Utazás - hová visz az utunk?

A vonat éppen befutott a pályaudvarra. A peronon egy kislány várt az "útipoggyászával", egy szatyorral, amelybe a tervezett utazásra egy kis ennivalót csomagolt be. A kicsi felszállt, és talált egy ülőhelyet egy még nem egészen teli fülkében. Kutatva nézett körül, és megnézte az utasokat, akik azonban mind idegenek voltak. Fáradt volt a hosszú várakozástól, és úticsomagját fejpárnának használta, hogy kissé kipihenje magát. Amikor jött a kalauz, nagy bizalommal megkérdezte tőle, hogy szabad-e itt aludni. Ő barátságosan igennel felelt, de utána látni akarta a jegyet. A kislány így felelt: 

- Nincs jegyem.

Erre a következő beszélgetés alakult ki:

- Hova utazol hát?

- A mennybe megyek - hangzott a válasz.

A kalauz körülnézett, és csodálkozva válaszolt:

- Igen? És ki fizeti a vonatjegyet?

- Az Úr Jézus - felelte a kislány, és hozzáfűzte: - Ez a vonat nem a mennybe megy, és az Úr Jézus nem utazik rajta?

- Azt hiszem nem - válaszolta a kalauz, akit zavart a gyermek nyíltszívűsége. - De miből gondolod?

- Mert édesanyám gyakran énekelt egy éneket a vonatról, amely a mennybe megy, és az Úr Jézus kifizette az útiköltséget mindenkiért, aki azon utazik. De most már nem tudja többé énekelni. Nemrég meghalt. Ezért elhatároztam, hogy utána utazom, hogy ismét együtt legyek vele. Nem ismeri a dalt a vonatról, amely a mennybe megy? Nem énekli a kislányának, hogy el tudjon aludni? Vagy nincs kislánya? - kérdezte a kicsi, miután a kalauz csendben végighallgatta.

Megindult hangon válaszolt:

- Volt egy kislányom, körülbelül olyan idős, mint te, de már meghalt. Talán ő is a mennyben van. 

- És most a bácsi odautazik, hogy viszontlássa? - kérdezte a kislány nagy együttérzéssel. Néhány utas érdeklődve hallgatta a beszélgetést. Egyesek mélyen meghatódtak a kislány furcsa kérdéseitől. Valaki ezt mondta:

- Ez egy angyal!

- Nem, Kati vagyok. Az angyalok az Úr Jézusnál vannak a mennyben. - Ezután nagy bizalommal megkérdezte az utasokat:

- Mindannyian a mennybe utaznak? Annak nagyon örülnék! Biztosan mind szeretik az Úr Jézust, és imádkoznak Hozzá, ahogyan anyukám is mindig tette velem. Anyukám azt mondta, hogy mindenki, aki valóban hisz az Úr Jézusban, minden nehézség nélkül a mennybe kerül.

- Édesanyád biztosan jó asszony volt - szakította félbe az egyik utas a kislányt.

- Az én anyukám azonban sosem akarta, hogy valaki azt mondja neki, jó ember. Mindig azt mondta, hogy senki sem jó, csak egyedül Isten és hogy nem azok az emberek jutnak a mennybe, akik azt hiszik, hogy jók, hanem csak azok, akiknek az Úr Jézus megbocsátotta bűneiket. 

  A kislány kék szemét a kalauzra emelte: - De még mindig nem mondta meg, hogy a mennybe utazik-e. Nem akarja viszontlátni a lányát a mennyben? Vagy nem is hisz az Úr Jézusban? 

A kalauz csöndben állt, és nem tudta, mit kezdjen a kislánnyal. Az egyik utas értésére adta, hogy kifizeti a kislány jegyét. A kalauz azonban így felelt:

- Meddig vigyük magunkkal a kislányt? Nem hagyhatjuk, hogy valahol csak úgy kiszálljon. Mi lesz ebből a gyermekből? - Komolyan aggódott miatta.

Nyugodtan kérdezett tovább a gyermek: - Mit mondjak a kislányának, ha találkozom vele a mennyben? Mondjam neki azt, hogy az apukája most nem tud a mennybe jönni, de később eljön őt meglátogatni?

Az az utas, aki tanúja volt ennek a beszélgetésnek, és tovább mesélte az esetet, sajnálta, hogy a vonat éppen ekkor ért lakóhelye vasútállomásához, és le kellett szállnia. Később azonban megtudta, hogy Kati dolga jól végződött. Valaki oltalmába vette a kislányt, és hazavitte, ahol a hozzátartozói már aggódtak a gyermek miatt. Előzőleg semmit sem mondott nekik tervezett "mennyei útjáról". 

Talán kicsit megmosolyogjuk a kislányt. De talán el kellene tűnődnünk ezen: Mi a megfelelő vonatot választottuk-e, és ismerjük-e a célállomást? Hova vezet életünk útja? Eldöntöttük-e már, hogy mi az úti célunk?

(Ismeretlen)

Csönd

Erhart Kaestner: Mire való a csönd?

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: 

- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban?

A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: 

- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok?

Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba:

Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek:

- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok?

A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: 

- Saját arcunkat látjuk a kútban!

- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat.

A látogatók megértették a remete tanítását.

Advent

   Tegnap olyasmi történt a gyülekezetünkben, ami (amióta az eszemet tudom) eddig még sosem. Az előzményekhez szerintem nagyban hozzátartozik, hogy az idei év eleje óta állandó imaközösség működik (néha változó tagokkal) nálunk. Hétfő esténként van az imaóra, ahol rövid áhítat után felsoroljuk, miért imádkozhatunk, miért adhatunk hálát. Az egyik központi téma ezen az alkalmon, hogy városunkért, az itteni családokért, gyermekekért imádkozunk: gyúljon fény az emberekben, érezzék meg, mennyire jó Krisztushoz tartozni, találják meg a hozzá vezető utat...

    Az ősz folyamán hírt kaptunk kedves hitoktatónktól arról, hogy bizony milyen hatása is lehet a hittanóráknak: az érdeklődő gyermek hazavitte a hittanórák üzenetét, jó hírét, amire a szülők is felfigyeltek. Igényük támadt arra, hogy jobban megismerhessék Jézus Krisztust. Ez a vágy odáig jutott bennük, hogy felnőtt fejjel konfirmáltak mindketten, és ez alkalommal az egész család meg is keresztelkedett (3 gyerkőcük van). 

   Hát ez történt tegnap délelőtt minálunk, s nekem még most is a megindulás könnyei szöknek a szemembe, ahogy ezeket a sorokat írom. Lehet, hogy csöppet szentimentális vagyok... De ez egy hatalmas csoda most a mi házunk táján. Isten meghallgatja imádságainkat, és ilyen csodákra képes!!! :) 

   LEGYEN ÁLDOTT AZ Ő NEVE!

Örökség

"Feddhetetlenül él az igaz, még a fiai is boldogok lesznek"

(Péld 20,7).

Természetes, hogy aggódunk családunkért, de bölcsen tennénk, ha  aggódásunkat inkább a saját magatartásunkkal való törődésre  fordítanánk. Ha hűségesen járunk az Úrral, többet használunk  gyermekeinknek, mintha nagy vagyont hagynánk rájuk. Egy apa szent  élete a legnagyobb örökség a fiai számára.  A jellemes ember saját élete példáját hagyja örököseire, és ez már  önmagában is az igazi gazdagság kincsesbányája. Milyen sokan  köszönhetik az életben való boldogulásukat szüleik példaadásának.  Gyermekeinkre hagyjuk hírnevünket is. Az embereknek mindjárt jobb  véleményük van valakiről, ha meghallják, hogy megbízható, becsületes  szülők gyermeke. Bárcsak minden ifjú ember ügyelne a család jó hírének  megtartására!  Mindenekfelett pedig imádságainkat és az imádságot meghallgató  Isten áldását hagyjuk gyermekeinkre, és ez kedvessé teszi  gyermekeinket az emberek között. Isten megáldja és megtartja őket  akkor is, ha mi már meghaltunk. De bárcsak előbb megismernék a

Megváltót!  Egyenes, becsületes életünk Isten eszköze lehet fiaink és leányaink  megszabadításában. Ha látják, hogy hitvallásunk valódiságát életünkkel  is bizonyítjuk, akkor egyszer ők is Jézus Krisztus mellett döntenek  majd. Uram, teljesítsd be ezt az ígéretedet házam népén!

(Spurgeon)

A szikla

Éjszaka volt. Az ember a kunyhójában aludt, mikor hirtelen fény töltötte be a szobát és megjelent Isten. Az Úr azt mondta neki, hogy el kell végeznie egy feladatot, és odavezette egy hatalmas sziklához, ami a kunyhóval szemközt volt.

Az Úr elmagyarázta az embernek, hogy a hatalmas sziklát teljes erejéből kell tolnia. Így hát az ember ezt tette nap, mint nap. Több éven keresztül reggeltől estig küszködött a kővel, nekifeszült a hátával, a vállával a nagy szikla hideg felszínének, és teljes erejéből nyomta. Minden este kimerülve és fájó tagokkal tért vissza a kunyhójába. Úgy érezte, hogy az egész napja hiábavaló volt.

Ahogy az ember elbizonytalanodott, a Sátán elhatározta, hogy színre lép és gondolatot ültet el az ember agyában, hogy 'Hosszú ideje napról napra kínlódsz azzal a sziklával és az mégsem mozdult meg.' Sikerült azt a benyomást keltenie benne, hogy a feladat lehetetlen és felsült vele. Ez a gondolat teljesen elbizonytalanította és elcsüggesztette őt.

-Miért töröd magad ezért? - kérdezte a Sátán. -Felesleges annyi időt rászánnod. Csak éppen, hogy told egy kicsit, az is elég lesz.

Ez volt az, amit az elcsüggedt ember is tervezett, de elhatározta, hogy előtte imádságban az Úr elé viszi ezeket a zaklatott gondolatokat.

-Uram - mondta - hosszú ideje fáradozom, és keményen szolgállak téged, minden erőmet latba vetve, ahogyan kérted. De még mostanra sem sikerült elérnem, hogy a kő akárcsak egy fél millimétert is mozduljon. Mit csinálok rosszul? Miért nem tudom teljesíteni a feladatot?

Az Úr könyörületesen válaszolt:

-Barátom, én arra kértelek, hogy szolgálj engem, amit te elfogadtál. Azt mondtam, az a feladatod, hogy nyomd azt a követ teljes erődből, amit meg is cselekedtél. Én egyszer sem mondtam neked, hogy azt el kell tolnod. Neked csak annyi volt a dolgod, hogy nyomd a sziklát. Most pedig hozzám jössz, mert úgy gondolod, hogy feleslegesen vesztegetted az idődet és az erődet. De ez igazán így van? Nézz csak magadra! A karod erős és izmos, a hátad kigyúrt és barna, a kezeden bőrkeményedés van az állandó erőlködéstől, a lábad masszív és kemény lett. Az ellenállás megerősített és most sokkal többre vagy képes, mint eddig. Igaz, hogy nem mozdítottad meg a követ, de én csak azt kértem, hogy engedelmeskedj és nyomd azt teljes erődből, hogy gyakorold a hitedet és bízz az én bölcsességemben. Ezt te meg is tetted. Most akkor, barátom, elmozdítom a követ.

Sokszor, mikor Isten szavát halljuk, hajlamosak vagyunk arra, hogy a saját eszünkkel próbáljuk megfejteni, mit is szeretne tőlünk. Pedig ilyenkor Isten csak engedelmességet akar és azt, hogy higgyünk Benne. Vagyis gyakorold a hitet, amely hegyeket mozdít el, de ne felejtsd, hogy Isten az, aki a hegyet elmozdítja.

  

Másokat győzelemre segíteni

Jó néhány évvel ezelőtt a Seattle-i paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol, (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében. A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett. Majd mindenki megállt és visszafordult...mindegyikük. Az egyik Down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát. Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak. Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet. Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.

EGY GYERTYA NEM VESZÍT SEMMIT, HA MEGGYÚJT EGY MÁSIKAT.

Az élet bankja

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, és a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 forintos számlát nyit a nevedre. Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, pontosabban két alapszabály van:

1. Az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, este visszaveszik tőled, csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára, csak elkölteni lehet...

De másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, rajta ismét az egy napra szóló 86 400 forinttal.

2. A második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget vethet ennek a kis játéknak, akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.

A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben?

Elgondolkodtál?!

Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 forintot, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, visszaveszik Tőled.

Csakhogy ez a mennyei mannaeső vagy játék - ahogy tetszik, bármikor véget érhet.

Érted?!

A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?

- Elköltenéd, az utolsó fillérig?

- Önmagadra?

- Azokra, akiket szeretsz?

- Idegenekre?

Hát úgy gondold át, hogy ez a varázsbank igenis létezik! És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja!

Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra, a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. A varázslat minden reggel elölről kezdődik, ismét kiutaltak részünkre 86400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok

megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat - az élet akármelyik pillanatban véget érhet.

A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?

- Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját.

- Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy épen-egészségesen a karjába szoríthassa.

- Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.

- Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.

- Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba.

- A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.

- És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza Neked az a sportoló, aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért edzett.

AZ ÉLET VARÁZSLATOS DOLOG!

HASZNÁLJ KI MINDEN MÁSODPERCET, AMI MEGMARAD NEKED!

Minden pillanat kincs, ami a tiéd. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel, akivel tökéletesen elköltheted.

És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.

- A Tegnap történelem.

- A Holnap rejtelem.

- A Ma ajándék.

A HÁROM SZITA

Izgatottan, szinte futva érkezik valaki a bölcs Szókratészhez. "Szókratész, el kell mesélnem neked valamit egy közös barátunkról, aki..." "Várj!" szakítja félbe Szókratész. "Azt, amit mondani akarsz, megszitáltad-e a három szitán?" "A három szitán?" kérdezte az csodálkozva. "Igen, a három szitán.

Az első szita az igazság. Utánanéztél-e mindennek, amit mesélni akarsz, hogy valóban igaz-e?" "Nem, csak úgy hallottam." 

"De bizonyára megvizsgáltad a második szitán, a jóságén. Amit mesélni akarsz, ha már nem hiteles, legalább jó?" "Nem, nem jó, éppen ellenkezőleg, mert..." 

A bölcs újra félbeszakítja: "Várj! Alkalmazzuk a harmadik szitát is, és mondd: használ-e nekem valamit, ha elmondod azt, ami annyira felizgatott?" "Éppenséggel haszna sem igen van." "Akkor", mosolygott a bölcs, "ha az, amit mesélni akarsz, se nem igaz, se nem jó, de még csak nem is hasznos, felejtsd el és ne terheld azzal se magadat se engem."

 

Ezt a szókratészi bölcsességet minden ember megfogadhatná és észben tarthatná! Azt hiszem, úgy sokkal boldogabban élhetnénk, kevesebb keserűséggel, csalódással. Jómagam sokkal kevesebbet beszélek és többet hallgatok, mióta próbálom alkalmazni... (bár tökélyre még nem sikerült fejleszteni - sajnos).

Levél Neked

Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél, és reméltem, hogy beszélni fogsz hozzám, még ha csak egy pillanatra is, de megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azt jót, ami tegnap történt veled. De észrevettem nagyon elfoglalt voltál. Egyszer egy ideig várnod kellet, 15 percig tétlenül üldögéltél. Aztán láttam, beszélni akarsz velem, de te e helyett telefonhoz rohantál, és felhívtad egy barátod, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat. Egész nap türelmesen néztelek. Végső soron azt hittem, több dolgod volt annál mintsem, hogy szakítani tudnál, volna rám egy kis időt. Észrevettem, hogy ebéd előtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg fejed. Mikor három vagy négy asztallal odébb néztél, láttad, amint néhány barátod röviden beszél hozzám, mielőtt enni kezdet. Te nem tetted. Rendben. De még van idő, és remélem, hogy egyszer majd fogsz velem beszélni. Hazamentél. Úgy tűnt, sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, szereted-e a tévét vagy sem, de megy benne, te csak ülsz, és gondolatok nélkül nézed a műsort. Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráltál, de most sem szóltál hozzám. Lefekvéskor, túl fáradtnak látszottál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is elaludtál. Ez érthető, mert talán fel sem tudod fogni, hogy én mindig ott vagyok melletted. Türelmesebb vagyok, mint gondolnád. Meg akarlak tanítani arra is, hogy légy türelmes másokkal. Nagyon szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára vagy a szíved hálatelt részére. Nagyon nehéz egyoldalúan beszélgetni. Nos, te ismét felkelsz és én újra várni, fogok rád a szeretettemmel. Remélem, ma szánsz rám egy kevés időt.

Legyen szép napod! Barátod, Isten

Keresztyén horoszkóp...

Január 1.- és december 31. között születtél?

Akkor Isten kegyelmének jegyében születtél. "Mert megjelent az Isten kegyelme minden ember üdvösségére" (Titusz. 2,11)

CSILLAGKÉPED?:"Én (Jézus) vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag"(Jel. 22,16).

SZERELMED?:"Isten a hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk Krisztus meghalt értünk"(Róma 5,8)

ÚTJAID?: "Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, akik szövetségét és bizonyságait megtartják" (Zsolt 25.10).

PÉNZED?: "Keressétek először Istennek országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak néktek" (Máté 6,33)

JÖVŐD?: "Kezedben van sorsom" (Zsolt 31,16).

Mindez rád nézve is igaz, ha Jézus Krisztusra bízod életedet Akkor már nem kell aggódva faggatnod a horoszkópot, amelyet neked állítottak fel ügyes üzletemberek. Sok ember érzi magát napjainkban elhagyatottnak Sokan elbizonytalanodnak, és biztos támaszt keresnek a életben. Ezt a támaszt csak Istenben tehet megtalálni, aki Jézusban Atyánk akar lenni és gondunkat akarja viselni.

Továbbá gondolkozz el a következőkön is!

Mi lenne ha...

...ha Isten engedné, hogy az emberek valóban olyan betegek legyenek mint ahogy arra vasárnap reggel nyilatkoznak?!

...ha az Úr azt a gyermeket magához venné, akire hivatkozva sokan az Istentiszteletről elmaradnak?!

...ha minden hónapban az Isten céljaira adott összeg tízszereséből kellene megélnie?!

...ha a mennyei Atya olyan szegénnyé tenné azokat akik az adakozásnál ezt hangoztatják.

Klári és az utazás... avagy az alvás fázisai :)

Tulajdonképpen hálás vagyok...

* A feleségemért/barátnőmért/férjemért/barátomért, aki panaszkodik a vacsorára, mert így az estét velem tölti itthon, és nem valaki mással.

* A lányomért, aki azért panaszkodik, hogy mosogatnia kell, mert ez azt jelenti, hogy itthon van és nem az utcán kóborol.

* Az adókért, amelyeket ki kell fizessek, mert azt jelenti, hogy alkalmazott vagyok, van munkahelyem.

* A takarításért egy buli után, mert azt jelenti, hogy barátaimmal tölthettem egy estét.

* A ruhákért, amelyek egy kicsit szűkek, mert van elég ennivalóm.

* Az árnyékomért, mert kint lehetek a napfényben.

* Hogy nyírhatom a füvet, pucolhatom az ablakot, javíthatom a csatornát, mert azt jelenti, hogy van házam.

* A parkolóhelyért a parkoló legmesszibb pontján, mert ez azt jelenti, hogy tudok járni és még autóm is van.

* A nagy fűtésszámlának, mert ez azt jelenti, hogy melegben voltam.

* Hogy a templomban mögöttem ülő hölgy hamisan énekel, mert azt jelenti, hogy hallok.

* A mosni- meg vasalnivalóért, mert azt jelenti, hogy van ruhám.

* Az esti fáradtságért és izomlázért, mert azt jelenti, hogy tudtam keményen dolgozni.

* Hogy meghallom hajnalban az óra csengetését, mert azt jelenti, hogy élek.

* És végül a sok hülye e-mailért, amit kapok, mert azt jelenti, hogy van családom és sok barátom, akik szeretnek engem és gondolnak rám.

Beppo

Minden gyermek iskolában volt már, csak a nyolcéves Beppo állt magányosan egy domb tetején, és mereven bámulta az ég egy pontját. Egy aprócska piros pont volt ott látható, amiatt lógott Beppo az iskolából. Egy piros luftballon. 20 lírájába került, és ez rengeteg pénz volt Beppo számára. Mégis megvette a lufit, és a domb tetejéről a levegőbe eresztette. 

Senkinek nem beszélt arról, amit tervezett. Titokban írta meg azt a levelet is, amelyet a lufi zsinórjára kötött. Aztán, amikor már minden gyermek az iskolában volt, kilopakodott, és felsietett a dombra, hogy a lufit szélnek eressze. 

"Kedves Isten" - állt nagy betűkkel a papíron - "Néhány hét múlva kistestvérkém születik. Már most is hatan vagyunk testvérek, és szüleimnek kevés pénze van. A picinek majd Pedróval és velem kell aludnia, mert nincs elég ágy. Kérlek, kedves Isten, küldj nekünk egy szalmazsákot, lehet használt is! Arcoleban lakom, Olaszországban.   Beppo Sala"

Ezt írta Beppo, és abban reménykedett, hogy akinek a levelet szánta, el fogja olvasni, és amikor a kis piros pontocska eltűnt a magasban, nagy nyugalommal hazaballagott: Isten segíteni fog! 

A következő

napokat nehezen viselte Beppo. Tele volt várakozással és feszültséggel. Semmi sem történt. Mintha soha nem is létezett volna a piros lufi. Az egyetlen, ami mégis történt az az, hogy büntetést kellett letöltenie a lógás miatt. 

Aztán mégiscsak történt valami. Négy nap telt el a levél elküldése óta. Hazafelé menet már messziről meglátta házuk előtt a postáskocsit. Izgatottan rontott be a lakásba. Az egész család a konyhában gyűlt össze. Az asztal közepén ott feküdt egy csomag. Sala papa a postással vitatkozott. Beppo a nagy hangzavarban is tisztán hallotta édesapja basszushangját.

- Postás létedre, Antonió, nem érted meg, hogy lehetetlen, hogy ez a csomag nekünk jött?

A postás az égre emelte a szemét. 

- Jaj, de buta vagy! - kiáltotta - Nem tudsz olvasni? Sala. A Sala család részére. Itt áll, ni!

- Tényleg ez a nevünk. De senkit nem ismerünk Rovigóban. Ajándékot pedig nem fogadok el, ezt nagyon jól tudod. Fogd ezt a pakkot, és vidd vissza!  - Azzal akkorát csapott a csomagra, hogy a a földön üldögélő kisebb gyerekek az asztal alá menekültek.   Beppo nem bírta tovább. 

- Hát nyissátok már ki a csomagot! - kiáltotta izgatottan - Akkor majd kiderül, nekünk szól, vagy sem. - A zaj elhalkult. Vastag szemöldöke mögül szigorúan nézett az apa a fiára, és gondolkodott. 

-Nos - fordult a postáshoz, - hallottad, nyisd ki! - Sietve bontotta a férfi a zsinórokat. Amikor a doboz tetejét leemelte, néma csönd lett a konyhában. Mindenki látta, annak hófehér tartalmát: pelenkák, ágynemű és apró gyermekruhácskák! Nem volt ugyan minden vadonatúj, de tiszta és vasalt. Valóságos kincs a Sala család számára! A mama szeme nedvesen csillogott. 

Nem csoda, hogy Isten éppen Rovigóban, Arcolétól majdnem 100 km-re távol adott postára egy csomagot a Sala család részére?

- Szerencse, hogy nincs feladó! - gondolta Beppo - így legalább a papa nem tudja visszaküldeni a csomagot.

Mialatt a csomag tartalma kézről kézre járt, Beppo észrevétlenül kilopakodott az ajtón. Telve volt a szíve. Lélekszakadva rohant a dombra, ahol négy nappal azelőtt a piros lufit útjára bocsátotta, és megköszönte az ajándékot a jóságos adakozónak.

Az ötvös tüze

Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". 

Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel. 

Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra. 

Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle. 

A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: "leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt". Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül. 

A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: "Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?" Az ötvös mosolyogva így válaszolt: "Ó, az nagyon egyszerű - amikor látom magamat benne." 

A híd

Egy vidéki farmon élt két testvér egymás szomszédságában. Egy napon egy jelentéktelen félreértés kapcsán összevesztek. Eddig kölcsön adták egymásnak szerszámaikat, ameddig az egyik távol volt, a másik vigyázott a farmra, megbeszélték a problémáikat, de most egy csapásra minden megváltozott. Hiába a negyven éves szomszédság, most végül odáig fajult a dolog, hogy nem is álltak szóba egymással.

Egy szép napos reggelen az idősebbik testvérhez bekopogott egy idegen férfi, aki munkát keresett egy-két napra. Először el akarta hajtani, de végül amikor meghallotta, hogy ácsmester, és jól bánik a fával, megmozgatta a fantáziáját. Azt a feladatot adta neki, hogy a testvére és az ő telke határába építsen egy kerítést. Olyat kért, amin még átlátni sem lehet, mert annyira haragudott a testvérére.

Miután kiadta a feladatot és minden faanyagot, szerszámot, szeget a rendelkezésére bocsátott a mesternek, elment a városba. Az ács neki is látott a munkának. Estefelé, amikor visszajött az idősebb testvér megdöbbenve látta, hogy a telek határában, a kis völgyben nem egy kerítés, hanem ellenkezőleg egy híd áll, mely összeköti az ő és testvére telkét.

Pont akkor jött ki a fiatalabbik testvér, aki szintén megdöbbenve nézte a hidat, ezt mondta: „Drága testvérem! Te képes voltál egy hidat építtetni, azok után ami köztünk történt? Azok után, amiket tettem és mondtam?” Erre mindketten nagyon elszégyelték magukat, és a híd közepén egymásba borulva kibékültek. Ennek örömére kérték az ácsmestert, hogy maradjon még pár napig, találnak még neki valami munkát.

Erre a Mester így felelt: „Nagyon szívesen maradnék, de még sok olyan hely van, ahol hidat kell építenem!”