül ugyan mindenki odaért, de sajnos az unokatesók többsége csak közben vagy utána szállingózott be. Mi meg az áhítat végén távoztunk angolosan, gyors tempóban, hogy még elérjük a vonatunkat a Keletiben. Azért itt is voltak szép pillanatok, megérte ott lenni, úgy gondolom. Aki csak az eszem-iszomra ért oda, az a lényegről lemaradt...
Vámosi mamáékhoz elég későn értünk oda, de a gyerekeket így is alig lehetett ágyba dugni - annyira várták már, hogy ott legyünk. Voltak nagyon vicces szituk oda-vissza útközben, meg ott is:
1. Odafelé a vagon ajtajánál ültünk, így ott ki-be mászkáltak az emberek. Egyszer elment mellettünk egy idős bácsi, aki nyilván megtetszett Mártinak, mert nagy ártatlan boci-szemekkel ráköszönt:
-Szia! - semmi reakció.... - Szia! - bácsi csak haladt tovább, de nem köszönt vissza... - Talán nem tudsz beszélni?!
Anya majd megpukkadt nevettében, de igyekezett palástolni, míg a bácsi el nem tűnt az ajtóban... :D
2. Sötét szobában altatjuk a kislányokat apával. Már úgy tűnt alszanak, így a meghitt sötétség leple alatt csókot váltottunk... Egyszercsak halljuk ám, hogy Klári elkezd cuppogni.... :D
Jó volt Vámoson, találkozni, beszélgetni mamáékkal, tesókkal, unokatesókkal, akik éppen megfordultak odahaza. Rengeteget játszottak a kicsik, esténként alig lehetett őket ágyba parancsolni. Közben nekem is nagyobb szabadságom volt, így nekiláttam egy régi tervem megvalósításának, ami most éppen időszerűvé vált. Természetesen verset dallamosítottam, de most nem Petőfit, hanem városunk másik nagy büszkeségének, Vikár Bélának Virágmeséiből néhányat (erről külön oldalon fogok majd írni részletesebben).
 |
| Nagyszülőknek készült |
Hazafelé vicces utunk volt. Már Vámoson nagy tömeg volt a vonaton, így 3 felé kellett ülnünk. Közben Janka meg Barni át tudott ülni mellénk (én, meg a kislányok mellé). Miskolcon, 1 perccel azelőtt, hogy megállt volna a vonat, feltett a kalauz egy költőinek éppen nem mondható kérdést:
-Ugye mindenki tudja, hogy itt el kell hagyni a vonatot és átszállni egy másikra?! - Nem!-válaszolám én, merthogy eddig ez nem így volt szokás. Gyorsan összekapkodtuk a holminkat, meg felruháztuk az aprónépet, és hála Istennek, semmit nem felejtettünk az elhagyandó vonaton a nagy kapkodásban. Az új vonaton már kényelmesen le tudtunk ülni, egy helyre mindannyian. Kivételesen a gyerekek is elég jól viselték az utazást. Pesten elmetróztunk a buszhoz (a BKV 4 jegye majdnem annyiba került, mint a 240 km-es vonatjegyeink... :( ), jegyet vettünk, majd kényelmesen elhelyezkedtünk a busz hátuljában - kakasülő, meg még két hely előtte. Indulás előtt látom ám, hogy bizonytalan léptekkel felszáll egy kislány ... majd követi még két kisebb gyerek ... majd egy anyuka is felszáll, még gyerekekkel. Mondom Zsombornak, hogy húzódjunk összébb, mert egy nálunknál is nagyobb család közelít a jármű hátuljába, de hely már nemigen van. Odaér a család, anyuka nagyon vigyorog ránk a sapkája alól - s amikor levette, akkor ismertünk rájuk: régi kolléganőnk volt a családjával (egyidősek a gyerekeink, nekik is 4 van). Így aztán Tassig együtt utaztunk, beszélgettünk, ismerkedtek a gyerekeink. ÉS!!! KLÁRI VÉGIG ALUDTA A BUSZOZÁST!!! :D - csoda történt, ordítás helyett szunyamanó... :-) Végre ezt is megértük :D
Itthon anyu várt minket finom falatokkal - nyami-nyami :D Köszönjük! :D A tesóm meg hazaszállított minket, hogy a termetes hátizsákot ne kelljen hazáig cipelnie Zsombornak. Végre itthon - azért hazajönni is jó volt :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése