A minap kaptam egy levelet. A Bohócdokik alapítványa volt a feladó. Már megszoktuk, hogy így Karácsony előtt jönnek innen-onnan adománykérő levelek. Mikor módunkban áll, szoktunk is kisebb összegeket adományozni ezen felhívásokra. De ez most személyes lett. Miért? A bohócdokik kórházban fekvő beteg gyerekeket igyekszenek felvidítani, hogy könnyebben gyógyulhassanak. De ezt nyilván sokan tudjuk is, mert TV-ben is lehet őket látni.
Miért könnyeztem meg mégis egy kicsit a levelüket? Nem, nem volt megható. Csak éppen eszembe jutottak azok a napok, amiket Jankával, Mártival kellett kórházban töltenem. Hála Istennek, nem voltak súlyos betegek, nem is voltunk hosszú időt bent, de aki még nem próbált meg gyerekkel kórházban lenni, az nem is tudhatja, milyen az. Gyereknek és szülőnek egyformán rettenetesen megterhelő. Lelkileg főleg, de fizikailag is. És éppen ezért tudom nagyra becsülni ezt a diakóniai lelkületű munkát, amit ezek a művész-dokik végeznek. Felbecsülhetetlen érték - gyógyszer az, amit adhatnak jelenlétükkel, mókáikkal. Mert a mosoly gyógyít. Ezért mosolyt varázsolni egy beteg, meggyötört gyerkőc és szülője arcára - hatalmas dolog. Szóval a magam részéről,én támogatni fogom őket, és biztatlak téged is kedves olvasóm, tedd te is ezt - amennyiben módodban áll természetesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése