Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2010. november 20., szombat

Az élet bankja



Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:
1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet...
De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal.
2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.

A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?
Elgondolkodtál?!

Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik Tőled.
Csakhogy ez a mennyei mannaeső vagy játék - ahogy tetszik, bármikor véget érhet.
Érted?!
A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?
- Elköltenéd, az utolsó fillérig?
- Önmagadra?
- Azokra, akiket szeretsz?
- Idegenekre?

Hát úgy gondold át, hogy ez a varázsbank igenis létezik! És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja!
Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 86400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok
megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat - az élet akármelyik pillanatban véget érhet.
A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?



- Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.
- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy épen-egészségesen a karjába szoríthassa.
- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.
- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.
- Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba.
- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.
- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.

AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG!
HASZNÁLJ KI MINDEN MÁSODPERCET, AMI MEGMARAD NEKED!

Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted.
És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
- A Tegnap történelem.
- A Holnap rejtelem.
- A Ma ajándék.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése