Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2021. augusztus 18., szerda

Csoda Csillag

 Mindig meglep minket valamivel, amit egy 1,5 évestől nem várnánk. 🥰

Az iskolaudvaron van két különböző méretű vízaknafedél egymás közelében. Szeret ezeken topogni, mert különböző hangot adnak ki magukból. Ahogy ott ugrabugrál, mindig közli: zene. 

A minap odabújt hozzám, a mellkasomra hajtotta a fejét és hallgatta a szívverésemet, aztán megszólalt: zene!

A zongorán egy-egy ujjal üti a billentyűket, próbálgatja, hogyan szólnak a hangok, ha két kézzel nyomogat egyszerre. Sokszor azzal játszik, hogy a hangot, amit leüt a zongorán, visszaénekli. Pontosan. Egymás után többféle hangot is. 

Tegnap a kórházban voltunk. Visszafelé másfele indultunk volna a bejárat után, mint amerre mentünk. Ahol el kellett volna kanyarodnunk, ott megállt, és mutatta, mondta, "Erre!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése