Karácsony előtt nem sokkal hallottuk a szomorú hírt, Pista bácsi betegsége megmakacsolta magát. Olyannyira, hogy azt mondták, az új esztendőt sem fogja megérni... És ekkor valami hihetetlen dolog történt:
A főiskolások elindultak - aki tehette személyesen látogatta meg a kórházban, volt aki telefonált vagy sms-t küldött, volt akinek a Fb-os üzenetét kinyomtatva olvasták fel neki. Közben pedig sokan-sokan imádkoztunk érte, naponta. Kb. 20 évfolyamnyi ember, azaz több száz diákja.
Pista bácsi és a főiskola egy fogalom volt, nekem ma is az. Nem egyszerű főigazgató vagy ószövetség tanár volt, hanem annál sokkal több. Rengeteget küzdött a fősuliért, az életben maradás lehetőségéért, fejlődésért. Közben pedig nevelt - a hitével, szavaival, az életével, tetteivel. Szerintem nem jött ki olyan diák a főiskoláról, aki ne kapott volna életre szóló útravalót ott. Az jutott eszembe, hogy a főiskola Pista bácsi nélkül nem az lett volna, ami vele volt. Ő kellett ahhoz, hogy a legjobb lelki táplálékot megkaphassuk (még akkor is, ha a bibliai tudományok az én gyomromat alaposan megfeküdték és azóta sem vagyok velük jó barátságban. Én egy egyszerű ember vagyok, aki nem szereti a túlzottan megmagyarázott, főleg a belemagyarázott dolgokat - az én hitem nem függvénye a tudományosságnak). De neki kellett alkalmas tanári gárdát felállítani, akik többségében hitelesen adták át tudásukat, szemléletüket, amivel bennünk egy jófajta tartás, életszemlélet kialakulhatott.
Borzasztó lehet/ett látni, ahogy a főiskola haldoklik. Mi értelme lehetett akkor annak a rengeteg erőfeszítésnek, amivel Pista bácsi harcolt érte? Ha a főiskola meg is szűnik (nem sorolnám inkább milyen hozzáállások következtében), Pista bácsi harca akkor is nagy termést hozott - 20 évfolyamnyi fiatal hordozza magában Kőrös légkörét, tanítását, hozzáállását, és adja azt tovább újabb nemzedékeknek. Ezek az emberek pedig olyanok, mint egy nagy család, akiket összeköt az iskola. Ha kell összefognak, életre kelnek kapcsolataik. Nagy dolog ez!
Hálás vagyok, hogy ennek a nagy családnak én is tagja lehetek. Hálás vagyok azért, amit Pista bácsi mindezért tett, a magokért, melyeket köztünk elvetett és mára ezek a magok kikelhettek. Hálás vagyok a visszaemlékezésekért, melyeket több soron olvashattam többek tollából - megríkattak, mosolyra fakasztottak, visszarepítettek a múltba.
Nem tudom pontosan idézni, de az egyik óráján nagyon megragadott egy gondolata, ami azóta is sokszor eszembe jut. Lehet, hogy nem értünk mindent pontosan, amit tanulunk, nem is jegyzünk meg mindent, de a bensőnkben ez a tudás úgy rakódik ránk, mint a fára a kéreg - évről évre növekszik, vastagszik a fa - és mi is.
Isten áldja, Pista bácsi! Köszönjük, hogy volt nekünk!
Még két dolog eszembe jutott:
Lelkészgyerek lévén és egy megyében lakván már rég ismertem Pista bácsit, mikor a főiskolára kerültem. Persze csak messziről. Aztán, ahogy ott voltunk, mindig apukámat juttatta eszembe - ők mind a ketten hasonlóan éltek (apukám hála Istennek még nem múlt idő :-) : élő hitükkel iskolát igyekeztek vezetni a legjobb tudásukkal és erejük teljes bedobásával. Ráadásul úgy, hogy nem kívülállók voltak a diákok életében, nagyon is közöttük éltek, emberien, szeretettel, példaképként.
A másik - azért jellemző, hogy nem az egzegetikai kérdések maradtak meg bennem :-) - Egyszer valahogy szóba jött, hogy a tanyákon ugye mindenhol saját kutat használtak, és az összes kútnak megvolt a maga baktériumflórája. A saját kútjából nyugodtan ihatott bárki, mert attól nem lett baja, de ha a szomszédéból ivott, akkor biztosan számíthatott egy kis kellemetlenségre... :-) (Ki gondolta volna még a '90-es évek végén, hogy én valaha is földrajzot fogok tanítani, és még ilyen ismereteket is szereztem Kőrösön, ószövetség órán, Pista bácsitól, aki ezt a tudást a saját gyerekkorára alapozva, csak úgy mellékesen osztotta meg velünk. :-)
Hihetetlen, ahogy a régi főiskolás gárda emlékezik a Fb-on :-) - fényképek minden mennyiségben, videók, prédikációk, előadások, vicces sztorik - sírok és nevetek együtt, ahogy nézegetem, olvasgatom, hallgatom. Milyen jó és milyen áldás, amikor egy csapat így segít egymás gyászán, ha így tud emlékezni és így tud hálás lenni! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen létezik! Istennek legyen hála érte! :-)
--::--::--::--
Még két dolog eszembe jutott:
Lelkészgyerek lévén és egy megyében lakván már rég ismertem Pista bácsit, mikor a főiskolára kerültem. Persze csak messziről. Aztán, ahogy ott voltunk, mindig apukámat juttatta eszembe - ők mind a ketten hasonlóan éltek (apukám hála Istennek még nem múlt idő :-) : élő hitükkel iskolát igyekeztek vezetni a legjobb tudásukkal és erejük teljes bedobásával. Ráadásul úgy, hogy nem kívülállók voltak a diákok életében, nagyon is közöttük éltek, emberien, szeretettel, példaképként.
A másik - azért jellemző, hogy nem az egzegetikai kérdések maradtak meg bennem :-) - Egyszer valahogy szóba jött, hogy a tanyákon ugye mindenhol saját kutat használtak, és az összes kútnak megvolt a maga baktériumflórája. A saját kútjából nyugodtan ihatott bárki, mert attól nem lett baja, de ha a szomszédéból ivott, akkor biztosan számíthatott egy kis kellemetlenségre... :-) (Ki gondolta volna még a '90-es évek végén, hogy én valaha is földrajzot fogok tanítani, és még ilyen ismereteket is szereztem Kőrösön, ószövetség órán, Pista bácsitól, aki ezt a tudást a saját gyerekkorára alapozva, csak úgy mellékesen osztotta meg velünk. :-)
--::--::--::--
Hihetetlen, ahogy a régi főiskolás gárda emlékezik a Fb-on :-) - fényképek minden mennyiségben, videók, prédikációk, előadások, vicces sztorik - sírok és nevetek együtt, ahogy nézegetem, olvasgatom, hallgatom. Milyen jó és milyen áldás, amikor egy csapat így segít egymás gyászán, ha így tud emlékezni és így tud hálás lenni! Sosem gondoltam volna, hogy ilyen létezik! Istennek legyen hála érte! :-)
--::--::--::--
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése