"Ments meg Uram a szürkeségtől!"

Sík Sándor: Ments meg Uram!

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,

A meddőségtől, lanyhaságtól,

A naptalan és esőtelen égtől:

Ments meg Uram a szürkeségtől!

Édes ifjak méntás koszorúja,

Fehér öregek aranyos borúja,

Virága van tavasznak, télnek:

Ne engedj Uram koravénnek!

Csak attól ments meg, keresők Barátja,

Hogy ne nézzek se előre, se hátra.

Tartsd rajtam, szent, nyugtalan ujjad,

Ne tűrd Uram, hogy bezáruljak!

Ne hagyj Uram megülepednem, 

Sem eszmében, sem kényelemben.

Ne tűrj megállni az ostoba van-nál,

S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,

Hogy megzökkenne vágyam mutatója,

Kezem kezedben ha kezdene hűlni,

Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bűnén,

A minden mozgást érezni ha szűnném,

Az a nap Uram hadd legyen a végső:

Szabadíts meg a szürkeségtől!