Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2010. október 14., csütörtök

Felismerjük-e a szépséget?


Hideg januári reggel volt amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett. Hat Bach darabot játszott 45 percen keresztül. Ezalatt az idő alatt több mint 1000 ember fordult meg az állomáson, munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
3perc múlva egy férfi észrevette a zenészt. Lelassított, majd továbbsietett. Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát, egy nő dobta anélkül, hogy megállt volna.
Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére. Anyukája kézen fogva vezette, de a fiú megállt a hegedűst nézni. Az anyuka továbbhúzta, de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált. Ugyanez más gyerekkel is megtörtént, kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak 6 ember állt meg zenét hallgatni. Nagyjából 20-an adtak pénzt, de közben le sem lassítottak. Összesen $32 gyűlt össze. Amikor vége lett a zenének, és elcsendesedett az állomás, senki sem vette észre a változást. Senki sem tapsolt, senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták, hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze, Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 3.5 millió dollár értékű Stradivari-ján. Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel, ahol a jegyek átlagosan $100-ba kerültek.
Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte. Azt vizsgálták, hogy egy hétköznapi környezetben egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget, megállunk-e hogy befogadjuk, és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése: ha nincs időnk arra, hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani, vajon mi minden más mellett megyünk el ugyanígy nap mint nap?

1 megjegyzés:

  1. Elgondolkodtató, valószínű, én is elsiettem volna, pedig nagyon szeretem a szép zenét. Nyilván sok minden mellett elmegyünk, amiben gyönyörködhetnénk is.

    VálaszTörlés