Idén mi voltunk az ünnepségért felelős tanárok a párommal. Ez alkalommal valami mást szerettem volna, mint a megszokott.
Annyira pogány már a világunk, tele van a fenyőfa-ünneplésével, az erőket meghaladó hatalmas ajándékokkal, a bőséges asztalok előtérbe helyezésével, a Jézuskázással, aki az ajándékok hozataláért felelős csodalény - csak éppen a lényeg marad ki belőle.
Igyekeztem ehhez a lényeghez eljutni a műsor összeállítása során, s remélem, hogy sikerült is.
Próbáltam kevés szereplővel dolgozni, gondolván arra, hogy biztosan az betegszik meg, akinek nem kéne, igyekeztem az énekkarosokon kívül válogatni a színpadra lépőket, hogy minél többen legyenek mégis megmozgatva. Egy versmondóm valóban megbetegedett, így Barninak két napja volt, hogy megtanulja helyette a verset - szegény gyerek... de azért ügyesen helytállt! :-) Készültünk egy árnyjátékkal, amire minden nap próbáltunk az utolsó két hétben - nagyon lelkes kis gárdával, akik végül az egyik legmeghatározóbb élményt nyújtották a műsor során. Bevontam a legkisebbemet is, akivel hónapok óta tanultuk, gyakoroltuk gyerekkorom egyik legkedvesebb karácsonyi énekét - tündérien, bátran énekelte el. A vele való készülés volt az adventem egyik fénypontja :-).
A díszítés is a mi dolgunk volt. Nagyon egyszerűre gondoltam. Van egy ügyes kezű kolléganőnk, akinek egy korábbi ötletét felhasználva (téliesítve) készült az alapgondolat. Megkértem, hogy készítsen néhány hópelyhet is - fantasztikusak lettek! Persze én is készítettem kisebbeket, más fajtákat. Szerdán aztán indult a díszítés. Hála Istennek, segítségem is akadt benne, így is sokáig tartott. Közben zenét hallgattunk, és nekem ott indult el az ünnepi hangulatom. Jó volt díszíteni, zenét hallgatni, beszélgetni közben. Nem voltam ideges az egésztől, pedig lehettem volna. Inkább békesség és öröm volt bennem.
A pásztorok ruhája a fellépés napján került elő, Mária és József az otthon talonban levő ruhaanyagjaimba öltözött - nem kapkodtuk el... de nem is idegeskedtünk vele. És minden szépen alakult. Mindenki ügyesen tette a dolgát.
Csak Janka veszett el. Már kezdődött az alkalom, gyerek sehol... Hol lehet? Nem látta senki... Ő nem ilyen eltűnős... Mi van??? Mama elindult megkeresni... kiderült, hogy elaludt a vendégszobában és Barni nem keltette fel, sőt azt is elfelejtette, hogy Janka megkérte erre, és egyáltalán, hogy ott van a vendégszobában... :-) Mire szerepelnie kellett, odaért :-)
Az énekkarosaim lelkesen énekeltek, szebben, hangosabban, mint szoktak. Egyre inkább úgy érzem, hogy érik a vetés, a velük való munka egyre jobban hozza a gyümölcsét. Persze van még hová fejlődni. A videofelvétel mondjuk nem ezt támasztja alá, de hozzátenném, hogy megint azok álltak legközelebb a kamerához, akiknek nem kellett volna - én meg erre már éppen nem figyeltem oda...
Mégis úgy érzem, hogy szép ünnepségünk volt, lelkekhez szóló :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése