Ez egy elég zsúfolt hétvégének ígérkezett...
Szombaton a kórussal a Református Zenei Fesztiválon énekeltünk + Zsombornak továbbképzése volt Budán + este 6-ra Vámosra kellett volna érnünk, mert akkor köszöntötte a család a 70 éves családfőnket...
Napokkal korábban már bújtam a Google térképeit, műholdas utcaképeket, mert gyűlölök Pesten vezetni, Budán még inkább, mert azt egyáltalán nem ismerem. Hála Istennek, gond nélkül eljuttattam az uramat a célhelyére és utána gond nélkül odataláltam a saját célhelyünkre is. Sőt. Az Úr Isten még egy olyan parkolóhelyről is gondoskodott a zsúfolt utcákon nekem, ahová gond nélkül be tudtam állni (elég hely volt, mert mögöttem kapubejáró volt, ahová nem illik parkolni).
Elfoglaltuk (a lányaim meg én, mert Barni otthon maradt élete első kajakversenye miatt) a főhadiszállásunkat a Lónyai egyik termében, aztán vártuk a kórust, akik később indultak otthonról. (Ezt az utazást is jó volt leszervezni - milyen buszokkal tudunk menni, ki lesz a sofőrje ezeknek, mikor lehet a kocsikhoz hozzájutni, eljuttatni a sofőrhöz...) Nemsokára megjöttek a többiek is, beénekeltünk aztán megkerestük az éneklés helyszínét. 7 kórus volt a délelőtti programban, mi az egyikük. Voltak nagyon jók, nagyon érdekesek és voltak hamiskásabbak is. Nekem nagyon tetszett egy kamarakórus, akik reneszánsz meg középkori kórusműveket énekeltek. A másik kedvenc (ez mindenkinek bejött) a nagykőrösi gimi kórusa volt zseniális előadásával. Mi persze egészen más stílust adtunk elő, kicsit talán kilógtunk, de sebaj, a változatosságtól szép az élet.
A kórustalálkozós program után ebédeltünk... nem túl jó étvággyal, mert most az éhség sem bizonyult túl jó szakácsnak, annyira elrontotta az igazi a gulyáslevest...
Ebéd után kicsit szétnéztünk a Bakáts-téri programok között meg a vásárban, néhány igazi bőrsaruval gazdagabbak lettünk. Nemsokára indultunk a templomba, ahol a nagy közös múzeumlépcsős éneklés próbája volt. Itt elbúcsúztunk a kórustól, akik vezetőtől magukra hagyatva énekelték végig ezt a programot (nagyon bántam ezt a dolgot, mert szívesen énekeltem volna velük, de mennünk kellett).
(Amíg ebédeltünk, addig készítették a gyerekekkel az udvaron az interjúkat, így a lányaim is látszanak a háttérben :-) )
Elmentünk Zsomborért, aki a továbbképzése végéről szintén lelépett, aztán Vámos felé vettük az irányt. Annyira kifáradtam addigra, hogy útközben kétszer is eltévedtem - pedig már nem először mentem végig ezen az úton... Azért épségben odaértünk, de sajnos nem időben. A születésnapi köszöntésről tökéletesen elkéstünk, és éppen beestünk az esti istentiszteletre, az utolsóra, amit hivatalosan apósom tartott a gyülekezetében. Az istentiszteleten német rézfúvós együttes kísérte az énekeket - nagyon klassz volt. :-) Utána elpróbáltuk a két éneket, amit másnap akartunk családilag elénekelni a búcsúztatáson - Erről tudni kell, hogy a kottát Fb-on osztottam meg mindenkivel, a szólamokat felénekeltem és így igyekeztünk felkészülni erre az éneklésre. Megható volt hallgatni, vezetni a családi kórust, amiben mindenki részt vett.
Nagyon fura volt Vámoson az üres parókia - mi a régi ebédlő helységében fújtuk fel matracainkat éjszakára. Nem sok beszélgetésre jutott idő, mivel este volt már.
Másnap reggel átmentünk Liszkára apósomék új rezidenciájára, ahol folyamatosan zajlott a reggelizés. Visszatérve Vámosra újra próbáltuk az énekeket, aztán irány a templom. Apósomék 40 év szolgálat után búcsúztak a gyülekezettől, falutól, ahol sok éven át még polgármester is volt apósom. Belegondolva ez a búcsúzkodás nagyon nehéz lehetett - heteken át költözködtek, rendezték be új otthonukat, talán ez segített nekik megválni az elmúlt 40 évtől. De ez a búcsú mindannyiunknak búcsú volt, főleg a gyerekeiknek, akik ott nőttek fel, az unokáknak, akik oda jártak a vámosi mamáékhoz és innentől fogva ez nem így lesz.
A búcsúbeszéd közben volt egy nagyon megható pillanat, mikor apósom nagyon elérzékenyült egy fontos mondat közben. Nekem leginkább ez maradt meg - Egyszer egy előadást tartott, milyen is lelkészként és polgármesterként tenni a dolgát egy kis faluban. Valaki azt mondta neki akkor, hogy úgy beszél erről a kis faluról, mintha a világ közepe lenne. És neki az is volt - mert máshogy nem lett volna értelme a munkájának. - Igen, ez egy fontos gondolat. Ahol élek, az a világ közepe kell legyen és amit csinálok a világ legfontosabb munkája kell legyen - legalábbis így érdemes csinálni - szívvel, lélekkel.
Istentisztelet után megvendégelték az összes jelenlévőt, aztán nemsokára indultunk is haza. Életem legjobb idejét vezettem le, pedig 2x is megálltunk. És menet közben még két találkozásunk is volt az autópályán családtagjainkkal - a poén kedvéért. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése