Rohanó év volt, rengeteg feladattal.
Az év eleji sokkot húgom betegsége jelentette, aminek nyomasztó súlya alól fél év elteltével hálás szívvel szabadulhatott meg ő és vele mindannyian, akik aggódtunk érte. Reméljük, több fordulója nem lesz ennek a kórságnak.
Közben dolgoztunk látástól vakulásig, rohangáltunk otthon - iskola - óvoda között, és mire elérkezett a tanév vége, teljesen kipurcantunk - mindannyian. A fáradtságunk - fásultságunk már-már olyan szintet ütött, ami családunk egészségét - egységét is veszélyeztette. Ekkor jött a mentő anyai felajánlás - menjünk el egy pár napra kettesben, gyerekek nélkül pihenni. Ennél jobbkor nem is jöhetett volna ez a lehetőség, ma is hálás szívvel emlékszem erre a pár napra a Dunakanyarban.
Nyáron jó volt itthon lenni, nem számon tartani a napokat, együtt lenni rohanás nélkül. Házunk tája is szépen alakulhatott - a tyúkudvarunk duplájára nőtt, a fészerünk is megnagyobbodott, már fedél van a kétkerekű járgányaink feje felett is. "Kis" munka is akadt - új feladatként alakíthatom az iskola és a gyülekezet új honlapjait, amit nagyon élvezek (köszönet Balázsnak a sok segítségért! :-). Kirándulni is voltunk együtt - egy nap állatkert Budapesten (ez már hagyományosan kötelező), és Vámoson is voltunk apa családjával találkozni. A nyár vége a szokásos iskolakezdési zűrzavarral telt el, majd belevetettük magunkat az új tanévbe. Az iskolai néhány órám mellett gyülekezeti munkám is akadt - megkeresztelt, szülinapos gyermekek köszöntése, református családok, emberek felderítése az anyakönyvek és szájhagyomány útján.
Az ősz folyamán igyekeztünk használható állapotba hozni a félkész előszobánkat. Két hónap leforgása alatt saját két kezünkkel kivakoltuk, szigeteltük és betonoztuk az alját, járólapot raktunk, lambériáztunk, polcokat építettünk, fúrtunk - faragtunk. Ma végre azt mondhatjuk, szinte teljesen kész, már csak egy kis igazítani és festeni való van hátra, de ez majd megvárja a jobb időt.
Időközben kaptunk egy teknőst is (továbbiakban: Teki). Egyenesen szép Erdélyországból, Homoródszentmártonból költözött hozzánk a már nem is olyan apró kedvenc. Tanulgatjuk, hogyan kell vele bánni. Az biztos, hogy társas lény - eleinte félt tőlünk, de ma már leginkább akkor bújik elő a víz alatti barlangjából (a napsütéses délelőtti órák kivételével), amikor hallja a családi ricsajt maga körül.
Szeptemberben volt alkalmunk egy kis családi kirándulásra is - a Nagy Sportágválasztóra mentünk fel Pestre. Nagyon élvezték a gyerekek, érdekes volt.
December - újra totálkáosz: egy szabad hétvégénk sem volt, alig vártuk, hogy vége legyen az ünnepeknek és végre levegőt kapjunk a két ünnep között. A frissítő levegőt a Zempléni hegyek lábánál találtuk meg, anyósomék otthonában, sógorok és sógornők, a gyerekeknek unokatesók társaságában.
 |
| Ezeket még a Gr. Teleki Napra csináltam |
A kórussal sok fellépésünk volt, némelyik egészen jól sikerült, némelyik kevésbé - ahogy ez már lenni szokott. Sok új dal született, ahol már figyelembe kellett vennem a szöveg-szerzői jogok alakulását is, így igyekeztem olyan verseket zenésíteni, aminek szerzője több, mint 70 éve meghalt, hogy ebből ne legyen bonyodalom. Ősszel kaptunk egy kis zenei segítséget is. Vecsére költözött egy kedves fiatalember, Babenyecz Laci, aki nagyon tehetséges orgona - zongora játékos. Miután kórusunk egyik tagja fontos személy az életében, a kórussal is hamar felvette a kapcsolatot: többször kísérte éneklésünket (ami mindannyiunkat magával ragadott), és adventben 2 közös koncertünk is volt vele. (A templomi orgonálás során is többször segítségemre volt). Van a kórusban egy nagyszerű egészségügyis (remélem, ha ne adj Isten, egyszer műteni kell, ő altat majd, mert nagyobb biztonságban érezném magam, mint egyébként), aki civilben remekül ír prózát és verest egyaránt. Írt remek verseket az év során, melyek szintén megzenésítésre kerültek. Így már azt is elmondhatjuk, hogy van a kórusnak olyan produkciója, ami teljes egészében a mi szellemi termékünk.
A diakóniai munkám számomra sok kérdést feszeget(ett). Pl. lehet-e Fb-on gyülekezetet építeni, hitébresztő munkát folytatni? Ez egy teljesen új dolog - létrehoztunk a gyülekezetnek egy Fb profilt, ahol csak nálunk megkeresztelt embereket, vagy családtagjaikat jelöltünk be ismerősnek. Így talán jobban el lehet érni a fiatalokat. Egy-egy megosztott igevers, dal stb... pedig megszólíthatja azt, aki elolvassa. Ez nem a mi hatalmunkban van, de úgy gondolom, próbálkozni érdemes. Az elmúlt pár hónap alatt rengeteg nevet gyűjtöttem ki az anyakönyvekből, akik nálunk házasodtak, konfirmáltak, keresztelkedtek. Aztán igyekeztünk kiszűrni azokat, akik valóban megtalálhatóak itt helyben, és végül a 60 év felettieket bevettük a korábbi betlehemezős listánkba (persze ez a lista még így sem biztos, hogy teljes). Végül a listánk az eredeti duplájára nőtt, és 7 csapattal 165 helyre igyekeztünk elvinni a karácsony örömhírét. Voltak címek, amiket nem sikerült megtalálnunk, volt, ahová nem tudtunk bemenni, volt, ahol nem voltak ránk kíváncsiak, DE sok olyan hely is volt, ahol nagyon örültek nekünk, és valami talán megmozdult bennük. Ezzel a lépéssel igyekeztünk azt is kifejezni, hogy ezek az emberek fontosak a gyülekezet számára még akkor is, ha mostanában nem sűrűn láttuk őket - és volt, akihez eljutott ez a ki nem mondott üzenet is. A születésnapos gyerekek köszöntése rengeteg lehetőséget rejteget magában - személyes találkozás, beszélgetés gyerekekkel, szülőkkel, akik talán akkor voltak utoljára templomban, mikor a keresztelő megtörtént. Ez nekem nem is olyan egyszerű dolog, mert nehezen lépem túl a félszeg korlátaimat. De amikor sikerül, az jó beszélgetéseket eredményez. Viszont a köszöntéseknek megvan az a neheze, hogy csak délután tudok menni, akkor is csak az esetben, ha valaki vigyáz a gyerekekre. És ez a tény sok akadályt gördít a látogatások elé, ami sokszor nagy feszültségeket eredményez bennem.
 |
| Janka és Barni gyára |
Na és hogy viselik mindezt a gyerekeink? A nagyok beletemetkeznek a suliba - délután is sok elfoglaltságuk van. Szépen teljesítenek, sakkversenyekre járnak. Több figyelmet igényelnének, mint amennyire erőm van. A kicsik? Még mindig tornádó és cunami. Hisztirohamokkal, állandó felfordulással. Mártival egyéb gondjaink is akadnak. Ősz elején volt egy rövidebb kleptomániás korszaka - ami azóta megoldódott, igyekeztünk többet figyelni rá. Viszont mióta elkezdődött az új tanév, ovi, minden áldott nap többször is bepisil. Sehogyan sem tudjuk kezelni ezt a problémát, ezért mostmár arra gondoltunk, hogy itt az utolsó lehetőség, és fél évre kivesszük az oviból és ő is itthon marad Klárival. Így kevesebb lesz a rohanás, idegeskedés (részemről), és talán többet tudok foglalkozni vele. Az óvónéniket szereti, de a társaival nem jön ki túl jól. Nincs nyafi, hogy nem akar menni, de néha panaszkodik, hogy a többiek nem akarnak vele játszani. Ez az utolsó reménysugár, hogy a problémája (amit egyébként nagyon szégyell) megoldódhat, mielőtt végleg állandósulna. Nem könnyű velük - vagy inkább velem nem az. Sokkal több figyelmet, játékosságot várnának tőlem, amire egyszerűen nincs energiám. Úszik a ház, tornyosul a tennivaló és nem tudok rendet tenni ebben a káoszban. Fáradt és sokszor fásult vagyok, és pont azokra nem jut energiám, akikre leginkább kéne. Sokszor úgy beszélek velük, hogy magam is szégyenlem. Ez eléggé bánt, remélem a következő évben sikerül változtatnom (ez nem újévi fogadalom, de szükséges).
Összességében - sok mindenért lehetek és vagyok hálás Istennek, ami az elmúlt év során velünk történt, és remélem, a következő évben is velünk lesz, ahogyan eddig. Sokat formálódott a gondolkodásom, a hitem ebben az évben, amiért szintén hálás vagyok. Egyre többször sikerül túllépnem önmagamon is és bizonyságot tennem (pl. az idei tanévben hetente egy reggeli áhítat az enyém a suliban), ami megerősít. De mit ér mindez, ha a gyerekeim között nem tudok igazi élő bizonyság lenni? Mert elsősorban feléjük kéne sugároznom azt a szeretetet, amit Istentől kapok, és éppen feléjük nem tudom úgy, ahogy kéne. Remélem, egy év múlva máshogy tudok majd erről beszámolni!
Összességében - sok mindenért lehetek és vagyok hálás Istennek, ami az elmúlt év során velünk történt, és remélem, a következő évben is velünk lesz, ahogyan eddig. Sokat formálódott a gondolkodásom, a hitem ebben az évben, amiért szintén hálás vagyok. Egyre többször sikerül túllépnem önmagamon is és bizonyságot tennem (pl. az idei tanévben hetente egy reggeli áhítat az enyém a suliban), ami megerősít. De mit ér mindez, ha a gyerekeim között nem tudok igazi élő bizonyság lenni? Mert elsősorban feléjük kéne sugároznom azt a szeretetet, amit Istentől kapok, és éppen feléjük nem tudom úgy, ahogy kéne. Remélem, egy év múlva máshogy tudok majd erről beszámolni!
 |
| Apa-Mikulás (a nagyok benne vannak a játékban, de már Mártinak is gyanús lett a Mikulás cipője :-) |
 |
| A kis fenyőnk ma már kiköltözött a portánkra a többi fa közé, hogy gyökeret verhessen. |
