Tantra...

Egy kedves (tényleg az!) ismerősöm (akit igazán kedvelek, becsülök) posztolta az alábbi írást a Fb-on. Nálam kicsit kiverte a biztosítékot, de miután nem vele szeretnék (kötözködni) vitatkozni, -hanem az írással magával- és megbántani sem akarom őt (nem is hagyná magát :-) nem ott szeretném kifejteni a véleményemet az írással kapcsolatban. Ez itt talán alkalmasabb hely erre.

"Tantra

Az első kérdés:
Azt mondtad, hogy a szerelmi aktusban teljesen engedjük el magunkat.
Élvezzük, ne siessünk, maradjunk benne hosszú ideig, engedjük egész testünket remegni a gyönyörtől.
Mire tanítasz minket?Kéjelgésre?"

Ez perverzitás! Ez a hamis személyiség. A hamis személyiség mindig az élvezet ellen van, ellened van: semmit sem szabad élvezned. Inkább áldozd fel magad. Legyen az, áldozd fel magad a társadalomért, a családért, az eszméért, a mennyországért, a jövőért... a lényeg, hogy áldozd fel magad. Ebben nőttünk fel; az áldozat erény, az élvezet önző. Az önzés pedig bűn. E teória szerint minden, ami élvezet, az eleve bűn. Én mást tanítok... csakúgy, mint a tantra: ha nem élvezed az életet, akkor segíteni sem tudsz másoknak. Ha te nem ébredtél fel, akkor senkit nem tudsz felébreszteni, ha te nem vagy boldog, akkor nem adhatsz mást másoknak csak boldogtalanságot. Csak abból tudsz adni, amiből neked is van... sőt, több kell legyen, mint amennyire szükséged van. De ha fel akarod áldozni magad, akkor előbb-utóbb áldozat lesz belőled, és másokat is fel akarsz áldozni. Ha anyád azt mondja, hogy '...érted áldoztam fel az életem…’ akkor vigyázz, megjelent a szadista. Ha a férjed azt hogy '...halálra dolgozom magam, mit gondolsz kiért', akkor menekülj, azt akarja, hogy te is szenvedj. Az áldozat' egy trükk mások kínzására. Óvakodj tehát az 'áldozatok'-tól, ők nagyon veszélyes emberek. Te ne áldozd fel magad. Már maga a szó is csúnya. Örülj magadnak, élvezd az életet. Ha csordultig vagy boldogsággal, szinte több nem is fér beléd, akkor, ami túlárad, beleömlik másokba. Ez nem áldozat! Senkit nem kötelezel le, senki nem kell, hogy köszönetet mondjon neked. Sőt, inkább te leszel hálás, hogy részt vettek a boldogságodban, hogy megoszthattad másokkal. Az olyan szavak, mint 'áldozat', 'kötelesség, szolgálat' — csúnya, erőszakos szavak. A tantra azt mondja: hogy tudnál másokon segíteni, ha te magad sötétben botorkálsz? Csak akkor tudod, hogy mi az az igazság, ha megtaláltad a fényt önmagadban. Most csak a félreértéseidet tudod megosztani. Csak akkor tudsz adni, ha neked már van."

AMIVEL EGYETÉRTEK: 

Igen, az ember akkor tud másoknak is adni, ha elfogadja, szereti saját magát. Ha a testi-lelki szükségletei ki vannak elégítve. Ezért oda kell figyelnünk magunkra, nem szabad úgy belefeledkezni pl. a munkába, hogy folyamatosan elfelejtünk enni, mert legyengülünk, idegesek leszünk stb... Fontos, hogy szánjunk időt a pihenésre, hogy feltöltekezhessünk. Itt olyasmire gondolok, hogy aki pl. fizikai munkát végez, könnyen kipihenheti magát egy kis szellemi foglalatossággal, a szellemi munkát végzők pedig fizikai tevékenységgel. Nekem pl. kikapcsolódás a kertem művelése, a zene (hallgatása -aktív zenehallgatás, nem csak háttérzaj!!!!- és művelése egyaránt), alkotás (itt bármiféle kézműveskedésre gondolok vagy akár sütés-főzésre is). Sokminden van, mindenkinek más és más az, amivel ki tudja pihenni magát, fel tud töltekezni.  Ha ezek rendben vannak, akkor valóban úgy tudok élni, hogy az másoknak is a hasznára válik.

DE

Az, hogy szeretem és elfogadom magam, nem jelenti azt, hogy csak és kizárólag a magam hasznára, élvezetére élek. Mert az ilyen maguk hasznára, élvezetére élő emberekből lesznek azok, akik mindenkin keresztültaposnak, elárulják a közösségeiket, ahová tartoznak, amiben élnek. Az ilyen emberek szerintem senkinek nincsenek hasznára, a céljuk éppen nem lesz az, hogy a saját boldogságuk túlcsordulását másokkal megosszák.  

Áldozat. Azok az emberek, akik nem hajlandóak áldozatot hozni másokért, nos az ilyenekből lesznek többek közt a szinglik (itt azokat értem, akik tudatosan egyedül akarnak élni, némi pajzán röpke kapcsolattal) és a gyermektelen párok (azok, akiknek lehetne gyereke, de mégsincs), akiknek a saját kényelmük mindennél fontosabb. Ugyanis egy normális párkapcsolat, a gyermeknevelés igenis áldozatokkal jár, ez akár tetszik, akár nem. A gyermekvállalást egy ideig lehet fajfenntartási ösztönként megélni, egy idő után viszont életbe lép a "Ne ölj!" parancsolat - amikor a felcseperedő gyerekeink néhanapján igencsak az agyunkra mennek és kihoznak a sodrunkból. Ez tehát igenis áldozatokat kíván. Én is úgy gondolom, hogy aki állandóan ezt mondogatja "én mennyi áldozatot hoztam érted", az nem helyes dolog. Az ilyen ember nem szeretetből hoz áldozatot a másikért, hanem azért, mert valamit el akar érni - saját magának. Aki viszont szeretetből hoz másokért áldozatokat, az nem veti ezt annak a szemére, csak csöndben teszi a dolgát. És ebből lesz a szolgálat - ez szerintem nemhogy csúnya és főleg nem erőszakos szó, de a legszebbek egyike.

Itt jegyezném meg, hogy az ilyen csak magukra gondoló emberek miatt fogy a népesség, hal ki a nemzet - az a nemzet, aki nem vállal gyermekeket, az öngyilkos nemzet - mondá valaki okos, és igaza van. És pontosan ezek az emberek lázadnak a legjobban, mikor más nemzetiségek töltik be a nem vállalt gyermekeik helyét és nő a fejünkre...

Kötelesség - ugyan mért csúnya? A halál is csúnya szó, lehet ellene tiltakozni, mégis mindenki életében elkövetkezik, akár elfogadja, akár nem.   Ismerünk olyanokat, akiknek nem létezik a kötelesség szó - az ilyenek élősködnek másokon, mert nem képesek dolgozni, megkeresni a betevőjüket. Az ilyenek lopják meg a másikat, mert az a könnyebb út (itt nem csupán fizikai dolgokra gondolok, hanem pl. az ember idejére, türelmére és hasonlókra is). Az ilyenek hagyják, hogy más végezze el az ő munkájukat, és közben fennhangon szitkozódnak, bántják azt, aki még ismeri azt, hogy mi a "kötelességtudat". Akinek ez utóbbiból nincs, az nem építi az életet (akár a sajátját, akár  a családjáét, akár a nemzetéét), hanem rombolja (pl. családjukat, gyermekeiket elhagyó szülők vagy sorolhatnánk még másokat is, elég bőséges tárháza van ennek). 

Áldozat a mennyországért... Ha valaki csupán azért a végső célért áldozza fel magát, hogy a mennyországba  kerüljön, az tévesen értelmezi Jézus Krisztus értük hozott áldozatát, a keresztyénség lényegét. Az Úr Jézus azért jött a földre, azért élt és tanított, azért halt meg értünk a kereszten, mert SZERETETT! Szeretetből hozott áldozatot. Szeretetből ajánlja fel a szabadító hatalmát mindannyiunknak, amit vagy elfogadunk, vagy nem. Aki ezt nem érti meg, nem éli át, annak valóban csak az a célja, hogy a mennybe jusson, és ezt különféle érdemekkel akarja elérni. Ezek az "érdemek" erőltetettek és izadtságszagúak, emberiek és sokszor bántóak, helytelenek, mert a cél nem szentesíti az eszközt... Aki viszont elfogadja Jézus szabadítását, egyszer megérzi az ő mindenen áthatoló szeretetét, annak nem az lesz a kizárólagos célja, hogy a mennybe jusson, hanem az, hogy azt a szeretetet, amit Jézustól kapott, azt továbbadja másoknak. Szeressen és szeretetből, szó nélkül hozzon áldozatokat ő is másokért. Aki átélte az Úr Jézus velőkig hatoló szeretetét, csak az tud másokat is önzés nélkül, építően szeretni. A mennyországot pedig nem érdemekkel lehet elérni, hanem "kegyelemből, hit által van üdvösségetek, és ez nem tőletek van, az Isten ajándéka ez".

"Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr megfejti önmagát."