Isten tenyerén

Isten tenyerén
"Életem ott van Isten tenyerén azért nem félek én. Bármi fáj nekem, mosolyog a szemem. Száz jajszó között is bízom vakon, hitem fel nem adom. Rám törhet vadul ezer baj, veszély, Isten így szól: Ne félj! Miért is? Mitől is félhetnék én? az Isten tenyerén!"

2012. március 22., csütörtök

Képek

Letöltöttem a gépről a képeinket, s rájöttem, van mit kitenni ide, hogy lássátok. Csupa büszkeség :-)
Janka versmondó versenyen (Családiasan Petőfivel - helyi rendezésű, de több települést érintő verseny) első helyezett lett. Nagyon boldog volt. (Erről sajnos nincs képünk.) Napokon keresztül azt hallgattuk, milyen ügyes a lányunk :D Valamit örökölhetett az apjától ... :-)
(Ők ketten elmondani tudják szépen a verseket, én meg zenei köntösbe öltöztetni tudom valamelyest - ez a mi munkamegosztásunk :D )
Janka judo versenyen járt - 3. lett
 Zsombor a helyi színjátszó társulat tagjaként evangélikus lelkészt játszott Csiky Gergely: A nagymama című darabjában az elmúlt hétvégén. A darab nagyon jól sikerült, szerintem volt olyan jó, mintha hivatásos színészek játszották volna :-) Gratula minden szereplőnek innen is, és köszönet a sok készülésért, hogy ilyen jól szórakozhattunk munkájuk eredményeként! :-)




én meg megint vénültem egy évet :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése