Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2013. szeptember 27., péntek

Egyebek

A kertünk az idén bepótolta azt, amit tavaly nem tudott megteremni. :-) A sárgabarack fánkon annyi termett (most először!), hogy elég volt lekvárra, nem kellett máshol is szednünk. Rengeteg szilvánk is termett (egy ág le is tört) - tudtam aszalni, fagyasztani, lekvárt és befőttet készíteni belőle. Almánk is annyi lett, hogy 2 nagy ládát teleszedtünk, és a lepotyogott csúnyábbakból egy kisebb hordóra való cefrét is csináltunk, amiből egyszer remélhetőleg pálinka fog főni - kizárólag egészségügyi célokra, hogy ne anyuéktól kelljen kunyerálni, ha megtámad a gyomorrontás... Lecsót is 3 részletben tudtam főzni, sőt még paradicsomlét is tudtam csinálni, ami tavaly elmaradt. Őszibarackunk is szépen termett, és a szeder is bőven adja a termést (ezt lefagyasztom). Szőlőnk is szépen termett, ezt a gyerekek folyamatosan lelegelték a tőkékről. Hálásak vagyunk a szép termésért!
Szeptember elején napok óta nem tudtam aludni, mert köhögtem, folyt az orrom - allergia. Hétvégén kivittük az ágyunkat és darabokra szedtük (tiszta dohos volt az egész). Az aljából polc lesz a fáskamrában, a felső részéről leszedtük a kárpitot és a szivacsot. Miután lecsupaszítottuk, készítettünk rá lábakat, az oldalát USB-lappal borítottuk be, és így került vissza a helyére. Csináltattunk rá egy méretes szivacsot is, ami elég gyorsan el is készült. Azóta tudok aludni, és még kényelmes is :-)

A nagy hányós hétvégén tönkrement a bojlerünk is - megint. Jött belőle 5 l meleg víz, aztán elhűlt. Megint jött, aztán megint elhűlt... Szétszedtük. Volt benne vízkő, de nem olyan sok. Ellenben Zsombor kezébe akadt egy műanyag cső, ami valahol benne volt - az állapota borzalmas: töredezett, megette a forró víz - ennek az ízét és bűzét éreztem én már 1,5 éve, mióta szerelve volt... Kicserélni nem tudtuk, mert nem volt mivel, így maradt az új bojler. Gáborral mentünk szombat délután vásárolni. Az OBI-ban találtunk egy megfelelő Hajdút elég baráti áron, amit aztán Zsomborral ügyesen fel is szereltek a helyére, és estére újra volt meleg vizünk. 
Most hétvégén rendet raktunk a sufniban, elégettük a felesleges papírokat (mivel a papírgyűjtés fizetőképtelenség miatt elmaradt), és a maradék gerendából Zsombor valóra váltotta egy régi álmát - korlátot készített a járdánk árok feletti részére, hogy ne tekerjünk bele biciklivel, meg télen, nagy hóban is lássuk, hol a járda széle...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése