Ez a június ilyen esküvőkkel teli hónap lesz. Tegnap nősült egyik kollégánk. Janka koszorúslány volt. A ruháját megint én varrtam, mert így jóval olcsóbb volt, mintha kölcsönöztük volna, ráadásul meg is marad. Nagyon kis boldog volt, ahogy a ruha készült - olyan lesz, mint egy hercegnő :-)
Kollégánk osztályával, meg a többi kollégával külön is készültünk egy-egy énekkel, hogy meglepjük majd vele az ifjú párt. A készülődés közepette meglepetve szembesültem vele, hogy a gyerekeket egyáltalán nem érdekli ez az esemény... Mindenféle eszközzel igyekeztem rávenni őket, hogy ha már tanuljuk, gyakoroljuk a meglepetés éneket, jöjjenek is el, mert különben hiába az egész... Még fogadtam is velük, hogy az ofőjük elsírja-e magát, ha meghallja énekelni őket... Hiába minden igyekezet. Csalódással kellett tudomásul vennem, hogy 2 gyerek volt képes eljönni, akivel a szülő is jött... Így a 2 énekből egy lett, egy közös iskolai éneklés, amiben minden jelenlévő részt vett. Hihetetlen ez számomra, mivel mikor mi gyerekek voltunk, minden ifjú párt igyekeztünk meglesni az ablakból, kapu mögül. Képesek voltunk felfogni, hogy valami varázslatos dolog történik. És ha közelebbről is részesei lehettünk, mint vendégek, az nagy-nagy örömöt, izgalmat jelentett. Az az érzésem támadt, hogy miután a tanítványaink többsége igen nyomorult családokból származik, nem is láttak normális házasságot, családot maguk körül, ezért nem jelent ez nekik semmit a világon. Ez igen szomorú, mert gyakorlatilag a társadalom korcsosulását vetíti ki. Persze ez nem újdonság, csak nem túl jó érzés szembesülni vele.
Maga az esküvő szép volt. A templom díszítése gyönyörű volt, mintha vízesés lett volna a padok oldalán, a tetejükön fehér virágok sok zölddel. Sok gyülekezeti tag is ott volt, mivel a menyasszony édesapja presbiter. Rengeteg vendég volt. Megszólalt az ének is, nem úgy, mint általában, hogy apuval ketten éneklünk duót...
Esküvő után kint volt egy kisebb vendéglátás, csokordobálás, fényképezkedés. A menyasszony csokrát Jankának sikerült elkapni (immár másodszor érte ilyen szerencse), amitől igen boldogságos lett. Fiú-csokor dobálás is volt, amit meg Janka koszorús-párja kapott el - jót mulattunk a helyzeten.
Visszatérve a vacsora helyére táncolással, sütizéssel töltöttük az időt. Megállapítottuk, hogy nem ártana a művház elé néhány padot kirakni a kertbe, mert ilyenkor igen jól jönne. Jobb híján a biciklitartóra ültünk le, és mikor felálltam, vettem észre, hogy beleültem a gyantába, ami a felette levő fenyőről csöpöghetett rá... Ciki. Korlátot is tehetnének a kert szélére, mert a gyerekek nagyon jót szaladgáltak ugyan, de mi kicsit féltünk, mikor rohan ki valamelyik a Fő utcára egy autó alá. Szaladgáltak, ismerkedtek, buborékot fújtak, jót játszottak. Csak Barniban támadt fel ismét a menekülési ösztön - tömeg, hangos zene, ismeretlenek - lelépett a mamáékhoz szó nélkül, és csak vacsorára jött vissza velük. A vacsora nagyon finom volt. A vőfély viszont eléggé elvette az étvágyunkat ízléstelen és bántó hangvételű (állítása szerint - vicces) dumájával. Ez van.
Mindent egybevetve szép volt, jól éreztük magunkat, és még éjfél előtt alvó állapotba kerültünk. Ennek ellenére ma igencsak fáradtan keltünk, de majd kiheverjük :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése