Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2015. december 25., péntek

Kecskeméten ... ismét

Rég volt ilyen, hogy egy hónap leforgása alatt háromszor is megyeszékhelyünkön jártunk volna. December közepén volt a megyei matematikaverseny díjkiosztója. A tavalyi esztendő után, az idén is jelenésünk volt ezen az alkalmon, mivel Janka ismét bejutott a korosztályában az első tíz közé. Sőt, javított is, mert idén kilencedik lett - a sok kecskeméti mellett... Zsúfolt héten (sőt napon) volt ez a jeles alkalom, mégis szívesen mentünk. Nem csak a büszkeség miatt.
Tavaly is az ÉZI-ben volt a díjkiosztás, és maradandó emlékként őrzöm a csilingelő gyerekkórus hangját, akik akkor énekeltek. Így már előre készültem rá, hogy vajon mi szépet fogunk most hallani. Kodály Karácsonyi pásztortánca után egy afrikai éneket adtak elő a lányok... fantasztikus volt :-) 
A másik, amiért jó volt ott lenni, egy-két találkozás volt. Gimis osztálytársam kisfia is szép eredményt ért el a versenyen, velük is összefutottunk, és egyik főiskolás csoporttársam kisfia is remekelt az idén is (tavaly is). Jó volt velük is találkozni, beszélgetni - főleg ilyen jeles alkalomból!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése