Ma délben felhívott a testvére, akivel együtt éneklünk a kórusban. Nagyon szomorú volt a hangja. Elmesélte, hogy tegnap délután még találkoztak a temetőben, mert éppen 2 éve halt meg a fia, akiről akkor írtam is és aki az osztálytársam volt. Azt mondta, nagyon fáradtnak látta. Nem sokkal később otthon rosszul lett - infarktus. A kiérkező mentők nem tudtak mit tenni. Elment.
Elveszítettük egy nagyon kedves tanárunkat, akit szerintem mindenki nagyon szeretett, akit tanított. Ő volt A TESITANÁR. Harmadikos koromtól jártam hozzá teniszezni, egészen az áltsuli végéig. Nagyon szerettem. De nem csak teniszezni tanított meg nagyon sokunkat. Fociszakkört is tartott, szervezte a helyi sportéletet. Igazi sportember volt. Jó volt vele találkozni, bárhol is futottunk össze hófehér Rumcájz-szakállas (vagy Törpapás?) alakjával. Mindig kedvesen köszöntött, mosolygott.
Ez a tanéve volt az utolsó, év végén nyugdíjba készült. Kollégái nagyon készülődtek, mivel lepjék meg búcsúzásként kedves tanártársukat. Senki sem gondolta, hogy a búcsúzás idő előtt érkezik el, ilyen hirtelen...
Hiányozni fog kedves alakja, tevékeny jelenléte mindenkinek ebben a kis városkában, ahol élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése