Zajlik az élet mostanában körülötte rendesen.
Kirándulni voltunk az ovis csoportjával Pesten még május közepén. Klára is jött velünk - ő külön kategória volt, bemutatta, hogy milyen, amikor hisztizik (az oviban nem szokott). Először a Mese Múzeumba mentünk, ami Budán van. A baj csak az volt, hogy az odavezető utak sorra le voltak zárva, így bent a városban bolyongtunk több, mint egy órát (az azt megelőző 1,5 órás utazást követően)... a gyerekek egy része a busz hátuljában már zacsiba / üvegbe pisilt (aki tudott), a lányokkal a rakparton oldottuk meg a problémát a busz tövében... a felnőttek pedig szenvedtek - velem az élen. Miután rájöttem, hogy nem szabadulunk hamarosan a buszból, és a hólyagom már totál begörcsölt, kezdtem figyelni, hol lehetne megoldás. Egy budai utcában araszoltunk rettentő lassan egy közlekedési lámpa felé, mikor megláttam egy kávéházat. Uzsgyi előre, hogy engedjen ki a sofőr - tűz a kávéházba, ahol nem volt WC, de útbaigazítást kaptam egy közeli helyhez, ahol végül nagyon kedvesen megmutatták a lehetőséget... Rohanás vissza a buszhoz (simán utolértem), ahol a többi szülő elég hangosan méltatlankodott, hogy mért nem szóltam nekik is, hová menekülök oly hirtelen - rájuk még hosszú szenvedés várt.
Így hosszas viszontagságok után, fáradtan megérkeztünk a Mese Múzeumba, ahol volt egy foglalkozás a gyerekeknek, aztán bevethették magukat a mese birodalmába, és legyőzhették a sárkányt, betekinthettek a boszorkány konyhájába, királylánnyá, lovaggá vagy sárkánnyá változhattak. Nagyon élvezték.
Ezután mentünk az Állatkertbe. Itt Kári nagy hisztije után úgy döntöttem, hogy bérelek egy taligát (ez korábban sosem sikerült), és azon fogom húzni a lányaimat, mert nem volt kedvem cipekedni. Persze a többi gyerek irigykedett, az óvónénik lelkesen hessegették őket a kocsitól, de azért mindig akadt néhány utasunk (nekem nem volt ellene kifogásom). Sőt, voltak, akik szívesen húzták-vonták velem együtt a járművet. Jól elfáradtunk a nap végére, hazafelé mindkét lányom elaludt az ölemben, úgyhogy hívtuk apát, hogy jöjjön fel értünk a buszra, mert így leszállni sem tudtam.
Hazajőve nemcsak fáradtak voltunk, de kiderült, hogy Mártinak begyulladt a torka. Kapott rá antibigyót is, amit be is szedett, de igazából nem viselte meg a dolog nagyon.
Május végén elballagott az oviból. Minden nap számolta, mennyi van még hátra az első ovis ballagásáig. Lelkesen tanulta a versét, és nagyon várta a nagy napot. Aznap elég hideg volt, mégis az ovi udvarán rendezték a ballagást, mert bent nem fértünk volna el. Eljöttek Keresztszülei, Mama és Dóri is. Kapott sok szép ajándékot és rettenetesen boldog volt. A versét is nagyon ügyesen mondta el.
A múlt héten egyik nap azzal fogad az oviban:
- Anya, szerelmes vagyok XY-ba!
- :-))))) (Az alma nem esett messze a fájától, mert XY apukája az én iskolás "szerelmem" is volt, de ezt nem árultam el neki, csak vigyorogtam nagyokat)
- Anya, és sok gyerekünk lesz!
- Biztos?
- Igen. Nem olyan kevés, mint Neked, mert Neked csak négy van!
- :-))))
A napokban kérdezi:
- Anya, Isten mikor alszik?
- Sohasem.
- Akkor, ha meghalunk, és Istennél leszünk, mi is mindig ébren leszünk?
Most pedig a hosszú hétvége örömére tüszős mandulagyulladása van. Tegnapelőtt panaszkodott, hogy fáj a hasa, feje. Éjjel is. Tegnap reggel is. Akkor már adtam neki fájdalomcsillapítót, azt gondoltam, kicsit sokat volt előző nap a napon. Aztán a torka is fájt már és hányingere volt, délután pedig 39,2 lett a láza és hányt is. Szupi. Ma apa itthon maradt a két kicsivel, és nem jöttek Istentiszteletre. Mikor hazajöttem, megint benéztem a torkába - pici piros foltok, lepedékes nyelv, mandulák összeérnek... Ez nem közönséges torokgyuszi... Ebéd után kivittem az ügyeletre hogy lássa orvos - pechünk volt, mert éppen hazament ebédelni. Így telefonon megbeszélte az asszisztenciával, mit adjon a választékon szereplő szirupokból (amit ott készleten tartottak). Az asszisztencia kissé furán nézett rám, mikor azzal nyitottam, hogy torokgyulladása van - ugyan miből gondolom én ezt???? Ja lázas, meg fáj a torka... Azért, hogy ne csak telefonos orvosi ellátást kapjunk, belenézett Márti torkába - de nem mondott semmit, mi is lehet konkrétan a baj. Így aztán a neten néztem meg a tüneteket, meg hogy ilyen frenetikus betegmegtekintés után vajon jó gyógyszert kaptunk-e. Az adagolásról azóta sem vagyok meggyőződve, de talán keddig nem lesz baj, akkor úgyis kimegyünk a dokinkhoz. Mert azt is kinéztem, hogy ebben az esetben 10 napos antibigyó-kúra kell, amit kaptunk, az meg feleannyi ideig elég csupán. ... Reméljük a legjobbakat.
