Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez. "Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki..." "Várj!" szakítja félbe Szókratész. "Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?" "A három szitán?" kérdezte az csodálkozva. "Igen, a három szitán.
Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?" "Nem, csak úgy hallottam."
"De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?" "Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert..."
A bölcs újra félbeszakítja: "Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?" "Éppenséggel haszna sem igen van." "Akkor", mosolygott a bölcs, "ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem."
Ezt a szókratészi bölcsességet minden ember megfogadhatná és észben tarthatná! Azt hiszem, úgy sokkal boldogabban élhetnénk, kevesebb keserűséggel, csalódással. Jómagam sokkal kevesebbet beszélek és többet hallgatok, mióta próbálom alkalmazni... (bár tökélyre még nem sikerült fejleszteni - sajnos).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése