Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2021. augusztus 8., vasárnap

Szülinapi ajándék kirándulás

 Klári a szülinapi kirándulókártyájával a Dömör-kapu vízeséshez szeretett volna elmenni. Augusztus első napján sikerült is véghezvinnünk ezt a kirándulást, úgy, hogy Janka is hazajött, és együtt túráztunk.

Szentendrén találkoztunk. Amíg Jankát vártuk, sétáltunk a városban és a Duna-parton. Csillag mindenáron bele akart menni a vízbe, így lementünk a partra is. 

A vízesés nem nagy, de szép. Érdekesek a sziklák, ahol lezúdul a víz, és alatta pacsálni is lehet kicsit, mellette meg sziklát mászni. Élvezték a gyerekek. 

Kiderült, hogy itt egy 3 részes multiládát lehet keresgélni, úgyhogy neki is láttunk. Az első része könnyen meglett. A többiért hegyet kellett mászni. Felmentünk egy régi bánya fölé, ahonnan végig nagyon szép volt a kilátás, de az oda rejtett 2. ládát nem találtuk meg. Elmentünk a Kőrösi Csoma Sándor emlékműig, ott volt a 3. láda. Azt megtaláltuk. A jelszó eleje, vége megvolt, de a közepe nem... 🙉 pech... de a rejtő a fényképek alapján így is elfogadta megtalálásnak. 😅


Eredetileg innen tovább akartunk túrázni a Lajos-forráshoz, de Mártinak nagyon fájt a lába, és mind nagyon elfáradtunk, úgyhogy inkább visszamentünk a kocsihoz, és úgy mentünk a forráshoz. Az is nagyon szép, mini várfallal körbevett kis tavat alakítottak ki előtte. Itt is volt egy láda, Barni ügyesen megtalálta. 

Visszafelé még megálltunk az Annavölgyi vízesésnél, ahol nem esett a víz, mert alig folydogált a patak, s az is a föld alatt bújkált a vízesés helyett... Nagyobb vízállásnál biztosan gyönyörű lehet.  A gyerekek ékvezték a patakban masírozást, falmászást. Összességében szép kirándulás volt.

Két kullancsot itt is sikerült begyűjteni a kullancsriasztó ellenére is, egyet Mártiból, egyet Csillagból szedtünk ki. Egyelőre úgy néz ki, nekik nem pirosodik a helye, remélhetőleg nem lesz baj...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése