Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2011. július 21., csütörtök

Merj szeretni - te is!

Otthonteremtő tud valamit. Megint nagyon jó bejegyzést tett közzé. Vettem a bátorságot és kiteszem ide Nektek, hátha nem olvastátok nála:

"Elgondolkoztál már azon, hogy miért enged Isten neked ily túlcsorduló mértékű bepillantást házastársad mások elől elrejtett hibáiba? Komolyan azt hiszed, azért, hogy vég nélkül pörölj miattuk? Nem, hanem azért, hogy hatékonyan használhasd térdeidet. Nálad jobban senki nem tudja, hogyan imádkozzon a házastársadért. Célt értél a zsörtölődéssel és civakodással? Persze, hogy nem! Mert nem ezek azok, amik képesek egy szívet megváltoztatni.
Itt az ideje, hogy e helyett félrevonulj, és megpróbálj Istennel beszélgetni."
-Stephen & Alex Kendrick: Merj szeretni-


A könyvet az Immanuel Alapítvány adta ki, már több, mint egy éve megjelent. Minden nagyobb könyvesboltban beszerezhető. Miért érdemes elolvasni? A könyv ajánlója így fogalmazta ezt meg:
"Negyven nap, amely megváltoztatja a világot! Legalábbis a tiédet kedves olvasó! De ha te változol, változik a házasságod, változik a családod is. És változik a körülötted levő világ is. És gondolj csak bele, hogy mi minden történhet, ha ezeket a változásokat a szeretet szítja...?! A magyarul is óriási sikert arató: A VISKÓ kiadója most egy olyan könyvvel lepi meg olvasóit, amiről a megjelenés első évében több mint 1 millió házaspár gondolta azt, hogy szüksége van rá! A Fireproof (Tűzálló) című film egyik főszereplője, egy napló, amely most Merj szeretni! (The Love Dare) címmel jelenik meg magyarul. A Merj szeretni! a boldogság helyreállításának és tartósításának világszerte bevált receptkönyve."
Nekem még nem sikerült beszerezni, de a megvásárolandó könyvek listáján szerepel, mert igen kíváncsi vagyok a bővebb tartalmára... :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése