Óvodakezdés

Nagy izgalommal vártuk az ovit. Az idén új oviban kezdtünk. Az óvónénik a nyár folyamán eljöttek hozzánk ismerkedni, a lányok nagyon várták őket. Voltunk ismerkedős délelőttön is még nyár végén, mindkettőjüknek tetszett az új óvoda. Azért Márti nyafizott az első héten többször is, hogy nem akar menni, de Klára akkora lelkesedéssel megy, hogy az hihetetlen. Bemegy a csoportba, vissza se néz, már el is tűnik. Integetni sem kell neki az ablakból. Márti sokkal félszegebb, neki minden reggel kell integetni, és ha kések egy kicsit, mikor megyek értük, már kétségbe esik. Klára (a kisebb!!!) szokta vigasztalni, hogy ne sírjon már... Változás, hogy most ott is ebédelnek az oviban, csak utána megyünk értük. Így nekem is több időm van, amikor itthon vagyok és nem dolgozom. A nagyok is bent esznek a suliban, apa is, úgyhogy csak magamnak főzőcskézek idehaza. Új felállás, amit nem is volt olyan nehéz megszokni. Nagyon tetszik a csajsziknak, hogy az uzsonnát is megkapják ebéd után, és haza is hozhatják (ez a régi oviban néha bizony elmaradt...). Összehasonlíthatatlan a két óvoda. Itt a lányok egyfolytában mesélnek, mit tanultak, mit csináltak, mit ettek - a régi oviról Márti nem igazán mesélt. Volt, hogy a napi hír az volt most, hogy "nevettünk" - tehát, jó a hangulat. Klára ma úgy ment oviba, hogy tekerés közben a következő szöveget ismételgette énekelve: "Úgy szeretek óvodába járni!!!" :-) Összefoglalva: Nagyon jól érzik magukat a lányok az új oviban.

Azért viszontagságaink is akadtak: Első hét végén csak úgy véletlenül megnéztem Márti fejét - elég sok serkét találtam benne. Megnéztem a többiekét is, még Jankában találtam. Jött a tetűirtó szer, meg a mama szappanja és az ecetes öblítés - aztán a serkevadászat, amit Márti nem igazán bírt elviselni. De hamar kinyírtuk a kis bestiákat. Második hét péntekjén Klára panaszkodott, hogy hányingere van. Azért elvittem oviba, de napközben valóban hányt. Az is kiderült, nem ő volt az egyetlen. A hányást láz, majd hasmenés, majd ismét hányás követte. Hétfő este pedig vonultunk a kórházba. Közben Márti is rókázni kezdett idehaza. Klára 4 palack infúziót kapott a következő 24 óra alatt. Rota vírusa volt. Mikor ezt megtudtam, megnyugodtam, mert Márti már túlesett ezen, tehát gondoltam, könnyebben át fogja vészelni, vele nem kell kórházat járni. Így is lett. Nekünk, többieknek nem lett semmi bajunk. Szerdán délben hazajöhettünk, és azóta folyamatosan zabálnak a lányok - be kell pótolni az elveszett kalóriákat :-). A főorvos asszony ijesztgetett, hogy majd jön az ÁNTSZ, és karanténba zár minket, hogy ne osztogassuk tovább a vírust az iskolában, mint vírushordozó tanárok. Erre mondtam, hogy ez elég értelmetlen lenne, mert a nagyok, meg apa is egész héten volt suliban, tehát már végigfertőzhette a társaságot. Aztán végül nem is jelent meg a tisztelt szerv minálunk.

A héten újra voltak oviban a lányok, és már a hétfőt is várják, mert mennek az almásba kirándulni, szüretelni kicsit. Márti megtanulta számolni a napokat - 5 nap ovi, kettő pihenés itthon. Nem bír elszakadni itthonról. Azért Klárival könnyebben megy. Klárit elnevezték művésznőnek az óvónénik, mert mindig énekelget :-). Tanultak egy dalocskát, erre közölte, hogy ezt anya már tanította itthon. Mondtak egy másikat - ezt meg apa tanította! :-) Volt mulatás...

Az oviban sem volt zökkenőmentes az évkezdés. Első héten egyik napról a másikra Márti egyik óvónénijét áthelyezték a másik oviba, mert ott az egyik csoportból mindkét óvónéni elmegy hamarosan. A szülők között óriási lázadás volt, sírt az egész ovi - felnőttek és gyerekek egyaránt, mert egy nagyon jó lelkű, segítőkész óvónénivel lett kevesebb az intézmény ezen része. 

De elmondhatjuk azt is, hogy igazából ez az évkezdés a település minden intézményében nehezen megy. A bölcsőde új épülete is elkészült, már nyár végén át akartak költözni, de ott is papírozások miatt még mindig nem költözhetnek. Az állami iskolában az utazó tanárok beosztása miatt nem tudnak normális órarendet csinálni. A megyei fenntartású enyhe értelmi fogyatékosokat oktató intézményből pedig a fél tanári kar elment ( ki babát vár, kinek a papírjai nem megfelelőek) - itt is csak nehezen tudják megoldani az életet. De a mi ovinkra is vár még egy nehéz helyzet - év közben fel fogják újítani az épületet, sőt, bővítik - hogy közben mi lesz a gyerekekkel, azt egyenlőre senki nem tudja.

Amikor a nyári táborunkban anyu feltette a kérdést, mitől félünk a legjobban, az én válaszom az volt, hogy a változásoktól. Nos, most bőven van részem/részünk belőle...