Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2015. december 25., péntek

Kecskeméten Adventben

Októberben Nagykőrösön kaptunk egy meghívást Kecskemétre, Advent első vasárnapjára. Így történt, hogy némi bizonytalanság után egy autónyi társasággal elindultunk. Családtagjaimon kívül velünk tartottak lányom barátnői és még egy gyülekezeti tagunk, aki mindenhová elmegy, ahová lehetséges. 
Kicsit korán érkeztünk, így megnéztük a kezdődő karácsonyi vásárt a főtéren. Szép nagy forgatag volt, igen tetszett a lányoknak.
Végül betértünk a templomba. Nekem olyan volt, mintha ismét hazamennék - azért négy évig nekem is otthonom volt az a templom. Az otthon-érzést az is erősen biztosította, hogy rengeteg ismerős arc jött velünk szembe, aki felismert, az lelkesen mosolygott is, volt, aki odajött hozzánk. Jó érzés volt, hogy örülnek nekünk.
Jó volt együtt énekelni, jó volt hallgatni az orgonát, kicsit rendhagyó módon, jó volt együtt úrvacsorázni a jelenlévőkkel, jó volt a záró szeretetvendégségen ott lenni. 
Vicces volt, ahogy valaki arcán azt láttam, hogy felismer, de ott volt a döbbenet is, hogy hogyan kerülök én oda a kis csapatommal? (Na, ő nem kecskeméti volt...) 
Összességében nagyon jó élmény volt, remélem, máskor is lesz lehetőségünk elmenni! :-)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése