Egy a tavaszi termések közül :-)

Klári és a rajzpályázat

Év vége felé az óvónénink úgy gondolta, hogy beküldi Klári egyik rajzát egy pályázatra. A héten felhívott, hogy menjünk be az oviba, mert nyert a leányzó, és ma hozták meg a nyereményét! :-) Na, ilyen sem volt még az életünkben :-). Három szépséges könyvet nyert és rettenetesen büszke volt a kis hölgy :-).

Ez azért is jó volt, mert így nem maradt ki ő sem az év végi jutalomosztásból - minden testvére kapott a suliban jutalmat, mivel szegények megint igen kitűnő bizonyítványt kaptak. :-) Sőt, még az anyjuk is kapott egy szép elismerést - ami az év egyik kiemelt pedagógusának járt... (Mivel érdemeltem ki, azt nem tudom... csak tettem a dolgom, ahogy eddig is...).

Hittantáborba készülőben

Gyarló vagyok... nem kicsit, nagyon... nem lelkesít a táboroztatás gondolata. Annyira elfáradtam ebben a tanévben, hogy semmi de semmi kedvem nincs táboroztatni. De a munka nem kérdezi meg, hogy szeretném-e elvégezni vagy nem. Így erőt kell vennem magamon.

Ki kellett találni, mi lesz a foglalkoztatás. Mivel esténként Bárány Boldizsárt fogunk bábozni, így gondoltam hajtogatunk - bárányt, kincses ládikót, mókust, halat, méhecskét - így ha akarják, el tudják játszani a gyerekek maguk is a történetet. Kicsit ideges lettem, mikor ezen gondolaton felbuzdulva elkezdtem keresni a hajtogatós könyveimet - és nem találtam. Valakinek kölcsönadtam és ezt a valaki is elfelejtette, meg én is - de még azt is, hogy ki volt a valaki... Aztán rájöttem, hogy erre való az internet. Találtam leírásokat és videókat is. :-)

Aztán meg kellett festenem a háttereket is a bábozáshoz. Ráment ma az egész napom, de elkészült! És ez most nagyon jó érzéssel tölt el. :-)

Május utolsó hétvégéje

Ez egy elég zsúfolt hétvégének ígérkezett...

Szombaton a kórussal a Református Zenei Fesztiválon énekeltünk + Zsombornak továbbképzése volt Budán + este 6-ra Vámosra kellett volna érnünk, mert akkor köszöntötte a család a 70 éves családfőnket...

Napokkal korábban már bújtam a Google térképeit, műholdas utcaképeket, mert gyűlölök Pesten vezetni, Budán még inkább, mert azt egyáltalán nem ismerem. Hála Istennek, gond nélkül eljuttattam az uramat a célhelyére és utána gond nélkül odataláltam a saját célhelyünkre is. Sőt. Az Úr Isten még egy olyan parkolóhelyről is gondoskodott a zsúfolt utcákon nekem, ahová gond nélkül be tudtam állni (elég hely volt, mert mögöttem kapubejáró volt, ahová nem illik parkolni).

Elfoglaltuk (a lányaim meg én, mert Barni otthon maradt élete első kajakversenye miatt) a főhadiszállásunkat a Lónyai egyik termében, aztán vártuk a kórust, akik később indultak otthonról. (Ezt az utazást is jó volt leszervezni - milyen buszokkal tudunk menni, ki lesz a sofőrje ezeknek, mikor lehet a kocsikhoz hozzájutni, eljuttatni a sofőrhöz...) Nemsokára megjöttek a többiek is, beénekeltünk aztán megkerestük az éneklés helyszínét. 7 kórus volt a délelőtti programban, mi az egyikük. Voltak nagyon jók, nagyon érdekesek és voltak hamiskásabbak is. Nekem nagyon tetszett egy kamarakórus, akik reneszánsz meg középkori kórusműveket énekeltek. A másik kedvenc (ez mindenkinek bejött) a nagykőrösi gimi kórusa volt zseniális előadásával. Mi persze egészen más stílust adtunk elő, kicsit talán kilógtunk, de sebaj, a változatosságtól szép az élet.

A kórustalálkozós program után ebédeltünk... nem túl jó étvággyal, mert most az éhség sem bizonyult túl jó szakácsnak, annyira elrontotta az igazi a gulyáslevest...

Ebéd után kicsit szétnéztünk a Bakáts-téri programok között meg a vásárban, néhány igazi bőrsaruval gazdagabbak lettünk. Nemsokára indultunk a templomba, ahol a nagy közös múzeumlépcsős éneklés próbája volt. Itt elbúcsúztunk a kórustól, akik vezetőtől magukra hagyatva énekelték végig ezt a programot (nagyon bántam ezt a dolgot, mert szívesen énekeltem volna velük, de mennünk kellett).

(Amíg ebédeltünk, addig készítették a gyerekekkel az udvaron az interjúkat, így a lányaim is látszanak a háttérben :-) )

Elmentünk Zsomborért, aki a továbbképzése végéről szintén lelépett, aztán Vámos felé vettük az irányt. Annyira kifáradtam addigra, hogy útközben kétszer is eltévedtem - pedig már nem először mentem végig ezen az úton... Azért épségben odaértünk, de sajnos nem időben. A születésnapi köszöntésről tökéletesen elkéstünk, és éppen beestünk az esti istentiszteletre, az utolsóra, amit hivatalosan apósom tartott a gyülekezetében. Az istentiszteleten német rézfúvós együttes kísérte az énekeket - nagyon klassz volt. :-) Utána elpróbáltuk a két éneket, amit másnap akartunk családilag elénekelni a búcsúztatáson - Erről tudni kell, hogy a kottát Fb-on osztottam meg mindenkivel, a szólamokat felénekeltem és így igyekeztünk felkészülni erre az éneklésre. Megható volt hallgatni, vezetni a családi kórust, amiben mindenki részt vett.

Nagyon fura volt Vámoson az üres parókia - mi a régi ebédlő helységében fújtuk fel matracainkat éjszakára. Nem sok beszélgetésre jutott idő, mivel este volt már. 

Másnap reggel átmentünk Liszkára apósomék új rezidenciájára, ahol folyamatosan zajlott a reggelizés. Visszatérve Vámosra újra próbáltuk az énekeket, aztán irány a templom. Apósomék 40 év szolgálat után búcsúztak a gyülekezettől, falutól, ahol sok éven át még polgármester is volt apósom. Belegondolva ez a búcsúzkodás nagyon nehéz lehetett - heteken át költözködtek, rendezték be új otthonukat, talán ez segített nekik megválni az elmúlt 40 évtől. De ez a búcsú mindannyiunknak búcsú volt, főleg a gyerekeiknek, akik ott nőttek fel, az unokáknak, akik oda jártak a vámosi mamáékhoz és innentől fogva ez nem így lesz. 

A búcsúbeszéd közben volt egy nagyon megható pillanat, mikor apósom nagyon elérzékenyült egy fontos mondat közben. Nekem leginkább ez maradt meg - Egyszer egy előadást tartott, milyen is lelkészként és polgármesterként tenni a dolgát egy kis faluban. Valaki azt mondta neki akkor, hogy úgy beszél erről a kis faluról, mintha a világ közepe lenne. És neki az is volt - mert máshogy nem lett volna értelme a munkájának. - Igen, ez egy fontos gondolat. Ahol élek, az a világ közepe kell legyen és amit csinálok a világ legfontosabb munkája kell legyen - legalábbis így érdemes csinálni - szívvel, lélekkel. 

Istentisztelet után megvendégelték az összes jelenlévőt, aztán nemsokára indultunk is haza. Életem legjobb idejét vezettem le, pedig 2x is megálltunk. És menet közben még két találkozásunk is volt az autópályán családtagjainkkal - a poén kedvéért. :-)

Kiskacsák

Baromfiudvarunk lakói közül több is kedvet kapott idén a költéshez. A megszokott kacsánk először fele kacsa - fele tyúktojásra ült, de ebből a fészekből nem lett semmi. Közben a másik kacsánk talált egy jó költőhelyet az udvarban magának, és oda rakosgatta a tojásokat, aztán mikor elegendőnek találta, rájuk ült.

Tegnap reggel Márti rohan be - Repednek a kacsatojások!!! Kimentünk, és valóban. Kacsamama felkelt róluk, és így láthattuk, ahogy az első 3 tojásból kikeltek a kiskacsák. Kacsamama szépen rendezgette őket, aztán rájuk telepedett nagy óvatossággal. A nap folyamán további 7 kiskacsa kelt ki, így van 6 sötét és 4 sárga kiskacsánk. Nagyon édesek! :-)

Közben két tyúk is kedvet kapott a kotláshoz, ennek eredményét még várjuk. :-)

Kirándultunk iskolástúl

Szuper napunk volt tegnap, az idei tanév utolsója. A Velencei-tó körül kirándultunk az egész iskolával. 

BESZÁMOLÓ

Ilyen jó volt! :-)

"Ott van Isten köztük"

Az alábbi cikk a Reformátusok Lapjának legújabb számában jelent meg a sulinkról :-)

Kiss Sándor cikke

Viszlát jelzáloghitel! :-)

Ez is kipipálva!!!! :-)

Történt pedig 2005-ben, hogy el tudjunk kezdeni építkezni, hitelt kellett felvennünk. Rettenetesen féltem tőle, de nem nagyon volt más választásunk, ha lépni akartunk. Miután Odafentről is megkaptuk egy váratlan igeverssel a biztatást, hogy "építsünk házat a pusztában", belevágtunk.

Lakáshitelt nem volt érdemes felvenni, mert Gyurcsányék konstrukciója zsákutca volt, ahogy a forinthitel is. Maradt a szabad felhasználású frankhitel, lakáskasszával kombinálva. 

Előre kiszámolták, melyik időszakban mennyit kell majd fizetnünk és - láss csodát !!!! - annyit is fizettünk, hiába ugrált a frank ide-oda, fel az egekbe. Egy éve volt a nagy betörlesztés, mikor lejárt a lakáskassza. Akkor még maradt valamennyi adósság, gondolkoztunk is, hogy kérjünk-e a családból kölcsön és rendezzük le, vagy ne. Végül kivártuk, hogy az akkor még csak pedzegetett banki elszámoltatás és a forintra váltás mit fog eredményezni. Áprilisban kiderült, hogy kb. 1 millió Ft-ot írtak nekünk jóvá az elszámoltatással, így a forintosítás után már csak egy igen csekély összeg maradt, amit a következő havi fizetéssel kiegészítve már ki is tudtunk fizetni. 

Ma megjött az értesítés, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszerbe bevitték az adatainkat, mint lezárt, pozitív hitelesekét.

Ez a történet számomra egy csoda története, és azé, hogy ha bízom az Úr Isten szavában, akkor Ő végigvezet a kijelölt úton, bármilyen nehéznek is tűnik az.

Az öregedés jelei...

Húsvét után költözködni segítettünk, és ezzel együtt sok-sok könyvet mozgattunk meg és törölgettünk át. Közben megfájdultak a kezeim. Nagy kaland, volt ilyen már máskor is, a fásli meg a kenőcs segíteni szokott rajta, majd elmúlik pár nap múlva...

Ja. Az egyik kezemen el is múlt, de a másikon nem.

Néhány hét elteltével Barnit vittem a sebészetre és közben megkérdeztem a dokit, van-e ötlete, miért nem akar ez nekem helyrejönni. Elküldött röntgenre. 

Miután megnézte a felvételt, azt kérdezte, van-e reumás a családban.... oooohhhhh..... hát nem egy, nem is kettő, mondhatni sok....

Merthogy ez itten egy kezdődő reumás kopás  - ez a csontom így kevesebb mint kéne, a másik meg amúgy... de azért még nem olyan nagy a baj. Meg az is ronthat a helyzetemen, hogy esetleg korábban elszakadhatott pár szalag a csuklómban - bár nem emlékszem, hogy ilyesmi történt volna, de attól még történhetett. Jó, hogy vettem csuklórögzítőt, bár jobb lett volna, ha a hüvelykujjamat is tartja. Szerezzek be kicsi gumilabdát, amit nyomogassak naponta többször, hogy az inaim erősödjenek és jobban tartsák a csuklómat... és kenegessek. Ha kattogni kezd, műtét. 

Kenegetek, szorongatom a labdát, és ha nagyon fáj hordom a rögzítőt... azóta is, mert még mindig nem akar elmúlni....

Azért várhatott volna magára ez a dolog még vagy 10 évet...

Pedagógusnapi meglepi :-)

Ma családi nap volt a suliban, ami a délelőtti Istentisztelettel kezdődött. Az istentisztelet végén meglepetést kaptunk: Három kislány verset szavalt nekünk aztán közösen énekeltünk áldó éneket. Ezután pedig ajándékot is kaptunk - kreatív szülők aranyos figyelmességét :-)

Zárójelben jegyzem meg, hogy a Tájékoztatóban szereplő "gyógyszert" én biza alkalmaztam már az utóbbi két hónapban - csokival leöntött kakaóscsiga és napi egy tábla csoki bevonásával... Az előbbi hatása a csuklómon is jelentkezett (így jár, aki "bűnözni" kezd), az utóbbié meg a természetesen kialakuló úszógumimon... nem tudom az idegeimnek mennyit használt (Gjeilo zenéje mindenesetre jobban megnyugtatott), de az biztos, hogy tavaly is meg az idén is csokifüggővé lettem a tanév végére...