Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2013. október 24., csütörtök

Újabb dalok

Kórustagjaim régebb óta nyúztak, hogy vidámabb verseket vegyek a kezem ügyébe megzenésítés céljából. Valamikor nyár elején számba is vettem a szóba jöhető Petőfi verseket, és néhány közülük dallamot is kapott. Szeptember végén volt a dalok bemutatkozása kisebb helyi közönség előtt a szokásos irodalmi rendezvény keretein belül. Többek tetszését elnyerte, azt mondták, jó hangulatot teremtettünk velük. Felvettük, de a felvételek képi része a rossz beállítás miatt nem igazán lett élvezhető, úgyhogy kénytelen voltam egyéb képekkel illusztrálni a hanganyagunkat. Íme:



A Teleki Napon is énekeltünk. Mivel itt halászat-vadászat-madarászat témakörben zajlott az egész nap, igyekeztünk ehhez igazodni. Énekeltük Bárdos Lajos: Tiszai dallamok c. általunk nagyon kedvelt és sokszor énekelt művét, ami némiképpen a halászathoz is kapcsolódik. Ezután pedig a Zalai virágénekemet és a Székely lakodalmasomat adtuk elő. Ezek a szerelem témakörében  és a népdalfeldolgozás mivoltukban csatlakoztak az előző műhöz. Aminek nagyon örültem, hogy annak ellenére, hogy idő hiányában a Székely lakodalmast egyenlőre egy szólamban tanultuk meg a zongorakísérettel, kórustagjaim tetszését így is elnyerte a történet. A héten elkezdtük tanulni a többi szólamot is, és még így sem mondták, hogy kár volt foglalkozni ezzel a dologgal :-) Örülök, mert nem csak nekem tetszik de nagyon ez az utóbbi néhány népdalfeldolgozás, hanem a kórusnak és a hallgatóságnak is. Ilyenkor kap szárnyakat az ember :-) Felvételt még nem tudok mutatni belőlük, de amint lesz jó felvétel, közkinccsé teszem. :-) 
Ti is úgy gondoljátok, hogy alkotni fantasztikusan jó dolog?! (Az pedig ráadás jó érzés, ha az alkotásom nem csupán nekem tetszik.) :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése