Régóta hallgatok... megvan ennek is az oka. Egyrészt nem voltunk itthon, másrészt olyan lelki terhek nehezedtek - nehezednek rám az elmúlt időben, ami elveszi a kedvem az írástól is többek között. Az utóbbiról is fogok majd írni, de még nincs itt az ideje, így most inkább a kirándulásainkról számolok be.
Keresztelő, sőt dupla keresztelő volt a családban, így egy kis ideig anyósoméknál voltunk. Az időt ugyanúgy kifogtuk, mint a Balatonnál. Szinte végig esett és hideg volt, amíg ott voltunk. Ennek ellenére jól éreztük magunkat. Jó volt találkozni, beszélgetni családtagjainkkal. A gyerekek jókat játszottak az unokatesóikkal, hegyet másztak apával, patakban pancsoltak -amikor az idő kicsit jobbra fordult-, játszótereztek, bunkert építettek és cicáztak - éppen sok kiscica akadt a háznál. Az utazás most is kriminálisra sikerült. Klári odafelé és visszafelé is ordított a buszon. A vonaton elvolt csöndben is, mert ott volt hely, levegő és mozgástér. De az az ordítási hadművelet a buszon.... kiborító. Mi ugyan az esélytelenek nyugalmával hallgattuk, de a körülöttünk ülők elég nehezen viselték. Hát ez van. A 6-7 óra utazás minket is megvisel, pláne az én hiper mozgékony törpéimet...
Szombaton Tahiban voltunk, mert az én naccsaládom itten töltötte közös családias hétvégéjét. Hát mi -néhány éves szokásunkhoz híven- csak bekukkantottunk hozzájuk. Úgy nőnek az unokatsóim gyerekei, hogy lassan már nem tudom melyik melyik. A többiek meg az enyémeket nem tudják követni. Ez történik, mikor a család kinövi magát, és igen ritkán találkozunk egymással. De azért jó volt látni, hallani őket.
papa súlyzózik... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése