„ – Úgy látszik kisasszonyka, maga a világon mindennek tud örülni – mondta erre Nancy és vidám képe egy pillanatra elborult, mert eszébe jutott, hogyan próbált megbarátkozni a csúf kis padlásszobával a bátor kislány.
Pollyanna csöndesen kuncogott.
- Hát persze, hiszen erre megy ki a játék!
- Miféle játék?
- Hát … az örömjáték!
- Kisasszony mit beszél összevissza?
- Nem beszélek összevissza! A papa tanított rá. Egész kicsi korom óta játszom. A nőegyleti hölgyeket is megtanítottam. Azok is játszották, - legalábbis néhányan közülük.
- Én ugyan nem sokat értek a játékokhoz, de azért csak mondja el Pollyanna kisasszony, miben áll.
Pollyanna nevetett, de kicsit szomorkásan. A szürkületben arcocskája nagyon sápadtnak és keskenynek látszott.
- Akkor kezdődött, amikor a mankók érkeztek a missziós-hordóban…
- Mankók??
- Igen. Tudja, annyira szerettem volna egy babát. Papa kérte is, hogy küldjenek, de amikor megérkezett a hordó, a hölgy visszaírt, hogy nincs benne baba, csak egy pár kis mankó. Elküldte, hátha valami gyerek mégis hasznát veszi. Akkor kezdtük játszani a játékot.
- No én aztán igazán nem értem, mi játszanivaló van egy pár mankóval! – jelentette ki Nancy kicsit ingerülten.
- Éppen az az érdekes benne. Mindenben kell találni valamit, aminek örülhetünk – magyarázta Pollyanna komolyan. – És mindjárt a mankókon kezdtük.
- Nohát, ezt aztán értse meg, aki akarja! Hogy lehet örülni annak, ha az ember babát kíván és mankót kap helyette?
A kislány vígan ugrált Nancy mellett.
- Dehogy nem, dehogy nem!
- Bár igaz, hogy az elején én sem értettem – ismerte be. – De papa megmagyarázta.
- Akkor maga pedig magyarázza meg nekem – szólt Nancy kurtán.
- Ó, libuska! Hát annak örültem, hogy nincs szükségem rá! – vágta rá Pollyanna büszkén. – Nagyon egyszerű a játék, ha az ember már belejött!
Nancy kicsit ijedt oldalpillantást vetett a kislányra.
- Hát ez aztán igazán furcsa gondolat!
- Dehogy furcsa! Inkább nagyszerű! – lelkesedett Pollyanna. – Azóta is mindig játszottuk. És mennél nehezebben megy, annál érdekesebb. Igaz, hogy néha nagyon is nehéz, - például, amikor a papa elment a jó Istenhez, én pedig itt maradtam a nőegyleti hölgyekkel.
- No meg, ha egy rongyos, üres kis padlásszobában kell laknia! – Tódította meg Nancy.
Pollyanna nagyot sóhajtott.
- Hát igaz. – Ez is nehéz volt, különösen az első pillanatokban. Kicsit árvának éreztem magam! Sehogysem ment a játék, mert annyira kívántam volna szőnyeget, meg függönyt, meg képeket! Aztán eszembejutott, milyen csúnyák a szeplőim és ha nincs tükör, legalább nem látom őket, meg az ablakkeretben megláttam az „én” képemet: a kilátást, - és akkor már tudtam, minek kell örülnöm! Ha az ember szorgalmasan keresgél valami után, aminek örülhet, el is felejti azt, amit tulajdonképpen kívánt, mint például akkor a babát. …”
-részlet- Kiadó: Szent István Társulat, Bp. 2007.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése