Ajándék kirándulások

Anyukám látta, mennyire kipurcantunk így az év végére, és nagy szükségünk van kikapcsolódásra - gyerekek nélkül. Így aztán kisebbik húgommal együtt elvitte a 4 törpikénket nyaralni. (Szegények, nem tudták, mire vállalkoznak... :-)

Mi pedig Zsomborral kettesben nekivágtunk "csövezni" - értsd: sátorozni - a Dunakanyarba. 

Hétfőn némi ügyintézések után késő délelőtt indultunk. Még buszon voltunk, mikor eleredt az eső. Hát, nem akarta abbahagyni, mikor a Kisoroszi révnél kiszálltunk a kishajóból, ami átvitt a szigetre, még akkor is masszívan szakadt... Bevágódtunk az első kiszolgáló egységbe (fagyizó), ahol benyomtunk egy hamburgert - ez legalább kicsit átmelegített. Aztán kétségbeesve érdeklődtünk olcsó szállás után, mivel a kemping, ahová tartottunk, elég messze volt, és ha már első nap totál átázik mindenünk, az tönkreteszi az egész hetet...  A tulaj felajánlotta, hogy maradhatunk nála. Megmutatta a szobát a saját lakásában, ahol aztán befészkeltük magunkat. ... esik... esik... nem tudunk mit csinálni... a tulaj nem túl szépen társalog a macskájával, kicsit piás is... benyomott valami idegesítő TV műsort... biztosan itt akarunk maradni? Hála Istennek elállt az eső, így az elhatározás gyorsan megszületett - irány a sziget csúcsa (pánikszerű meneküléssel). Így aztán összepakoltuk a motyónkat és elindultunk a Szentendrei-sziget legvégére (vagy ha pontosak akarunk lenni, inkább a legelejére). Megérte kimenni :-) Gyönyörű Duna-part, csönd, nyugalom, madárcsicsergés, vízcsobogás, állítólag már esni sem fog (nem is esett). Felvertük a sátrat a sziget legcsücskében, a víztől 2 m-re, felé húztunk egy nagy fóliát a biztonság kedvéért, próbáltunk  olyan fát gyűjteni, ami annyira nem ázott el az esőben. Végül még tüzet is sikerült gyújtani és a lobogó tűz melege mellett, a naplementében gyönyörködve vacsiztunk a szabadban. FENSÉGES!!! :-) Elhatároztuk, hogy ide még a gyerekekkel is vissza fogunk jönni, olyan klassz hely. 

Kedden Dömös felé vettük az irányt. Megkerestük a kempinget, levertük a sátrunkat, aztán a mázsás hátizsákjainktól megszabadulva elindultunk a hegyekbe. Nagyon nagy terveink voltak, mekkora kört fogunk megtenni az erdőben, de erről aztán nagyon hamar letettünk, mert idő - és erő híján nem volt kivitelezhető a kör-túra. Így felmásztunk a Prédikálószékhez (aki még nem volt ott és bírja az erős hegymenetet, annak feltétlenül ajánlom, mert hihetetlenül gyönyörű a kilátás!!! :-), közben megcsodáltuk a Vadállóköveket, melyek szintén csodálatos természeti képződmények. Fent a Prédikálószéknél pihentünk egyet, alig tudtunk betelni a szépséges látvánnyal. Aztán elindultunk visszafelé - lábainkat már ekkor nagyon fájlaltuk. Leérve a Kainz-forráshoz, felfrissülve a finom forrásvíztől, úgy döntöttünk, hogy még elmegyünk a Rám-szakadékhoz is (ha már itt vagyunk). Az elhatározást tett követte és a sötétedő erdőn át pataktúráztunk a hatalmas sziklák tövében. Vízcsobogás, madárcsicsergés, nyugalom, szépség... ez kellett már a megtépázott idegeinknek :-) Mikor visszaértünk a kempingbe, megállapítottuk, hogy közel 8 órán át másztuk a hegyeket... Alaposan megéheztünk, ezért bevettük magunkat a kemping éttermébe. Zsombor egy hatalmas tányérnyi somlóit kért én pedig egy szintén hatalmas tányérnyi köleshalmot (a tejbeköles le volt öntve ribizlivel, málnával, szederrel, ribizliöntettel, tetején tejszínhabbal - nyami-nyami /nesze neked paleo.../). Miután megtöltöttük korgó gyomrunkat, kihasználtuk a kemping adta lehetőséget zuhanyzás céljából. Napelemekkel melegítették a vizet, és csak az így felmelegített víz folyt a csapból - kellemes meleg volt. Végül hulla fáradtan, sajgó lábainkat ápolgatva nyugovóra tértünk. A kemping egyébként szép, igényes, saját úszómedencéje is van, meg teniszpályája, minigolf-pályája - az ára annyira nem volt vonzó (leginkább német és holland autókkal volt tele) - de lehet, hogy csak én nem vagyok képben az ilyen árügyekben...

  

Szerdán szerettünk volna felmászni a Duna túloldalán pontosan szemben levő hegy Remete-barlangjába, de kiderült, hogy a kishajó csak hétvégén közlekedik, így erről lemondtunk. Elmentünk helyette Visegrádra, ahol felszálltunk egy hajóra, ami elvitt minket Esztergomig. Fantasztikusan szép út volt! :-) A hajóállomáson felültünk egy kisvonatra, ami elvitt minket a Bazilikáig. Megnéztük a Bazilikát, felmentünk a kupolához is (kb. 400 lépcsőfok szűkös csigalépcsőn - ez kellett még a fájós lábainknak! :-), közben a hátizsákjainkra odalent a jegyárus nénik vigyáztak.  Megérte felmenni, mert a kilátás megintcsak lenyűgöző volt odafentről.  A Bazilika után ettünk egy nagyon finom fagyit és közben megnéztük a vár nem fizetős részeit. Aztán volt egy előre nem betervezett programpontunk is, meglátogattuk a helyi rendőrkapitányságot. Reggel ugyanis több telefont kaptunk, hogy valaki (sötétlelkű egyéniség) készített Zsombor nevében (az adatait, profilképét ellopva) egy új Fb-profilt, ahová rengeteg undorító (leginkább a készítő saját lelkivilágáról beszélő) dolgot töltögetett fel, és sorban megjelölte Zsombor ismerőseit.  Mit tegyünk? Ezt azért nem lehetett szó nélkül hagyni, mert túlment azon a bizonyos határon, amit még viccesnek tarthatnánk személyiségjogokat meg egyebeket is beleértve, így életem párja megtette élete első feljelentését, hogy kiderülhessen ki is volt ez a "kedves, jó szándékú" emberke. A rendőrség után elmentünk sógoromékhoz, akik Esztergom külvárosában laknak. 

Csütörtökön délelőtt felmásztunk a hegyre, aminek a lábánál sógoromék laknak (még ők sem jártak ott fenn). Innen is szép kilátás nyílt a Dunára, a városra, a Bazilikára. Miután megtudtuk, hogy a gyerekeinket másnap délelőtt viszik haza papáék, úgy döntöttünk, hazamegyünk. (Annál is inkább, mert péntek reggelre vártuk a csibeszállítmányt - 30 csibe-tesót vettünk az egyszem csibénk mellé.) Este otthon még megnéztük az "Üvöltő szelek"-et zárásként (hát ez nem az a csöpögős romantikus film volt - de kettesben néztük, gyerekzsivaj nélkül.)

Péntek délben hazaértek a csemetéink, egymás szavába vágva mesélték a hét eseményeit. Nagyon jó volt kettesben kikapcsolódni, ilyen szép helyeken járni (amióta gyerekeink vannak, ilyesmire nem volt lehetőségünk). És jó újra együtt, itthon. Köszönjük Mamának és Dórinak, hogy ezt lehetővé tették!!!! :-)

Készítettem egy 26 perces összefoglaló filmet is az útról. Részben természetfilmnek, amit akár iskolai órán is meg lehet nézni (megfertőzött a földrajz tanítás), részben pedig emléknek magunknak, meg mindenkinek, aki szereti a szépet.  :-)