Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2014. szeptember 27., szombat

Klári rajzok

Meglepett a kisasszony ezekkel a rajzokkal... (januárban lesz 5 éves...)
 El is mesélte, mit rajzolt: cseresznyefák, lépcső, királylány és katonák, akik védik. Az asztalon terítő és levesestál. Jobban megnézve még kertkapuk is vannak a rajzon... 
(Az első ilyen meglepetés akkor ért, mikor egy évvel ezelőtt, mikor kórházban volt, fejjel lefelé lerajzolta a mamutot, amit ott kapott a hősies magatartásáért...)

2014. szeptember 20., szombat

Beteljesült álom

Gyakorlatilag 15 éve vártunk erre a pillanatra. Nem mertük meglépni a hozzá való szükséges lépéseket, mert először a hitelünket szerettük volna végtörleszteni. Idén tavasszal a hitelünk fordulópontra került, tőketörlesztéssel. Ez még nem a vég, de egy jó nagy falat belőle, és ezután már jóval kevesebb a teher emiatt. Gondolkodtunk a végtörlesztésen, de most úgy döntöttünk, inkább kivárunk még, mert ki tudja mi lesz a kormány újabb próbálkozásából. 
Miért nem volt eddig kocsink?  Mert volt sok-sok hitelünk, és nem volt sok-sok fizetésünk. Gyakorlatilag nemhogy megvenni nem tudtunk volna egy ócska járművet, de fenntartani, üzemanyagot venni sem lett volna pénzünk.... sok éven keresztül örültünk, hogyha 0-ra kijöttünk a hó végén. 
Volt kitől kérni, amikor szükség volt rá. Persze ez sokszor nehéz logisztikát kívánt, nem egyszer gyűjtöttem be bünticsekket, amit nem tudtam kifizetni sem, és bizony többször előfordult, hogy sikerült kisebb kárt tennem a kölcsönjárműben. Ez a dolog egyre kínosabb lett - nekem, ott belül. Rengetegszer áztunk bőrig, amíg betekertünk a központba, kínlódtunk a szembeszéllel, a hideggel - lelkesen biztatva a gyerekeket, hogy milyen jó lesz, ha célba érünk. Sokszor jó lett volna, ha van, de nem volt képem kérni.
Már a nyáron elhatározásra jutottunk, hogy mostmár nagyon itt lenne az ideje egy saját kocsinak. El is kezdtem keresni, de aztán mégsem léptünk. Viszont az elmúlt hetek esőzései végleg eldöntötték a kérdést, és eloszlatták az összes kételyemet, félelmemet. Igen, eljött az ideje, hogy végre vegyünk egy autót.  Volt annyi megtakarításunk, hogy egy jó állapotú használt autót keressünk. Két típuson gondolkodtunk el a végén. Szerdán el is indultam a kiszemelt járművek megtekintésére két hozzáértő fickóval (egyik az öcsém). Először az álom-autót néztük meg két variációban, ami ugyan erősebben meghaladta a rávalónkat, de kaptunk volna kiegészítést hozzá. Az első autó kívülről elég roncs volt, de azért jól ment. A másiknak a kuplungja  nem tetszett és emellett belül is iszonyatosan le volt lakva.  Igazából nem győzött meg egyik sem. A harmadik jármű egy más típus volt, de amit ebből kiszemeltem, azt nem találtuk meg. Így találomra bementünk egy kereskedésbe (egymás mellett volt egy halommal), és körülnéztünk. Kettő is volt az autóból. A kéket azonban már valaki lefoglalta, így maradt a méregzöld (szerintem nagyon szép). 12 éves... megdöbbentően kevés kilométerrel a szervízkönyvében és a műszerfalon... egész jól nézett ki kívül is, belül is és még kényelmesebb is volt mint az előzőek... vezetni is klassz volt... és még a pénzünk is majdnem betakarta az árát... Ezek után nem is kerestünk tovább. Nem hozhattuk el azonnal, mert vámoltatni kellett és az összes papírját elintézték a kereskedésben. Így lett egy nem túl fiatal osztrák származású autónk, ami azonban nagyon jól működik (legalábbis egyenlőre és reméljük még sokáig). Tegnap hoztam haza mindenki nagy örömére, és ma fel is avattuk egy balatoni szüretelésre menetellel. Eddig ötösre vizsgázott. :-)
Hála legyen érte Istennek! :-) És köszönet mindenkinek, aki támogatott és segített a beszerzésben és mindenben, ami egy (nekünk) új autó működtetéséhez, átnézéséhez és egyebeihez szükséges. :-)
a kép illusztráció

2014. szeptember 11., csütörtök

Cikk az iskolánkról

Hétfőn vendégeink voltak a suliban - a Parókia Portál cikkírója és fotósa látogattak el hozzánk. Részt vettek a reggeli áhítaton, bekukucskáltak néhány órára (a 2. osztály énekórájára is :-) ), interjúkat és fotókat készítettek és tegnap már olvashattuk, milyennek látják az intézményünket. Meglepett, hogy e néhány óra ittlét alatt mennyire lejött nekik a lényeg. Cikküket olvasva igencsak büszke voltam :-). 

Munka közben - vonós hangszerek a hangszerek házában

a büszke igazgatóbácsi

Újra iskolában

Nem könnyű visszaszokni az éves menetbe. Korán kelés, időben indulás, logisztika az ovi-iskola-otthon között, tanmenetírás, órákra készülés, sőt új "tantárgy" megismerése és tanítása, ügyintézés a KELLO-val (alias tankönyvellátó rendszertelenség), gyerekek be- vagy visszaszoktatása az iskolai élet menetére, extrém időkben főzni és enni... Szóval kb. nem nagyon tudom, hol is áll a fejem. 
Klári ügyesen visszatalált a felújított óvodájába, a megszokott csoportjába. Minden nap élményekben gazdagon érkezik haza, nagyon szereti az ottlétet. Az azért elég furcsa neki, hogy Márti sokszor később érkezik haza, mint ő.
Márti önmagához illően elég félénken indult, de már az első nap azt mondta, hogy "ez a nap nagyon jó volt, és a holnapi még jobb lesz" - ez igazi optimista hozzáállás a részéről. Tehát jól érzi magát, szereti a tanító nénijét és nagyon lelkesen veti bele magát az ismeretek megszerzésébe. Ügyesen olvassa a betűket, sőt szerintem Klárit is meg fogja tanítani, ahogy gyakorol. Ma énekórán a furulyaszó mellett ő vezette a többieket az éneklésben, olyan ügyes volt.
Barniék kaptak két új osztálytársat. Ez az én gyerekem már az első héten oly sok leckét kapott, hogy nem bírta időben megcsinálni, meg még íjászaton is volt, így este 8-kor még leckézett - de ez bizony többször is előfordult azóta is - én nem tudom mi lesz vele később. Mindenesetre becsülettel elvégzi, ami ki van rá mérve (kivéve, ha valamit véletlenül elfelejt). Már az első hétvégén két napos íjászbemutatóra mentek - ott alvós buliba (Abán voltak, a 21. Aba Napokon). Borzasztó lelkesen ért haza, hogy milyen jó volt és még egy nagy fakardot is vett magának (nem is túl drágán).
Janka is lelkesen vetette bele magát az új tanévbe, ahogy kézbe vehette, már bújta is az új tantárgyak könyveit - kémia, fizika és csak kérdezett és csak kérdezett... én meg többnyire nem tudtam a választ :-) - de hát olyanokat tud kérdezni!!! :-))))
Mi, a felnőttek pedig igyekszünk túlélni  a tanévkezdés zűrzavarát. 
Az idei tanévünk is két ember mínusszal indult - bár az egyik elmenő olyan rendes volt, hogy szerzett maga helyett mást, így pl. új tesitanárunk van, fiatal, lelkes, jó alaposan megtornáztatja a gyerekeket (ezt sokan nem csípik, de nem baj, rájuk fér :-).
 Emellett sok jó is történt velünk. Birtokba vettük az új tantermeket - így pl. a "művészeti termet" , ami pl. az én dolgomat könnyíti meg nagyon, mert helyben van minden eszközöm és szemléltetésem és nem kell mindent mindenhová cipelnem. A kollektívánk is olyan összefogással dolgozik az idén, egymást segítve, hogy nem tudom mikor tapasztaltam ilyet korábban. Szóval itt is jó a hangulat. Egyre otthonosabb a suli, bár eddig is az volt. Kaptunk a "nagytestvér" iskolánk egyik részéből sok kézműves cserepet, ami most már többek közt az aulát díszíti - nagyon hangulatossá téve azt. 
Kaptam egy nagyon aranyos és ragaszkodó 5. osztályt. Sajnos nagyon kevés órám van velük, de azt igyekszünk jól kihasználni. Lelkesen szépítjük a termünket. Az egyik kislány pl. a múlt héten minden nap újabb rakomány virággal érkezett meg :-) , de egyik nap egy szép faliképet is hozott, amit ő készített "Áldás, békesség!" felirattal - fel is ragasztottuk az ajtóra. Vittem nekik sokféle játékot (fejlesztő céllal), amit szívesen használnak is szünetekben. 
Szerintem miénk a legszebb terem a felső tagozatban :-)
Zsombor megint emberfelettit vállalt. Rengeteg óra maradt rá az egyéb teendői mellett. De mindez nem elég, elkezdte a vallástanári mesterképzést is Pesten. Minden hétvégén suli lesz neki - megspékelve a Neptun-rendszer kezelésével, ami megintcsak nem egy egyszerű téma (annak, aki még nem ismeri).
Közben már Márti beteg is volt - elkapott valami hányós-hasfájós vírust (de csak ő), ami többeket utolért az iskolában. Így vele még orvoshoz is kellett rohangálni.
Végül az utóbbi napok özönvize tette próbára rendesen az idegeimet. Tegnap szabadnapos voltam, ráadásul este szülői értekezlet is volt, ennek megfelelően többször is be kellett bringáznom a központba - zuhogó esőben. Hiába esőnadrág és kabát, átázott, folyt belőle a víz, a cipőmben pedig csónakázótó alakult ki, már reggel... Ma élve a gyanúval vittem váltócipőt és zoknit nem csak magamnak, Mártinak is - és jól is tettem, mert szükség volt rá. A táskámban elázott holmikon viszont ez nem segített.... Piszkosul kiakadtam, és eldöntöttem, hogy itt az ideje az autóvásárlási projekt elindításának. Elegem van az ázott ürge - szerepből. Egyszerűen belefáradtam az elemekkel vívott harcba (pedig elég kitartó voltam és leleményes, úgy gondolom). A gond csak az, hogy létszámunkból adódóan minimum 5+2-es kocsira van szükségünk, de elgondolkodtató a mikrobusz kérdése is. Hát, majd kiderül mi lesz belőle - a nyújtózkodáshoz a lepedőnk nem olyan nagy...