Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2014. március 7., péntek

Iskolánk 23. születésnapja

Minden évben, március 1-éhez legközelebbi hétvégén megünnepeljük iskolánk újraindítását, születésnapját. Miért pont március 1.? Mert az önállósodási határozatot ezzel a dátummal adták meg.
 Idén nagy meglepetés volt. A szokásos vetélkedős tanítási nap helyett egy egész iskolát átfogó egész napos kirándulást kaptak ajándékba a tanulóink, tanáraink. Budapesten jártak az állatkertben és a nagycirkuszban. Én sajnos nem mehettem velünk, mert a Kalevalás szereplésünk is ugyanazon a napon volt, és nem értem volna haza a kezdésig. :-(
Természetesen vasárnap rendes szülinapi ünnepség is volt istentisztelettel, énekekkel, versekkel, citeramuzsikával, színdarabbal, néptánc- és íjjászbemutatóval, diavetítéssel az elmúlt esztendő képeiből, hatalmas, 3 ízű tortával, kisebb vendégséggel.
Egy kicsit része lehet mindebből annak, aki végignézi az alábbi videót:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése