Végignéztem az ez évi bejegyzéseimet. Felbontottam a Hála-üvegcsémet, amit március elejéig bírtam töltögetni hálacetlikkel. Azt hiszem hálás lehetek igen sok mindenért.
Annak ellenére, hogy az idei év első felében elég frankó depresszióval küszködtem, sikerült abból kikecmeregni. Mi segített benne?
Elsősorban Isten vezetése - annyi mindent kaptam Tőle, másokon, eseményeken keresztül, hogy valóban helyre tudtam billenni. Mik voltak ezek?
Az év azzal kezdődött, hogy egy általam nagyra becsült ember távozott az élők sorából, és ez a szomorúságon kívül annyi áldást hordozott magában, hogy azt ha valaki más mondaná el, lehet, el sem hinném: közös, hosszas, sírva-vigadós visszaemlékezés a főiskolás évekre, egy feledhetetlen búcsúztató, ami igazából ünneppé alakult. Így lett a halálból öröm-ünnep.
Kalandos úton kaptam egy nagy csomó finn kottát a kórus számára, amiből sikerült fordítani is és megtanulni is néhányat - ez a kórus kérdésében lendített tovább, bebizonyítván, hogy igenis van értelme folytatni.
Februárban kirándulhattunk egyet a gyerekeinkkel, kiállításokat néztünk, múzeumokat jártunk - először életünkben közösen.
Sikerült egy daljátékot összeállítanom, betanítanom és levezényelnem a suliban, ami bár nem volt tökéletes, de megint csak sikerélményt nyújtott, ráadásul nem csupán nekem, mert a gyerekek is élvezték. Összeállítottunk a tanítványaink meséiből álló kis kötetet is, ami szintén egy pozitív dolog volt.
A tavasz folyamán megismertem egy velem korú zeneszerző fantasztikus műveit, és ezeket hallgatva érezhetően hagyta el a lelkem a depresszió állapotát. Sokat hallgattam és hallgatom azóta is őt.
Ez a zeneiség engem is elindított. Több éneket is feldolgoztam az énekeskönyvünkből orgonára / zongorára, kinek hogy tetszik. Sokat játszottam a zongorán annak ellenére, hogy borzalmasan fájtak a kezeim (tavasz közepén derült ki, hogy mindkét csuklómban reumás ízületi kopás van).
Június elején lezártuk a svájci frank hitelünket - megszabadultunk ettől a tehertől is, pedig az elején milyen rémisztőnek tűnt!
A tanév végére gyerekundorom lett, nem is kicsi, rossz volt belegondolni, hogy a nyáron hány tábort kell majd végigcsinálnom, és hány továbbképzésen kell majd ott csücsülnöm, s ki tudja, ezek milyenek lesznek. Mégis sikerült kipihenni magam. Túléltem a táborokat. Sőt. A második tábor az egy csodaélmény volt - Erdély a maga csendjével, nyugalmával, gyönyörűségével - gyógyító csoda. Életünkben először igazi családi nyaralásban is volt részünk. Életre szóló élmény marad nekünk is, de a gyerekeinknek is. Csodák csodájára még a továbbképzések is hasznosak és élvezhetőek voltak. A nyár folyamán megnősült legidősebb öcsém is, ez is klassz dolog volt.
Hihetetlen, de ősszel kipihenve kezdhettem az évet, a gyerekundor a nyárral együtt tovaszállt. Ez a tanév eddig csak csupa jó dolgot hozott. A nyertes pályázatunk sok pozitívummal járt. Kaptunk egy nevelési módszert is, amit használva az idén jóval kevesebb gondom van a gyerekek órai magatartásával, mint korábban.
Két húgom révén két kis csöppség is érkezett a családba egy kisfiú és egy kislány. A harmadik pedig félúton van, tavaszra várják szülei.
Az autónk meglétével és gyerekeink növekedésével, azzal, hogy van kire bízni őket ha szükséges, újra kitárult előttünk a világ. Sokat utaztunk különféle távolabbi eseményekre (Nagykőrös - 25 éves jubileum, Kecskemétre többször is, Tiszakécske mesés verseny...).
Hálás vagyok mindezekért és mindazért is, ami most így hirtelen nem jutott az eszembe. Milyen jó ezekre visszagondolni! :-)
