Minden csupán nézőpont kérdése...

Érdekes gondolatok jutottak eszembe a héten. 

A történet ott kezdődött, hogy 21 évvel ezelőtt újra indult a mi kis iskolánk. Ez persze nem tetszett a már meglévő önkormányzati intézménynek, mert hiszen így kevesebb gyerekre = kevesebb pénzre számíthattak. Így aztán meg is indult a hadjárat ellenünk. Hosszú, sokáig tartó munkával sikerült is elérni, hogy iskolánkat -a városban- mindenki a "hülyék iskolájának" tartja. Ezt most nem is részletezném tovább, mert nem akarom megbántani a szomszéd intézményben dolgozó számomra kedves pedagógusokat.

Miért is gondolkodtam el ezen a dolgon már megint (sokadszorra)? Közeleg a beíratkozások ideje, ez mindig "háborús" időszakot jelent -hidegháború, mely főleg az óvoda területén zajlik. Egy iskolánkba járó gyermek szülője mesélte, hogy egy beszélgetést hallott egy másik szülő és egy óvónő között, mely szerint a szülő hozzánk gondolta íratni a gyermekét, de az óvónő mindenáron le akarta beszélni, mondván, hogy oda csak a hülyék járnak... (ez egy nagyon szokványos eljárás a részükről, legtöbb esetben sikerrel is jár). Nos, én azon kezdtem el gondolkodni, hogy ezt mégis milyen alapon állíthatta az óvónő, mikor nekem ebbe az óvodába két gyerekem is járt, egyik sem volt hülye gyerek, sőt, nagyon is jó képességekkel áldotta meg mindkettőt az Isten, és ezt minden ott dolgozó óvónő láthatta - és a gyerekeim mégis a "hülyék iskolájának" titulált intézményben sajátítják el a tudás alapjait. Ezen az alapon, a szemembe mosolygó óvónő (nem tudom ki volt az egyébként, de  a szemembe mindegyik mosolyog), egész egyszerűen hazudott. Ez van. 

Aztán a farsangi játszóházban az egyik anyuka, akinek a lányával az én kisfiam igen jó barátságban volt, de ő a másik iskolában folytatta az okosodás folyamatát, elkezdi: Emlegetve volt a fiam otthon, mert félti a lánya, mert most átjött hozzánk az osztályuk "réme" gyermek, és mi lesz most a fiammal!!!!???? ...

És ekkor jött a zseniális gondolat az agyamba, az első döbbenet után. Az osztályfőnököm az általánosban egy ilyen idézetet írt az emlékkönyvembe: A tanárok azoknak az embereknek valók, akik önmaguktól semmit sem tanulnának. Ezt én nagyon sokáig nem értettem, hiszen szorgalmatos gyerek voltam, miért íta ezt nekem? Aztán, ahogy elkezdtem tanítani, akkor rájöttem a lényegére. Annak a gyereknek, aki szívesen tanul, issza magába az ismereteket, valójában nincs nagy szüksége a tanárra, magától is megszerzi magának az őt érdeklő ismereteket. Viszont akik utálnak tanulni, azoknak szüksége van valakire, aki felébreszti bennük az érdeklődést, megszeretteti velük a tanulást. Nos, erre való a tanár. 

A szomszéd intézményből (meg mostmár sok más helyről is) a nehezebben kezelhető, nehezebben tanuló gyerekeket előszeretettel irányítják át hozzánk, egy gyönyörű köntösbe öltöztetve a csúnya valóságot: Nálunk a kisebb osztálylétszámok miatt jobban oda tudunk figyelni a gyerekre (ami egyébként igaz is, csak a hátsó indíttatás nem mindegy). Most is már a negyedik gyerek jön át hozzánk 1 hónap leforgása alatt. Csak amíg ők megszabadulni akarnak attól a gyerektől, akivel nem tudnak mit kezdeni, addig mi segíteni szeretnénk a szerencsétlen gyereken, aki nem tehet arról, milyen képességekkel született, arról meg végképpen nem, hogy a családja olyan, amilyen. És sok csodát láttunk már.  Egy másik intézményben  rossz magaviseletű, nehezen boldoguló gyermek nálunk szárnyakat kap, megváltozik, kezelhetővé válik. Miért? Ez szerintem csak hozzáállás kérdése. De akkor hol is vannak "A PEDAGÓGUSOK"?  -Nos ez a nézőpont kérdése. Amíg az egyik oldalról beállítanak minket "hülyék iskolájának" és "lúzer pedagógusoknak", addig másrészről mi kezelni tudjuk azokat az eseteket, akiket mások nem tudnak... Akkor valójában ki is a lúzer??? -És ez a gondolat úgy tetszett a májamnak, hízott tőle egy kicsit.

De ha reálisan akarom látni az intézményeket, a pedagógusokat, gyerekeket, akkor a következőket kell megállapítanom:

- Mindekét iskolában szinte egyforma arányban találhatóak meg az okos, jó képességű, de rosszabb képességű, nehezebb körülmények között élő gyerekek is. (Nálunk is vannak jó képességű gyerekek, nem csupán az enyémek!!!)

- Mindkét iskolában vannak nagyon jó pedagógusok, de olyanok is, akikre nem lehet büszke az intézmény.

Tehát a különbség nem ebben van, mert a tanulói és pedagógusi adottságaink közel azonosak. Még a tárgyi, felszereltségi adottságaink is hasonlóak. A különbség abban van, hogy mi hitben igyekszünk nevelni a ránk bízott gyerekeket. Ez persze sokszor maguknak a gyerekeknek sem tetszik, de mégis ez a legfontosabb különbség. A mi feladatunk a tanításon kívül, hogy a keresztyén értékek szerint igyekezzünk nevelni a gyerekeket, és ismertessük meg velük Isten szeretetét, a hit útját. Ez a feladat igen nehéz, és a nem hívő kollégáink nem is igen értik meg. De talán ők sem véletlenül vannak nálunk, hiszen őket is várja az Isten, hogy szeretetébe ölelhesse őket. 

Nehéz dolgunk van, mert az emberek szemléletét nem könnyű megváltoztatni, főleg, amikor sokszor a saját pedagógusaink is ellenünk dolgoznak (akik nem látják, hogy a ránk bízott gyerekeket az Isten irányította hozzánk, utolsó menedéket keresve -és a mi feladatunk az, hogy segítsünk rajtuk). De igyekszünk. Ezért készülnek pl. a videóink is, hogy lássa meg, akit érdekel, hogy mennyi jó dolog történik nálunk, hogy egy szikrányival sem vagyunk alávalóbbak másoknál. Aki elutasít minket, az valójában az Istent, a hitet utasítja el, mert látja, hogy ez nálunk mennyire fontos -önmagának meg nem az, és egyszerűbb az árral úszni. Az iskolánknak, és minden egyházi iskolának addig van értelme és létjogosultsága, amíg az Élő Isten uralkodik benne, és Őt képviseli.