A tudós biztosra vette, hogy előbb utóbb megfejti a létezés titkát, biztosra vette, hogy csak idő kérdése az egész. Úgy érezte, ha tüzetesen megvizsgálja a dolgokat, akkor minden kérdésére sikerül választ kapnia.
Egy nap egy piros rózsát vett észre az ösvény mellett.
- Gyönyörű! - suttogta. Kíváncsi lett a rózsa titkaira, ezért leszakította, és elvitte haza, hogy megvizsgálja. Otthon aztán apró darabokra tépte a rózsát, de hiába, mert képtelen volt megtalálni benne azt ami széppé tette. Értetlenül állt a széttépett virág fölött.
- Egy nap, ez titok is ki fog derülni, erre a kérdésre is választ fogunk találni. Talán éppen én leszek az, aki megteszi ezt a felfedezést!
Ugyanazon a napon egy művész is végigment ugyanazon az ösvényen, és ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Letépte, hazavitte, beállította egy vázába, és nekiállt, hogy lefesse. Miközben festett, a rózsa elhervadt és elpusztult.
- Se szavakkal, se ecsettel nem tudom visszaadni ezt a szépséget. Talán egy nap valaki majd megfejti a titkot, mitől ilyen szépek a virágok. A képem is szép, de közel sem olyan gyönyörű, mit a rózsa volt!
Ugyanazon a napon egy szerzetes is végigment ugyanazon az ösvényen, és ő is megpillantott egy gyönyörű rózsaszálat. Leült mellé, beszívta az illatát, elgyönyörködött benne, és úgy belemerült a szépségbe, hogy el is feledkezett arról, hol van. Végül mosolyogva felállt, és elsétált. Később elmesélte az esetet az egyik barátjának.
- És mire sikerült rájönnöd? - kérdezte a barát.
- Arra, hogy a létet át kell élni, meg kell tapasztalni, el kell fogadni, és ünnepelni kell, és sosem szabad kísérletet tenni arra megismerjük a részleteit. Nézz csak! - mutatott körbe a kertben. - Nézz és láss, és fogadj el mindent olyannak, amilyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése