Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nő fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a főnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következők álltak levelében: "Az utcánk végén lakik egy gyönyörű asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám." A fiú a következőképpen fejezte be levelét: "Ezen a képen láthatják, hogy ő a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnősülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint ő."
A főnök érdeklődését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnője erre megmutatta neki egy idős, ráncos arcú, ősz hajú, kerekesszékben ülő asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot - mondta a főnök. - Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre."
Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség - a valódi szépség - belülről fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése