Egy szenzációs dal és pantomim produkció

Ákosék megint alkottak, szerintem fantasztikus, nézzétek meg! :-)

Márti emlékei

Ma Jankát vittem asztma-kontrollra a kórházba, és vittem a kislányokat is, mert ovi után mentünk. Ahogy közeledünk a kórházhoz, mindenkinek eszébe jutnak a személyes élményei - hányás, mandulaműtét stb...

Márti:

"Én itt keltem ki!"

:-)))))))

Ami már elkészült:

Az imént említettem, készülődünk. Elsőként Haranghy Géza bácsi verseit néztem meg, mint szívünkhöz közel álló költő alkotásait. Szép, kedves verseket ajánlott fel az idén is. Egy komolyabbat és egy gyerekeknek valót választottam ki közülük:

Amikor haza térsz

Egyszer majd haza térsz,

mert elfogy az út.

Kalandod véget ér,

a szíved is húz.

Kék ég és száz virág:

ott ez lesz a jel!

Sok régi jó barát

majd mind ünnepel.

Újra szól az a dal

s a csillagos ég

tó tükrén álmodva

csak neked mesél.

Egyszer majd haza térsz,

mert elfogy az út.

Kalandod véget ér,

a szíved is húz.

****************************

Tücsök tanya

                1

Volt egy tücsköm, fekete,
de nagyon sajnálom!
Költözéskor elveszett,
talán sosem látom.

Fiók mélyén volt helye,
az öreg szekrényben,
gondolt egyet, hegedült
minden este szépen.

                2

Hamarosan, tavasszal,
kimegyünk a rétre,
napsütötte délelőtt
tücsköt fogni kéne!

Kisszobámba újra lesz
apró, tücsök tanya,
újra kedves lesz a ház,
szól a tücsök dana.

Együtt zenél fekete,
zöld és barna tücsök.
Reggelig áll majd a bál!
Én is hegedülök!

Este volt, amikor ez utóbbit letisztáztam, így már nem tudtam a zongorán ellenőrizni, mert a gyerekek aludtak. Reggel mielőtt felébredtek volna, akkor ellenőriztem (ez volt az ébresztő-muzsika). Utána bementem hozzájuk, és Márti ezzel fogadott: "Anya, játszd el még egyszer, olyan szép volt!" :-)

Az első vers kapcsán kisebb vita ébredt fel - vajon miről szól ez a vers? Nekem egyértelműen a halálról, de voltak, akiknek nem - pl. egy régen látott barát / családtag hazatéréséről. Kinek mi tetszik, de majd megkérdezzük a költőt, ő mire gondolt. Mindenesetre megint sikerült megríkatnom a kórus egy részét, amikor megmutattam nekik a dal változatot, mint tavaly az Öregek-kel.

A kötelezően választható évfordulós költők versei közül Zalán Tibor egyik versét választottam, egy aranyos gyerek-verset:

Kócszakállú Hegedős

Kócszakállú Hegedős,

Hová visz a lábad?

Déli szélben,

Barna éjjel

Bámulok utánad.

Kócszakállú Hegedős,

Merre dalolsz éppen?

Hegedűszót,

Csimpolyaszót

Hallgatok az éjben.

Kócszakállú Hegedős,

Csituljon a lárma!

Aki zenész,

Annál az ész,

Az vihet a táncba.

Kócszakállú Hegedős,

Énekelnék véled.

Tengerekről,

Nagy vizekről

Várom visszatérted

Losonczi Léna - versek

Lelkesen dolgozunk a következő InternetVers Fesztivál dalanyagán, verseket keresünk, zenésítek, tanulunk. Gyöngyszemek :-)

Kata hívta fel a figyelmemet Losonczi Léna egyik csodaszép versére, és ha már az oldalán jártam, tovább olvasgattam. Szépségek sorozata. Kettőt kimásolok ide, de érdemes a többit is elolvasni! :-)

Egy vándorút...

                                Egy vándorút az életünk
                                kietlen út, amin megyünk...
Bús bolyongás nap – éj után,
enyém ez út, enyém csupán
Sok csodát észre nem veszünk,
ha csak sötétet lát szemünk

Egy vándorút az életünk
sivatag – út, amin megyünk...

Ezer veszély bár lesne ránk,
Ezer panaszt sír néha szánk
Ezer gond, fájdalom nyomaszt,
félelem, sírás dalt fakaszt

Mégis megyünk, tovább megyünk
egy vándorút az életünk...

Sok örömperc ha integet,
nyújtsd ki felé a két kezed!
Utadon kísér sok barát,
figyeld, halld meg kedves szavát!

Egy vándorút az életünk,
tán soha meg nem érkezünk...

De az utunk csodás lehet,
ha szívünk tiszta és szeret
Ha szíved tiszta és szeret,
vándorutad oly szép lehet!
Oly szép lehet!
                                Mert vándorút az életünk,
                                tovább megyünk, tovább megyünk...

--::--::--::--::--::--::--

Áldd meg, Uram...

Áldd meg, Uram a két kezem:
Imára mindig kész legyen.
Sok munkát örömmel vegyen,
másokkal is csak jót tegyen,
Nyíljon meg, adjon jó szívvel,
simogasson szeretettel.

Áldd meg, Uram a két szemem:
A jót meglátni kész legyen.
Keressen új tekintetet,
fénye olvasszon szíveket.
Bágyadtan, törten nézne bár,
ragyogjon benne fénysugár.

Áldd meg, Uram az ajkamat:
Rólad hadd szóljon szavakat.
Amikor rajta szó terem,
simítson lelket kedvesen.
Vigasztaljon sebzetteket,
dicsérje a Te Szent neved.

Áldd meg, Uram a szívemet:
Jézusom, legyen lakhelyed!
Töltse be béke, hit, öröm,
hálával zengje: köszönöm.
Szeressek árvát, gyermeket,
hirdessem nagy kegyelmedet.

Áldd meg az egész életem,
hogy másoknak áldás legyen.

Tudatos gyermektelenség

Megint Family Magazin. EZT  a cikket olvastam, és hát gondolkodóba estem, néha egyetértettem, néha háborogtam. Azt hiszem egyszer már írtam korábban ilyesmiről.

Kortünet avagy KÓRtünet.

Idézhetünk klasszikusokat:

"Azé az ország, aki teleszüli." vagy

"Gyermekiben él tovább a nemzet."

Sokszor az én fejemben is megfordult, hogy minek szülök gyerekeket, mikor egy egyre borzalmasabb világban kell élnünk, élniük. Nincsenek értékek, csak elvárások és önzőség. Minek szülök, mikor az élet vége úgyis az, hogy egyszer meghalunk. Voltak ilyen gondolataim nekem is, nem egyszer. DE bocsi, nem vesztesnek születtem / születtünk, hanem győztesnek. Küzdök és megyek szemben az árral.

Hála Istennek normális családba születtem, értékeket kaptam örökül, szeretetet és áldozatkészséget, odaadást tanultam otthon. Még nagyobb hála azért, hogy a férjem is ilyen háttérből jött.

Olyan főiskolára jártam, ahol nem restellték sokszor-sokszor felhívni a figyelmünket rá, mennyire fontos a gyermekvállalás, sőt, a nagycsaládok léte (és ez hála Istennek sok társunkban pozitív befogadásra talált).
Talán innen ered a harcos kedvem :-)

Ha egy társadalom tanult, normális értékek szerint élő rétege azt mondja, nem vállal gyermeket, az felelőtlenség. Egy-két nemzedék múlva mi lesz ott? Erkölcstelen embertömegek, akik nem szégyellnek lopni, csalni, hazudni, gyilkolni csak hogy önző céljaikat elérjék, röpke vágyaikat kielégítsék. Nem lesz, aki eltartsa az eltartásra szorulókat, megöli magát a nemzet. Mert az értékvesztett tömegnek bizony eszébe nem jut, hogy ne szüljön, sőt! Egyre több lesz a normálatlan körülmények között élő vagy eldobott gyerek, aki kezelhetetlen, egymás kárára él és mit sem érdekli a másik boldogsága. Rettenetes, mennyire nincsenek céljaik, nem látják az életük értelmét, csak vannak és élnek a ma élvezeteinek. Nálunk is vannak szép számmal ilyen gyerekek. Próbálunk harcolni és elébük tárni egy más világ lehetőségét, de a családi háttér rettenete erősebb, s vajmi kevés esélyünk van.

Aki ilyen világban akar élni, az nyugodtan nyalogathatja gyermekkori sebeit, behúzódhat a csigaházába és stuccpolitikát folytatva élheti gyermektelen életét. Az ilyen embert úgy hívják: vesztes. És vesztessé teszi a társadalmat is.

Mi tudatosan vállaltuk a gyerekeinket, mert harcolni akarunk. Harcolni egy jobb világért, harcolni az értékekért, harcolni a jövőért. Nekünk sem könnyű, mint senkinek sem. De nem egyedül indultunk a harcba, mert velünk van az, aki mindent a kezében tart. Ha rettegnénk a gyerekeink jövője miatt, bizonyára nem is vállaltuk volna őket. De tudjuk, ahogy rólunk is, úgy róluk is gondoskodik Mennyei Atyánk. Mi értékes embereket szeretnénk nevelni a társadalom számára, akik a hasznára lesznek majd felnőttként. Istennel a mi gyerekeink is győztesek lehetnek, akik számára nem a ma élvezete a cél, hanem az Istennel való felelősségteljes élet, aminek a vége nem  a halál, hanem az örök élet.

Aki nem akar gyereket vállalni, az a romlást, a halált hordozza magában. Ráadásul nem csupán önmaga számára...

Bocsánat az indulatomért, de rettentő ideges tudok lenni az ilyen hozzáállástól...

Böjte Csaba - cikk

A legújabb Family Magazinban olvastam tegnap egy cikket Böjte Csabával, és gondoltam megosztom itt is, mert hihetetlen sok mondanivaló van benne, amit érdemes akár többször is átrágni. Ráadásul humoros és egészen újszerű gondolatok is akadnak benne szép számmal.

Böjte Csabával - útközben

Túrmezei Erzsébet: A nagy kívánság

Siet haza. Fáradt a lépte.
A kopott ajtót már elérte.
Ott hallgatódzik egy parányit,
aztán a kis családra rányit.
Az öt kicsinyt az asszony éppen
most fekteti le sorra szépen.
Vidám, meglepett ujjongás a
fáradt apa fogadtatása.
Leül a székre, hosszan hallgat.
Örül az öt csicsergő hangnak.
Est imájuk, amint mondják,
mintha levennék minden gondját.
Ha ők hordozzák az imákat,
van dolga most az angyalkáknak.

Karácsonyeste nincs már messze,
s ki mit kívánna, mit szeretne,
elsorolgatja kérő szóval,
úgy beszélget a Megváltóval.
Egyiknek sincsen nagy igénye.
Szegény gyermek mi sokat kérne?
Karácsonyfát, cukrot a fára,
égő gyertyákat zöld ágára.
Pénzt apukának tüzelőre,
új talpat a lyukas cipőre.

A kis Annus csak várja békén,
míg rá is sor kerül a végén,
s kicsi kezét imára téve,
kitekint a csillagos éjbe:
„Édes Úr Jézus, kérlek szépen,
Hozz karácsonyra babát nékem.
Beszélőt, alvót, aranyhajút.
Az égtől ide úgyse nagy út.
S a ragyogó csillagboltokban
Teneked bizonyosan nagyon sok van.”

A bízva mondott kis imádság
után a fáradt szempillácskák
lecsukódnak, s az édes álom
öt gyermeket hord szelíd szárnyon.

Hallgatagon, szomorú szemmel
tekint az asszonyra az ember.
Úgy fölment mindennek az ára,
dehogy telik alvó babára.
Kicsi Annus, nagyot kívántál.
Ha szüleid szívébe látnál,
s tudnád, hogy ott marcangol, éget,
vissza is vonnád a kérésed.
Vagy mosolyognál bízva, szépen:
„Hiszen én az Úr Jézustól kértem!”?

Telnek a napok gyorsan, frissen.
Nem lelnek tétlenül senkit sem.
Annuska is dolgozik, fárad.
Kér anyukától rongyocskákat.
Kisimítgatja, összerakja…
„Minek, kislányom?” – kérd’ az apja.
S hittel felel a gyermek szája:
„Ez mind az új babám ruhája.”

Elérkezik a szívrepesve,
csengve várt karácsonyeste.
Cukrot raknak a fenyőfára,
égő gyertyát zöld ágára.
S egy olcsó kis baba is vár a
nevetőszemű Annuskára.

Jaj, ha majd sír: „Nem ilyet kértem.”
Miért is tud beszélni? Miért nem?
– Valaki zörget. Beeresztik.
Megkérdik nyájasan, mi tetszik.
Csomagot hoz a szomszéd házból,
egy szomszéd édesanyától.
Ő küldi szeretete jelét,
meghalt kislánya játékszerét,
hogy így áldozzék emlékének.
A szülők csak ámulnak, néznek.
Kibontják… Ó, csodák csodája,
Ott az Annuska nagy babája!
„Mama!” – sír a szó a szájárul.
Nagy kék szeme csukódik, zárul.

Láttán ennek a szép csodának,
Mozdulatlan, mély csendben állnak.
S kis Annuskával kéz a kézbe’,
közéjük mintha Jézus lépne.
Szelíd szemrehányással szólva,
„Hát van, amit a hit nem nyer meg?!
Miért nem hisztek, miként e gyermek?”

A verset ITT találtam.

Érdemes körülnézni azon az oldalon, sok szép verset tettek közzé rajta! 

:-)