Elkezdődött...

...egy szomorú sorozat, ami nyilván folytatódni fog még, hiszen amíg élünk, meg is halunk.

3 éve még 3 A. D. élt családunkban, mára csak egy maradt, a testvérem. Tegnap kaptuk a szomorú hírt, hogy nagybátyám hosszú, nehéz betegség után hazament Megváltó Urához. 

A legidősebb fiú volt testvérei között, meleg szívű, barátságos, segítőkész ember. Szerettünk hozzájuk menni, mert mindig kedvesen fogadtak minket, érdekelte őket, mi van velünk, jó volt náluk lenni. 

Sokáig náluk karácsonyozott a nagy-család. Néha, amikor a Vértesben rossz útviszonyok voltak, náluk maradtunk éjszakára is, és csak másnap keltünk útra a Balaton-partra a rokonság további látogatására. Ezek a karácsonyok nekem nagyon szép emlékek maradnak.

Később Pünkösd környékén voltak náluk családi találkozók. Tágas udvarukban mindenki nagyon jól érezhette magát. Öröm volt hozzájuk menni.

Gyerekkoromban egyszer nyaraltunk is náluk, mi gyerekek, mert anyuék táboroztattak valahol. Konyhájukban szerettem meg a rakott krumplit, amit addig nem ettem meg, de ott nem volt más választásom. Sok minden jó ragadt rám közöttük, amiért hálás vagyok.

Befogadták az öcsémet, aki a keresztfiuk, hogy a középiskola évei alatt náluk lakjon - sokat segítettek ezzel neki és a szüleimnek is. De segítették az iskolánkat is, pl. pici műanyag cserepek gyártásával a szakiskolások palántáihoz. 

Utoljára anyuéknál találkoztam vele. Apu 60. születésnapján, az ősszel. Látszott rajta a betegsége nyoma, de változatlanul érdeklődő, mosolygós, kedves volt. 

Hiányozni fog mindannyiunknak!

Viszont látásra Dani bácsi!