Karácsony az iskolában:

Áldott Ünnepet Kívánunk!

Janka rajz

Nálunk is járt a Mikulás

... és végérvényesen lebukott :-)))) Mindezt persze iszonyú jókedv és hahotázás közepette :-)

10 év

van mögöttünk a kórussal. Évekig szárnyaltunk, minden szólamban ott voltak a vezető hangok, akik vitték a többieket. Aztán a vezető hangok sorban eltűntek. Egyre nehezebb lett. De érdekes módon, amikor valaki elment, jött helyette más. Az elválás mégis mindig egyre nehezebb lett. A fájdalma -bennem legalábbis- egyre mélyebb nyomokat hagyott. És cipeltem... és folyamatosan kérdeztem, meddig lehet ezt még így csinálni?... És ettől a tehertől folyamatosan elfogyott az energiám, a tettvágyam, az ötleteim, mindenem, ami a kórushoz kell. 

Tavasz végén már igyekeztünk valamiféle összeállítást készíteni az őszre betervezett szülinapi koncertünkre. Gyakoroltunk egy nem túl könnyű darabot, küzdöttünk... Aztán eljött az ősz, amikor konkretizálni kellett, mi hogyan is legyen. De olyan nyögvenyelősen ment az egész, hogy azt hittem belepusztulok. Mintha púp lenne mindenki hátán az egész készülődés. A szopránunk eltűnt: volt, aki súlyos beteg lett, voltak, akik olyan leterheltségekkel küzdöttek, ami miatt nem tudtak jönni próbálni hónapokon keresztül - egy, azaz EGY szopránnal küzdöttünk. Borzalmas volt a küzdelem, a tavasszal tanult darabot el is kellett felejtenünk.

Aztán a kitűzött nap előtt egy hónappal csoda történt a szopránban: jött egy fiatalasszony, aztán visszaérkezett egy alapító szopránunk, aztán sikerült beszervezni két tinilányt is közéjük. Végre megszólaltak a darabok... De nem a régi, bonyolultabb darabok, hiszen ezeket a kórus fele nem is ismeri, lehetetlenség lett volna újratanulni őket ilyen körülmények között. Maradtak az utóbbi néhány év egyszerűbb dalai. 

Jött még egy csoda, pontosabban kaptunk egy ajándékot Hanna személyében, aki fuvolázott nekünk. Kata hozta el egyszer egy évvel ezelőtt, és most újra, hogy kísérjen bennünket. Ki kellett találni, mihez, mit és hogyan lehetne fuvolázni.  Minden egyes próbával alakult a dolog. De a végére összeállt és szépen szólt. Valami változatosság a megszokotthoz képest, valami több, valami felemelőbb. Ezt kaptuk Hannától. Kedvesen, készségesen, alázatosan - nagyszerű volt hallgatni.

Aztán szervezni kellett a részleteket is, és kicsit úgy érzem, magamra maradtam - találjam ki én, mi hogyan legyen, persze amit kitaláltam, az többségében mehet. A kivitelezésben viszont kaptam segítséget is. Kata felvállalta az ajándéktollak elrendezését, ami nagy segítség volt. A torta helyszínre szállítását is felvállalta valaki, és ez is nagyban megkönnyítette az életünket. A terem előkészítésében pedig aki csak tehette, nagyon tevékenyen részt vett. Jó volt látni ott az összefogást. 

Most nem lettem idegroncs az előadás kezdetére, mint legutóbb - tudtam aludni és nem voltak gyomorgörcseim sem. Még némi időm is maradt, és ezt arra használtam fel, hogy összeállítottam egy albumot az elmúlt 10 évről. Jó volt végignézni, végiggondolni, emlékezni. És igen. Lehet, hogy nem vagyunk tökéletesek, sőt biztos is. De számtalan dolgot letettünk az asztalra. Szerveztünk két hangversenyt - a Kodály és Haydn emlékévek kapcsán, sok résztvevővel. Volt két önálló előadói estünk, és egy adventi hangversenyünk két felvonásban. Részt vettünk különféle fesztiválokon, és számtalan egyéb rendezvényen. Itthoni rendezvények állandó fellépői lettünk az évek során. És sok más kórussal ellentétben bizony számos olyan darab született meg az előadásunkban, ami csak a miénk. Sőt, az utóbbi néhány évben már szinte kizárólag csak ilyeneket énekeltünk. Persze, lehet hogy ez valakinek nem tetszik, mivel ízlések és pofonok nem egyformák. DE én akkor is büszke vagyok rájuk - a kezem alatt formálódtak, a kórus hangja keltette őket életre, csoda volt a születésük, mikor először egyben meghallhattuk őket egyen-egyenként.  Számos ilyen felemelő pillanatot élhettünk át együtt, a kórussal. Jó volt ezeket végiggondolni, mert közben le tudtam tenni a terhemet. Le tudtam zárni magamban ezt a 10 évet. El tudtam magamban engedni azokat, akik már nem énekelnek velünk. 

Milyen volt maga a koncert? Amilyen lenni szokott. Hangzását tekintve nem volt tökéletes, ahogyan egy élő előadás sincs meg hibák nélkül. Hangulatát tekintve azonban utánozhatatlan, egyéni, ami megérinti a közönséget. Számomra pl. nagy élmény volt, hogy az anyukámmal és a lányommal együtt énekelhetek egy színpadon, egy kórusban. Nagyszerű volt látni a két kamasz lányt, ahogy büszkén énekeltek velük, amilyen megtiszteltetésnek vették, hogy ott lehetnek közöttünk. Fantasztikus volt, hogy milyen szeretettel vettek körül bennünket, akik eljöttek meghallgatni minket, mennyi meglepetést, ajándékot, szerető, elismerő szót kaptunk.

A végén mégis nagyon elfáradtam. Fizikailag is, de lelkileg még inkább. Jött az előadás utáni depresszió, amikor olyan sötét pillanataim is voltak, hogy úgy gondoltam befejezem, nem csinálom tovább, mert nincs elég erőm, nincs elég ismeretem és tudásom. Elfogyott a tüzem, ami élteti bennem a zenét. Aztán rájöttem, hogy ezt nem tehetem meg. Nem tehetem meg, mert szeretem a kórust, olyanok ők nekem, mint a családom, nem hagyhatom őket faképnél. Nem tehetem meg, mert sokan számítanak ránk, az énekeinkre. Igen, le kellett zárni az előző időszakot, de most kezdődhet egy új. Nem a régi tagokkal, hanem azokkal, akik most itt vannak a jelenben.

És akkor megint jöttek az ajándékok...

Elküldtem Fb-on egy finn nyelvű kottát Mexikóba Judithoz, hogy legyen szíves fordítsa le nekünk, hogy a következő fellépésünkre megtanulhassuk. És ő napokon belül elküldte kétféle fordítását is a dalnak. SŐT. Ennél sokkal többet tett: szerzett nekünk egy pesti ismeretséget, akitől kedvesen, készségesen még sok-sok másik finn népdal, kórusmű kottáját is megkaptuk.

Leveleztem egy CD miatt Hangraforgóékkal, és a végén tőlük is megkaptuk az egyik daluk kottáját, hogy használjuk jó kedvvel, szeretettel rájuk gondolva...

Mélységek és magasságok. Küzdelem nélkül nincs új kezdet, nincs folytatás. Az új kezdet most megerősíttetett ezekkel a nem várt ajándékokkal, adott némi lelkesedést. Remélem nem csak nekem :-)

Egy kis ízelítő...

... a 10 éves jubileumi koncertünkből :-)

 

A videók margójára...

Valaki az egyik alá a következőt kommentelte: "Szegény Vikár Béla!"

Először megsértődtem - hogy lehet valaki ilyen tapintatlan bunkó? Aztán fogalmaztam magamban a választ, amiben majd jól megmondom a magamét az illetőnek... Aztán gondoltam, megnézem ki is az illető... Nos, a videói elárulják a foglalkozását, a lakhelyét és azt is, hogy önmagát bizonyára más füllel hallgatja, mint másokat, különben vagy nem tenné fel a videóit, vagy nem irkálna ilyeneket másoknak... Elszállt a mérgem és csak nevettem... Szegény ember, elég büntetés lehet neki önmagával együttélni (önkritika nélkül másokat kritizálva meglehetősen boldogtalan lehet az élet)...

Látogatóban a Mikulásnál

A bábjátékot anyu tanította be a szakiskolásainknak, és 4 helyen (3 óvoda + a suli) elő is adták. Az ajándékot, amit vittek, szintén maguk készítették - mikuláscsizma házi szaloncukrokkal, mézeskaláccsal. (A varázslólány tavaly még az én osztályomba járt :-)

Janka Meseországban

Az ősz folyamán két versenyre (pályázatra) írt mesét a leányzó. Az egyik országos pályázaton 3. helyezést ért el :-)

Mese a szivárvány keletkezéséről

Csipkerózsika a XXI. században

Születésnapi koncert - meghívó

Pillanatképek Lorántffy Zsuzsanna életéből

Két cikk a drogról

A Fb-on került elém ma egymás után mind a kettő. Úgy gondolom, fontos üzeneteket hordoznak, ezért belinkelem ide is.

Parókia Portál cikke - Kiborulás helyett leborulás 

interjú Kovács Zoltánnal

A Veszprémi Hírportál cikke - A csend ártalmasabb, mint a drog

Zacher Gábor előadásáról szóló írás

Volt egyszer egy Teleki Nap

2014-ben is :-)

   

(A videót Márti tanítónénijének a fia készítette :-) )

Színdarab

Október 31-én, a reformáció emlékünnepén iskolánk diákjai egy színdarabot fognak előadni Lorántffy Zsuzsanna életéről. A színdarabot anyukám írta, és egyszer, sok-sok évvel ezelőtt már előadtuk (az akkori kis színészpalánták azóta már felnőttek :-)). 

Ha valaki éppen erre jár, szeretettel várjuk erre a megemlékezésre! :-)

Remélhetőleg sikerül jó felvételt készíteni róla, és akkor az is megnézheti, aki éppen nem jár erre aznap :-).

(Igen, mind a három iskolás gyerekem szerepelni fog benne... :-)).

Klári rajzok

Meglepett a kisasszony ezekkel a rajzokkal... (januárban lesz 5 éves...)

 El is mesélte, mit rajzolt: cseresznyefák, lépcső, királylány és katonák, akik védik. Az asztalon terítő és levesestál. Jobban megnézve még kertkapuk is vannak a rajzon... 

(Az első ilyen meglepetés akkor ért, mikor egy évvel ezelőtt, mikor kórházban volt, fejjel lefelé lerajzolta a mamutot, amit ott kapott a hősies magatartásáért...)

Beteljesült álom

Gyakorlatilag 15 éve vártunk erre a pillanatra. Nem mertük meglépni a hozzá való szükséges lépéseket, mert először a hitelünket szerettük volna végtörleszteni. Idén tavasszal a hitelünk fordulópontra került, tőketörlesztéssel. Ez még nem a vég, de egy jó nagy falat belőle, és ezután már jóval kevesebb a teher emiatt. Gondolkodtunk a végtörlesztésen, de most úgy döntöttünk, inkább kivárunk még, mert ki tudja mi lesz a kormány újabb próbálkozásából. 

Miért nem volt eddig kocsink?  Mert volt sok-sok hitelünk, és nem volt sok-sok fizetésünk. Gyakorlatilag nemhogy megvenni nem tudtunk volna egy ócska járművet, de fenntartani, üzemanyagot venni sem lett volna pénzünk.... sok éven keresztül örültünk, hogyha 0-ra kijöttünk a hó végén. 

Volt kitől kérni, amikor szükség volt rá. Persze ez sokszor nehéz logisztikát kívánt, nem egyszer gyűjtöttem be bünticsekket, amit nem tudtam kifizetni sem, és bizony többször előfordult, hogy sikerült kisebb kárt tennem a kölcsönjárműben. Ez a dolog egyre kínosabb lett - nekem, ott belül. Rengetegszer áztunk bőrig, amíg betekertünk a központba, kínlódtunk a szembeszéllel, a hideggel - lelkesen biztatva a gyerekeket, hogy milyen jó lesz, ha célba érünk. Sokszor jó lett volna, ha van, de nem volt képem kérni.

Már a nyáron elhatározásra jutottunk, hogy mostmár nagyon itt lenne az ideje egy saját kocsinak. El is kezdtem keresni, de aztán mégsem léptünk. Viszont az elmúlt hetek esőzései végleg eldöntötték a kérdést, és eloszlatták az összes kételyemet, félelmemet. Igen, eljött az ideje, hogy végre vegyünk egy autót.  Volt annyi megtakarításunk, hogy egy jó állapotú használt autót keressünk. Két típuson gondolkodtunk el a végén. Szerdán el is indultam a kiszemelt járművek megtekintésére két hozzáértő fickóval (egyik az öcsém). Először az álom-autót néztük meg két variációban, ami ugyan erősebben meghaladta a rávalónkat, de kaptunk volna kiegészítést hozzá. Az első autó kívülről elég roncs volt, de azért jól ment. A másiknak a kuplungja  nem tetszett és emellett belül is iszonyatosan le volt lakva.  Igazából nem győzött meg egyik sem. A harmadik jármű egy más típus volt, de amit ebből kiszemeltem, azt nem találtuk meg. Így találomra bementünk egy kereskedésbe (egymás mellett volt egy halommal), és körülnéztünk. Kettő is volt az autóból. A kéket azonban már valaki lefoglalta, így maradt a méregzöld (szerintem nagyon szép). 12 éves... megdöbbentően kevés kilométerrel a szervízkönyvében és a műszerfalon... egész jól nézett ki kívül is, belül is és még kényelmesebb is volt mint az előzőek... vezetni is klassz volt... és még a pénzünk is majdnem betakarta az árát... Ezek után nem is kerestünk tovább. Nem hozhattuk el azonnal, mert vámoltatni kellett és az összes papírját elintézték a kereskedésben. Így lett egy nem túl fiatal osztrák származású autónk, ami azonban nagyon jól működik (legalábbis egyenlőre és reméljük még sokáig). Tegnap hoztam haza mindenki nagy örömére, és ma fel is avattuk egy balatoni szüretelésre menetellel. Eddig ötösre vizsgázott. :-)

Hála legyen érte Istennek! :-) És köszönet mindenkinek, aki támogatott és segített a beszerzésben és mindenben, ami egy (nekünk) új autó működtetéséhez, átnézéséhez és egyebeihez szükséges. :-)

a kép illusztráció

Cikk az iskolánkról

Hétfőn vendégeink voltak a suliban - a Parókia Portál cikkírója és fotósa látogattak el hozzánk. Részt vettek a reggeli áhítaton, bekukucskáltak néhány órára (a 2. osztály énekórájára is :-) ), interjúkat és fotókat készítettek és tegnap már olvashattuk, milyennek látják az intézményünket. Meglepett, hogy e néhány óra ittlét alatt mennyire lejött nekik a lényeg. Cikküket olvasva igencsak büszke voltam :-). 

Életre nevelve

Munka közben - vonós hangszerek a hangszerek házában

a büszke igazgatóbácsi

Újra iskolában

Nem könnyű visszaszokni az éves menetbe. Korán kelés, időben indulás, logisztika az ovi-iskola-otthon között, tanmenetírás, órákra készülés, sőt új "tantárgy" megismerése és tanítása, ügyintézés a KELLO-val (alias tankönyvellátó rendszertelenség), gyerekek be- vagy visszaszoktatása az iskolai élet menetére, extrém időkben főzni és enni... Szóval kb. nem nagyon tudom, hol is áll a fejem. 

Klári ügyesen visszatalált a felújított óvodájába, a megszokott csoportjába. Minden nap élményekben gazdagon érkezik haza, nagyon szereti az ottlétet. Az azért elég furcsa neki, hogy Márti sokszor később érkezik haza, mint ő.

Márti önmagához illően elég félénken indult, de már az első nap azt mondta, hogy "ez a nap nagyon jó volt, és a holnapi még jobb lesz" - ez igazi optimista hozzáállás a részéről. Tehát jól érzi magát, szereti a tanító nénijét és nagyon lelkesen veti bele magát az ismeretek megszerzésébe. Ügyesen olvassa a betűket, sőt szerintem Klárit is meg fogja tanítani, ahogy gyakorol. Ma énekórán a furulyaszó mellett ő vezette a többieket az éneklésben, olyan ügyes volt.

Barniék kaptak két új osztálytársat. Ez az én gyerekem már az első héten oly sok leckét kapott, hogy nem bírta időben megcsinálni, meg még íjászaton is volt, így este 8-kor még leckézett - de ez bizony többször is előfordult azóta is - én nem tudom mi lesz vele később. Mindenesetre becsülettel elvégzi, ami ki van rá mérve (kivéve, ha valamit véletlenül elfelejt). Már az első hétvégén két napos íjászbemutatóra mentek - ott alvós buliba (Abán voltak, a 21. Aba Napokon). Borzasztó lelkesen ért haza, hogy milyen jó volt és még egy nagy fakardot is vett magának (nem is túl drágán).

Janka is lelkesen vetette bele magát az új tanévbe, ahogy kézbe vehette, már bújta is az új tantárgyak könyveit - kémia, fizika és csak kérdezett és csak kérdezett... én meg többnyire nem tudtam a választ :-) - de hát olyanokat tud kérdezni!!! :-))))

Mi, a felnőttek pedig igyekszünk túlélni  a tanévkezdés zűrzavarát. 

Az idei tanévünk is két ember mínusszal indult - bár az egyik elmenő olyan rendes volt, hogy szerzett maga helyett mást, így pl. új tesitanárunk van, fiatal, lelkes, jó alaposan megtornáztatja a gyerekeket (ezt sokan nem csípik, de nem baj, rájuk fér :-).

 Emellett sok jó is történt velünk. Birtokba vettük az új tantermeket - így pl. a "művészeti termet" , ami pl. az én dolgomat könnyíti meg nagyon, mert helyben van minden eszközöm és szemléltetésem és nem kell mindent mindenhová cipelnem. A kollektívánk is olyan összefogással dolgozik az idén, egymást segítve, hogy nem tudom mikor tapasztaltam ilyet korábban. Szóval itt is jó a hangulat. Egyre otthonosabb a suli, bár eddig is az volt. Kaptunk a "nagytestvér" iskolánk egyik részéből sok kézműves cserepet, ami most már többek közt az aulát díszíti - nagyon hangulatossá téve azt. 

Kaptam egy nagyon aranyos és ragaszkodó 5. osztályt. Sajnos nagyon kevés órám van velük, de azt igyekszünk jól kihasználni. Lelkesen szépítjük a termünket. Az egyik kislány pl. a múlt héten minden nap újabb rakomány virággal érkezett meg :-) , de egyik nap egy szép faliképet is hozott, amit ő készített "Áldás, békesség!" felirattal - fel is ragasztottuk az ajtóra. Vittem nekik sokféle játékot (fejlesztő céllal), amit szívesen használnak is szünetekben. 

Szerintem miénk a legszebb terem a felső tagozatban :-)

Zsombor megint emberfelettit vállalt. Rengeteg óra maradt rá az egyéb teendői mellett. De mindez nem elég, elkezdte a vallástanári mesterképzést is Pesten. Minden hétvégén suli lesz neki - megspékelve a Neptun-rendszer kezelésével, ami megintcsak nem egy egyszerű téma (annak, aki még nem ismeri).

Közben már Márti beteg is volt - elkapott valami hányós-hasfájós vírust (de csak ő), ami többeket utolért az iskolában. Így vele még orvoshoz is kellett rohangálni.

Végül az utóbbi napok özönvize tette próbára rendesen az idegeimet. Tegnap szabadnapos voltam, ráadásul este szülői értekezlet is volt, ennek megfelelően többször is be kellett bringáznom a központba - zuhogó esőben. Hiába esőnadrág és kabát, átázott, folyt belőle a víz, a cipőmben pedig csónakázótó alakult ki, már reggel... Ma élve a gyanúval vittem váltócipőt és zoknit nem csak magamnak, Mártinak is - és jól is tettem, mert szükség volt rá. A táskámban elázott holmikon viszont ez nem segített.... Piszkosul kiakadtam, és eldöntöttem, hogy itt az ideje az autóvásárlási projekt elindításának. Elegem van az ázott ürge - szerepből. Egyszerűen belefáradtam az elemekkel vívott harcba (pedig elég kitartó voltam és leleményes, úgy gondolom). A gond csak az, hogy létszámunkból adódóan minimum 5+2-es kocsira van szükségünk, de elgondolkodtató a mikrobusz kérdése is. Hát, majd kiderül mi lesz belőle - a nyújtózkodáshoz a lepedőnk nem olyan nagy...

Mi szemüvegesek

- No, most nem a regényre gondoltam, bár kedves olvasmányom volt ki tudja hány éve (?).

Janka tavasszal panaszkodott, hogy nem jól lát. Akartam kérni időpontot, de csak nyár elejére lett volna, aztán az is kiderült, hogy itt nálunk meg se vizsgálják, mert nincs gyerekszemészet, úgyhogy át kell vinni a városba - pofátlanul beleröhögtem az asszisztencia szemébe az SZTK-ban, mondván, hogy bezzeg az én gyerekkoromban áldott emlékű Kollányi doktor bácsi bezzeg mindenkit képes volt megvizsgálni a csecsemőtől az aggastyánig... hová jut ez a világ???? :-)

Lényeg, hogy időpontunk nem lett sehol sem - mert nekem is kellett volna már erősen. Aztán az esküvő előtt Dórival vásároltunk a városban, és betévedtünk az Ofotértba, ahol megintcsak nem vizsgálták meg a lyányt. De Dóri tovább vitte egy másik üzletbe, ahol viszont megnézték, sőt, gyorsan frissen a gyerekszemészetet is felhívták és elintéztek neki egy gyors pupillatágításos vizsgálatot is - csak úgy. De ha már ott voltunk, én is megnézettem magam, és bizony már -1 -es lencsékkel láttam csak jól... De miután a vízszintes emelkedőnek, a párhuzamos pedig összetartó vonalaknak látszott, csak -0,75-t kaptam, hogy először ezt szokjam meg, aztán jöhet az erősebb lencse. Aztán Jankával is végigjártuk a vizsgálatot, aztán újra a boltot, és végül ezen a héten ő is megkapta a szemüvegét (én már egy hónapja hordom). Ő szokja, én sok év után újra szokom, de végre jobban látunk, és kevésbé fárad el a szemünk - merthogy ugyanolyan szemproblémánk van: nem egyformán töri a két szemünk a fényt, és mint megtudtuk, ezért kell a szemüvegünkbe cylinder.

Augusztusi emlékmorzsák

Volt egy szép családi hetünk a Sándorokkal. Sok játék, beszélgetés, látogatások, kirándulások, Dunában pancsolás... Azt hiszem kicsik-nagyok egyaránt jól érezhették magukat. :-)

Aztán volt egy Alkotótáborunk is az iskolában. Voltak erdélyi vendégek is a héten, de végre sok helyi gyerek is eljött, aminek nagyon örültünk. A műanyag-figuráknak a sokféle felhasználási módjával nagy népszerűsége volt, egész héten mindig volt, aki éppen készíteni akart valamit. De ezen kívül is nagyon sokféle szép dolgot lehetett készíteni, minden nap több újdonsággal. 

Ennek a hétnek az érdekessége még abban rejlett, hogy Klári nem volt itthon. Keresztanyja elvitte Sárospatakra, és egész héten ott volt náluk. Kíváncsiak voltunk, hogy fogja viselni az egész hetes távollétet mindannyiunktól, de nagyon jól érezte magát. Szerintem igencsak élvezte, hogy csak vele foglalkoztak és egyedül ő volt a középpontban. Ezt a megérzésemet a hazajövetelét követő két napos hiszti is megerősíti...

Alkotótábor képei

A tábor utáni hétvégén keresztelőre mentünk volna Délvidékre, de pénteken kiderült, hogy hétfőn jön az ÁNTSZ az iskolába, így a menetelünknek lőttek, ellenben egész hétvégén a suliban gályáztunk, hogy hétfőre rendben legyen minden. 

Közben Márti panaszkodott a fogára, amin egy igen nagy lyuk éktelenkedik, de fogorvos nem volt, csak hétfőn. El is vittem, és a dokinéni fúrt egy kis ablakot a fogára, hogy biztos, ami biztos, kijöhessen, ami akar, de komolyabb gondot nem látott. Valószínűleg csak a növekvő fogai nyomják egymást, és az fáj neki. Ellenben a fúrás után két nappal megint begyulladt  a mandulája. Minden bizonnyal a fogában tanyázhatott még némi baci a júniusi tüszős mandulagyulladás után, ami most visszafertőzte. Így szegény a hatodik szülinapját lázasan, doktornéni-látogatással töltötte. Pedig nagyon várta a nagy napot, már hónapokkal ezelőtt kérdezte, hány napot kell még várni. Azért így is megünnepeltük: volt kívánsága szerinti vacsora, jöttek a keresztszülei meg a papáék is vendégségbe, kapott sok szép ruhát és okosító-ügyesítő dolgokat ajándékba. ÉS a boldogság gyógyító hatással volt rá! :-)

Van egy nagy örömünk is - megszabadultunk az éjszakai pelusoktól. Megbeszéltük a nyár elején, hogy akinek szükséges, kap a lepedője alá egy darab viaszkosvászon terítőt (baleset esetére), és innentől kezdve nincs pelus. Figyelünk az esti ivásra, kb. két hétig apa éjfélkor keltegette a népet, aztán ez is elmaradt, és rájött mindenki, hogy egyedül is fel tud kelni és el tudja intézni a dolgát. Egy-két balesetet leszámítva meglett az eredmény! :-) Végre... :-)

Volt, aki élvezte a sok esőt - meg a pocsolyákat az utcán... :-)

Augusztus 20-a is tartogatott még meglepetéseket. Délelőtt Barni kint faragott a ház előtt. Egyszercsak jön befelé: - Apa, valami surrogott, aztán beleesett a homokozóba, aztán megint surrogott és nekiment a kezemnek... Nem tudta, hogy mi történt, mi sem értettük először. De aztán kiment és a homokozóban talált egy légpuskagolyót, aztán azt is megtalálta, ami a kezét találta el. Persze nem láttuk ki lövöldözött, bár az irány egyértelmű, merről jöhetett csak és kizárólag a lövés. Apa elindult körülnézni, kérdezősködött is, de lövöldözőt nem talált... Hála Istennek, hogy nem lett nagyobb baj... Tegnap is volt nagy durrogtatás, hallottuk a lövéseket, de golyó már nem repült az udvarba.

20-án délután volt az óvoda átadása a felújítás-bővítés után. Mártiék csoportja még egyszer utoljára összejött, hogy az ünnepségen szerepeljenek. Az átadás után, este is szerepeltek a városi ünnepségen, kint a téren. A szereplés után pedig ők osztották ki az új-kenyeret a nézőközönségnek. Aranyosak voltak! :-)

Most pedig már ezerrel készülünk az új tanévre. Márti például lelkesen tanulja az évnyitóra a versét, és minden nap többször is elmondja. Barni szorgalmasan olvassa a Rumini második kötetét (az elsőt a tanítónénije adta neki nyár elején, hogyha kiolvassa, kap egy tábla csokit) - ha ezt is kiolvassa, két tábla csokit kap. :-) Végre örömmel olvas!!! :-) Apa többek között gyakorolja magát a kombinatorikában - azaz készíts órarendet nehezített pályán, ha tudsz... :-) Azért megold minden nehézséget ügyesen - én nem tudom, hogy csinálja... :-) Én meg készülök az új osztályom fogadására. :-) Janka... ő elvan a maga kis világában :-) ...azért a füzeteit már becsomagolta :-).

Gyümölcslépároló

Igen megszerettem ezt az edénykészletet. Könnyű használni, és ezzel kibővült a szörpjeink köre is. Mivel ez a készülék a gyümölcsnek azt a víztartalmát csapolja le nekünk, amit egyébként elfőznénk a levegőbe, hasznosabbnak tartottam minden gyümölcsöt így eltenni. Így az idén lett sárgabarack szörpünk (és persze lekvárunk), szilva szörpünk (és lekvárunk), és fosókaszilva-szörpünk is, amivel egyébként nem kínlódtam volna, bár tudom, hogy nagyon finom, mert anyósom szokott csinálni. A maradék gyümölcsből készült lekvárt pedig egyrészt nem kellett nagyon sokáig főzni, másrészt nagyon jó sűrű lett - ilyen sűrű lekvárom tán sosem volt. Ennyi szörpöt sem készítettem még sosem, mint most, nem is igen tudom hová rakni, mert a spájzom bizony kisebb, mint amire szükségem lenne. Nem baj, azt hiszem úgysem lesz hosszú életű az üvegek tartalma - ismerve a család kapacitását :-)

Családunk nagy napja :-)

Több, mint féléves előkészület, rengeteg megbeszélés és feszültség után elközelített a nagy nap. Két testvérem kötött (remélhetőleg) életre szóló szövetséget a párjával. Az esküvő előtt egy héttel a templomban még állványok álltak és minden le volt fóliázva, mert több évtized után ismét kimeszeltetett belülről. Így a hét első néhány napját többedmagunkkal ott töltöttük és sikáltuk a padlót, a padokat, az ablakokat stb... Nehezen gondoltuk, hogy időben készen lesz, de készen lett. Közben húgom menyasszonyi ruhája is hasonló módon készült, bizonyos alkotóelemei csak kedden kerültek a varrónő kezébe. De azért időre készen lett az álomruha is. Izgatottan figyeltük az időjárást, mivel a lakodalmat az iskola udvarára tervezték a fiatalok (kb. 200 embert kellett leültetni, ahhoz pedig hely kell, nem is kicsi). 

A nagy alkalomra én is sok mindennel készültem. Nagyobbik húgoméknak egy Petőfi verset zenésítettem meg, amit a kórussal énekeltünk el nekik (mivel korábban ő is a kórus tagja volt). Most mást akartam, így jött a gondolat, hogy a bevonuló és kivonuló darabokat nem kölcsönöztem, hanem magam írtam meg még a tavasz vége felé. Egész héten az orgona mellett ültem, hogy a pedállal is boldogulni tudjak, mert azt nem sűrűn szoktam használni. Készítettem nekik egy diavetítést is gyerekkori fényképeikből - ezt a templomban vetítettük le. Mivel húgomék kaptak egy dobozban mindenféle jelképes dolgokat anyósáéktól, így anyu arra gondolt, az öcséméknek is kéne hasonló. A házasság tíz parancsolatára gondoltak, amihez még két bónuszt kitaláltunk. A jelképek elkészítését rám bízták, amit nagyon élveztem véghezvinni. Sütöttem még diétás sütiket is, aminek a különböző ételallergiáktól szenvedő rokonság örülhetett.

Miután a kerti-partyra nem lehetett jó előre megteríteni, ezért ebéd után kezdtünk hozzá. Hát... az idő kicsit rövidnek bizonyult az elvégzendő feladathoz képest... már jöttek a vendégek, amikor még mindig terítés folyt... volt kis kapkodás, kis idegeskedés, de aztán minden a helyére került, csak egy kicsit irányítani kellett a kiszolgáló-személyzetet :-)

Az esküvő több szempontból is különleges volt. Az utóbbi sok évtizedben szerintem nem volt olyan a templomunkban, hogy a polgári szertartás is ott lett volna. Most kivétel történt (pl. a meghívottak létszámára tekintettel). Dupla pár is ritkán áll az úrasztala előtt, főleg, akik úgy kapaszkodnak egymásba, ahogy tesóim tették. Előre féltek, hogy az esküt majd nem tudják végigmondani a pityergéstől, így volt egy jelszó, ami megnevettette őket szükség esetén... nos, ez el is hangzott közben, de olyan hangosan, hogy az egész templomban hallani lehetett... :-) . Énekeltünk nekik a tancsikkal, levetítettem a fényképeket is, megáldották őket keresztszüleik is (hogy, hogy nem, mindkettejüké lelkész :-). Anyu is elmondta nekik, amit még a lelkükre szeretett volna madzagolni. Bensőséges volt az egész, rengeteg emberrel. Rég volt így tele a templom. Olyanok is bejöttek a városból, akikről nem is gondoltam volna, hogy érdekli őket ez az esemény (persze az egész város tudta, mi készül, mondogatták is itt-ott :-). Jó és megható volt látni őket, viruló menyasszonyokat és büszke vőlegényeket.

A lakodalomban is voltak kisebb fennakadások, a felszolgálásban is segíteni kellett, meg az innivaló is kevésnek bizonyult (nagyon meleg volt így több fogyott, mint gondoltuk). A vacsora elejét középső öcsémmel emiatt Tesco-turizmussal töltöttük... :-). Volt zene, volt tánc és mulatság, a vacsora finom volt, elég volt a sütemény, még maradt is nem kevés. Mi 1/2 1-ig maradtunk, mert a lányok ekkorra már kidőltek. Volt két egyéni kérésre elkészült kinézetű és ízű menyasszonyi torta is, amit egyik osztálytársam készített. Nagyon finomak voltak (innen is köszönjük, Márti)! :-) Az égetett cukor tortákat újdonsült sógoromék családja hozta.

Érdekes, élményekben gazdag esküvő volt. :-) Én nem bántam azokat a momentumokat sem, ami esetleg kellemetlen is lehetett volna benne, élveztem, hogy tehetek valamit, helyzeteket menthetek - másokkal együtt. Büszke voltam a fiatalokra, annyira kis bájosak, ragyogók voltak :-). 

Ráadás: Sikerült felvenni, amit orgonáltam nekik :-)

Esküvőn jártunk

... még július közepén. Unokatestvérem ment férjhez abban a templomban, ahol nagyapámat keresztelték és ahonnan utolsó útjára kísérték. Kedves alkalom volt, kedves emberekkel körülvéve (miután az ifjú pár is rendkívül kedves páros :-) ). Jó volt velük lenni, látni a boldogságukat, élvezni a békés légkört, ami körülvette őket. Jó volt a rögtönzött családi kórussal énekelni nekik, látni meghatódottságukat az eskü alatt, aztán mikor egy személyre szabott verset kaptak felolvasva, bekeretezve... Jó volt találkozni a rokonokkal, látni az unokatesóim növekvő gyermekeit, kicsit beszélgetni. Remélem nem haragszanak meg rám a képért, amit felrakok, de nekem mindig megható, amikor egy édesapa esketi a gyermekeit :-)

Érdekességek színes műanyag flakonokból

Készülök az alkotótáborra, most éppen ezek a mintapéldányok lettek készen:

Pécsen jártunk

kettesben :-)

A hittantábor után a gyerekeink Mamával maradtak a táborhelyen. Mi hazajőve -távollétüket kihasználva- kipucoltuk a szobájukat (értsd: nagytakarítás, szivacsok az udvarra napozni, nagymosás az ágyneműknek, lomtalanítás - ócska játékok a kukába, plüssök a padlásra). Ráment a hétvége...

Hétfőn reggel buszra szálltunk, és irány Pécs. Azért ide szerveztem a "szabadságunkat", mert Zsombor még sosem volt itt, én meg csak gyerekkoromban, az meg már rég volt. Előre kinéztem, mikor mit tudnánk megnézni, hogy minél többet lássunk ebből a pompás városból. Direkt igényeltünk Irány Pécs! kártyát, mert így sokmindent kedvezményekkel nézhettünk meg. Az idő nem volt túl fényes, esett az eső, sok felhő volt amikor megérkeztünk. A szállást ügyesen megtaláltuk, elfoglaltuk, aztán irány a város. A helyi buszközlekedést ügyesen elbénáztuk, így a betervezett két délutáni néznivalóból az egyik elmaradt, ami engem rendkívül felbosszantott sajnos. Viszont amit láttunk, az szép és érdekes volt:

A Tettyei mésztufabarlangnál oly "sok" látogató volt, hogy csak kettőnknek tartott vezetést az erre megbízott fiatalember. Nagyon érdekes dolgokat mesélt a barlang "életrajzából", maga a barlang felszíne is igen érdekes formákat mutatott, nekem nagyon tetszett (főleg, hogy a két év föcitanítás miatt különösen ráállt az agyam ezekre a dolgokra).

A barlang után fel akartunk menni a TV-toronyhoz - nos, ez a programpont hiúsult meg a buszközlekedés és az idő előrehaladta miatt. Ez azért bosszantott nagyon, mert ott szerettünk volna vacsorázni, és már nagyon éhes voltam. Helyette maradt az Árkád, ahol így is finom magyaros vacsorát találtunk. Tele gyomorral a világ is más színben mutatott. :-) Még sétáltunk egyet a főtér felé, és gyönyörködtünk. :-) Egyébként minden este kimentünk a főtérre, és ott ücsörögve pihentük ki a napi iszonyat mennyiségű gyaloglást. Még utcazenész is akadt, akit hallgathattunk a mandolinjával muzsikálni. Nagyon hangulatos volt :-)

Kedden ismét buszra szálltunk és meg sem álltunk Orfűig. Itt megint kisebb pofon várt, amit kinéztünk, hogy meg kéne nézni, csak igen sokára nyitotta meg kapuit. Így bosszankodás helyett inkább bevásároltunk, reggeliztünk egy üres játszótéren és sétára indultunk. Végigjártuk a "Malomfő tanösvényt", aztán benéztünk a Malom múzeumhoz. Itt szerencsénk volt, mert éppen egy kisebb csoport akkor indult a vezetővel, hogy megnézze amit ott lehetett, így mi is csatlakoztunk hozzájuk. Nagyon érdekes információkat osztott meg velünk az idegenvezető általában a különféle malmokról, de sokminden egyébről is. Gyakorlatilag az egész délelőtt elment az ottani nézelődéssel, de nagyon megérte.

A faluba visszasétálva megnéztük a Kemencés udvart és a templommal egybeépített paplakban berendezett tájházat. Szép volt. Miután erősen korgott a gyomrunk, betértünk a Muskátli vendéglőbe, ahol nagyon finom medvehagymás mindenfélével töltött rántott husit ettünk. Finom volt és rendkívül bőséges.

Úgy döntöttünk, hogy nem várunk a buszra, elindulunk gyalog Abaligetre, hiszen nincs messze, még turistaút is visz oda, amit bizony ki kell próbálni, hiszen nincs nyaralás túrázás nélkül. Egy darabig a tóparton mentünk, aztán fel a hegyoldalba, ahonnan az egész tó látszott. Nagyon jó volt. :-) Abaligetre érve kiderült, hogy a következő barlangtúráig még van egy kis idő, ezért megnéztük a Denevérmúzeumot. Ez a múzeum még nekem is érdekes volt, aki nem igazán szeretem ezeket az állatokat. Bejutottunk a cseppkőbarlangba is, ami nekem éppen olyan érdekes volt, mint a tettyei. Kár, hogy itt fotózni nem lehetett. A barlang után még volt egy kis időnk a buszindulásig, úgyhogy csónakáztunk is egyet. Ez a nap egy fantasztikusan jó nap lett az induláshoz képest. :-)

A nyaralásunk hátralevő részében Pécset igyekeztünk felfedezni, amennyire lehetett.

Szerda volt a nyaralás mélypontja, amit kölcsönösen elrontottunk egymás számára. Itt derült ki, hogy a megszokott hétköznapjainkból nagyon nehéz kiszakadnunk és merőben más dolgokat csinálnunk, mint amit szoktunk. Mindent megnéztünk, amit szerettünk volna, de a hangulatot elszúrtuk, és ezt csak vacsora előtt sikerült újra helyrehozni. Láttunk szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb kiállításokat, a Leonardo-t ingyen tudtuk megnézni a pedagógusigazolványunkkal (egyébként piszok drága lett volna) és ez megint felért egy művészettörténet-órával, nagyon jó volt.

Megnéztük a Székesegyházat és az ókeresztyén emlékeket, sőt egy bónusz kiállításban is részünk lehetett, ahol egy különleges mesekönyv-illusztáció sorozatot nézhettünk meg.

Csütörtökön már teljes békében baktattunk ki a Zsolnay-negyedbe. Hát ez valami fantasztikusan szép volt. Csodálatos kerámiák, épületek, érdekes és tragikus gyár- és családtörténet (ahol ismét bebizonyosodott, hogy a kommunizmus csak rombolni tud). Nagyon nagy élmény volt. Írni nem nagyon lehet róla, inkább nézze meg mindenki! :-)

Végül csak eljutottunk a TV-toronyba is, ami nem várt kellemetlen élménnyel járt, de csak számomra. A kilátás gyönyörű volt, de én amíg fent voltunk, folyamatosan szédültem - gondolom a kilengéstől. És mondjuk így ebédelni nem volt egy óriási élmény. De csak nekem, mert Zsombor viszont kifejezetten élvezte.

A toronyból lejőve még gyorsan elmentünk Jakováli Hasszán pasa dzsámijába. Az országban ez az egyetlen olyan dzsámi, ami mellett a minaret is épségben megmaradt. Sőt, olyan érdekes információt is hallottunk -nesze nektek hamis töriórák-, hogy bizony a török korban itt egy táncoló dervis kolostor volt, akik olyan karitatív munkát (pl. ételosztás a szegény helyieknek) végeztek, hogy igen sok követőjük akadt. Szóval a törökök nem bántották, hanem segítették a lakosságot. (Ezt a tényt a kirándulásaink során több helyen is megerősítették.) Hoppá! :-)

Mit is mondjak. Gyönyörű város, érdekes és szép látnivalók, aki még nem volt itt, ne hagyja ki! Érdemes elmenni és megnézni, amit csak lehet. Nekünk fantasztikus élmény és kikapcsolódás volt. Köszönet érte anyukámnak, hogy vigyázott a gyerekeinkre, mert csak így kerülhetett sor erre a kettesben eltöltött nyaralásra, aminek az apropója az volt, hogy nemrégiben lettünk 15 éves házasok. :-)